Örömhír: magyar fiatal kopogtat az európai topbajnokság kapujánál
Elküldve: 2017.09.21. 14:01
Olaszország - Hutvágner Gergelyben bíznak a Sampdoria csapatánál.
A Sampdoria legutóbbi két bajnokiján ott volt a keretben Hutvágner Gergely. A mindössze 17 esztendős hálóőrre a Torino és a Hellas Verona elleni meccsen is harmadik számú kapusként számított a genovai csapat mestere.
"Előző héten - hétfő kivételével minden nap a felnőtt csapatban edzettem. A csütörtöki edzés közben kérdezte meg a kapusedzőm, hogy örülnék-e neki, ha elvinne engem harmadik számú kapusnak a Torino ellen. Értelemszerűen azt válaszoltam, hogy nagyon is örülnék neki, sőt! Tavaly már egy alkalommal volt lehetőségem a padon ülni a Napoli ellen, így a vasárnapi volt a második padozásom a Serie A-ban. Hogy mivel vívtam ki mindezt? Ezt csakis az edzőim tudják, akik velem dolgoznak minden nap. Egy biztos: teszem a dolgom edzés előtt, közben és után, ahogyan eddig is, hiszen folyamatosan fejlődni szeretnék. Ugyanazt folytatom, amit már elkezdtem, nem tervezek semmin sem változtatni, s egyelőre úgy tűnik, hogy ez bevált" - nyilatkozta Hutvágner a vkla.hu weboldalnak.

Így éli meg a magyar válogatott húzóembere a mellőzöttséget - NB1.hu
Nagy Ádám eddig nem sok lehetőséget kapott a csapatában.