Oldal: 1 / 1

Gulácsi elmondta, mikor tér vissza a kapuba

Elküldve: 2017.09.20. 11:38
Szerző: nb1.hu12
Németország – Semmi komoly oka nem volt a kimaradásnak.

Gulácsi elmondta, mikor tér vissza a kapuba


A fizikai és mentális frissesség megőrzése miatt, a játékossal egyeztetve döntött úgy Ralph Hasenhüttl, a német élvonalban szereplő RB Leipzig vezetőedzője, hogy az együttes keddi német bajnokiján nem ad játéklehetőséget kezdőkapusának, a magyar válogatott Gulácsi Péternek.



 



„Az edzőnkkel egyeztetve egy meccsre pihenőt kaptam. Tizenhárom napon belül öt tétmérkőzésünk van, emiatt próbálnak mindenkit fizikailag és mentálisan is frissen tartani” – mondta Gulácsi Péter a Nemzeti Sport Online megkeresésére. – Szerettem volna védeni, de megértettem, mert karácsonyig a válogatottal együtt tripla terheléssel, heti két meccset játszunk végig. Szombaton és jövő héten a Bajnokok Ligájában újra én leszek a kapuban – mondta a portálnak a kapuvédő.



 



Amint arról tegnap beszámoltunk, az előző idényben ezüstérmes lipcseiek az 5. játéknap egyik keddi mérkőzésén kikaptak Augsburgban. Hétvégén a Frankfurt ellen javíthatnak.



 




Nikolics Svájc és Feröer ellen sem lesz válogatott. És később? - NB1.hu



A játékos úgy érzi, kötelessége Chichagóban maradni




Re: Gulácsi elmondta, mikor tér vissza a kapuba

Elküldve: 2017.09.20. 12:36
Szerző: BlancoAgilon38
Most néztem a svájci étcsoki-reklám vetélytárssal is kikaptak tegnap.

Re: Gulácsi elmondta, mikor tér vissza a kapuba

Elküldve: 2017.09.20. 12:42
Szerző: BlancoAgilon38
Kép

Re: Gulácsi elmondta, mikor tér vissza a kapuba

Elküldve: 2017.09.20. 12:48
Szerző: Adamek
BlancoAgilon38 írta:Kép

szerintem fotóbolt

Re: Gulácsi elmondta, mikor tér vissza a kapuba

Elküldve: 2017.09.20. 12:55
Szerző: BlancoAgilon38
Adamek írta:
BlancoAgilon38 írta:Kép

szerintem fotóbolt

Egy tehetséges művésztől.

Re: Gulácsi elmondta, mikor tér vissza a kapuba

Elküldve: 2017.09.20. 12:58
Szerző: cain
BlancoAgilon38 írta:Most néztem a svájci étcsoki-reklám vetélytárssal is kikaptak tegnap.

elég vékony volt a srác a kapuban. már a meccs elején majdnem gólt rúgatott az ellenféllel, és végig bizonytalan volt. a gól is az övé volt, kontránál az augsburgi játékos a 30 méteren kívülről tolta meg a labdát, és úgy 10 méteren érte utol, ő meg mozizott a gólvonalon.
https://www.youtube.com/watch?v=jE1gixEUL7Q

Re: Gulácsi elmondta, mikor tér vissza a kapuba

Elküldve: 2017.09.20. 13:06
Szerző: BlancoAgilon38
cain írta:
BlancoAgilon38 írta:Most néztem a svájci étcsoki-reklám vetélytárssal is kikaptak tegnap.

elég vékony volt a srác a kapuban. már a meccs elején majdnem gólt rúgatott az ellenféllel, és végig bizonytalan volt. a gól is az övé volt, kontránál az augsburgi játékos a 30 méteren kívülről tolta meg a labdát, és úgy 10 méteren érte utol, ő meg mozizott a gólvonalon.
https://www.youtube.com/watch?v=jE1gixEUL7Q

Láttam. Örültem. Gulácsi pedig így nyilatkozott:

Kép