Az Újpest edzője nem féltette az állását

Hátrányból fordítva fontos győzelmet aratott Mezőkövesden az Újpest az NB I 10. fordulójában, így a lilák két elveszített mérkőzés után elmozdultak a kiesőzóna térségéből. Az együttes vezetőedzője, Nebojsa Vignjevic a sportnapilapnak nyilatkozva azt mondja, a nehezebb időszakban sem féltette az állását.
„Hallottam a szurkolók bekiabálásait, nem vagyok süket, ez természetesen nem esett jól. De elfogadom a kritikát. Már csak azért is, mert el kell ismerni, nem mindig játszottunk jól. Szinte természetes, hogy egy-egy rosszabb sorozatban elkezdik piszkálni az edzőt. De nem féltettem az állásomat. Senki sem adott rá okot” – idézi az NSO a szerb szakvezetőt.
„Az előző szezonokban nem igazolhattunk, így a nyáron alapos vérfrissítésen estünk át, tizennégy futballista érkezett hozzánk. Egyértelmű volt, hogy lesz néhány gyengébb találkozónk, nem úgy megy az, hogy rögtön mindenki tudja, mi a dolga. Nincs is ezzel gond, sőt. Nehéz helyzetben ismeri meg igazán a játékosait az ember” – mondta el Vignjevic, aki hozzátette: ha a futballistái mondják, hogy mennie kell, esetleg ő érzi úgy, hogy ideje váltani, azonnal feláll a kispadról, ám nem érzi úgy, hogy ennek az ideje még nem jött el.
Tíz játéknap után hetedik helyen áll az Újpest a tabellán.
Bódog Tamás: Ugrai megérdemelte a meghívót - NB1.hu
Ezentúl jobban meggondolja, mit mond