Oldal: 1 / 1

Nikolics Svájc és Feröer ellen sem lesz válogatott. És később?

Elküldve: 2017.09.20. 09:13
Szerző: nb1.hu12
Budapest – A játékos úgy érzi, kötelessége Chichagóban maradni.

Nikolics Svájc és Feröer ellen sem lesz válogatott. És később?


A szeptemberi világbajnoki selejtezőkhöz hasonlóan a magyar válogatott két, októberi mérkőzésén, Svájcban és Budapesten, Feröer-szigetek ellen sem áll Bernd Storck szövetségi kapitány rendelkezésére Nikolics Nemajna – olvasható az NSO-n szerda reggel közölt interjúban.



 



„Az októberi világbajnoki selejtezőkön pályára lép?” – így a kérdés, melyre az egyértelmű felelet nem volt.



 



„A két, szeptemberi mérkőzést azért mondtam le, mert a Chicagóra szerettem volna összpontosítani, és ez most, az alapszakasz végéhez és a rájátszás rajtjához közeledve sincs másként. Jelen helyzetben kötelességem itt maradni és segíteni” – közölte a Chichago Fire együttesében futballozó Nikolics, aki az Egyesült Államokban már 18 gólnál jár, ezzel pedig versenyben van a gólkirályi címért. – Korábban mindig rendelkezésre álltam, bármikor hívtak, mentem, és ugyan bántott, hogy többnyire akkor is a kispadon ültem, amikor a klubomban egymás után rugdostam a gólokat, egy szót nem szóltam. Sohasem jutott eszembe, hogy lemondjam a válogatottságot, ha így tennék, szembeköpném magamat. Két-három hónap türelmet kértem Bernd Storcktól, aki korrekt volt, megértette érveimet. Aki azt gyanítja, harag van köztünk, téved, ha a kapitány számít rám, a következő selejtezősorozatban a rendelkezésére állok. Meglehet, egyesek szerint cserben hagyom a válogatottat, de ez akkor lenne így, ha meghatározó játékosként mondanék nemet. Legyünk őszinték, az elmúlt egy-két évben nem jutott nekem fontos szerep, nem éreztem azt a bizalmat, amelyet a klubjaimban. Sokat kaptam Magyarországtól és a magyar szurkolóktól, rettenetesen nehéz volt ezt a döntést meghoznom, ám ez egyszer a saját érdekemet néztem. Mindezért természetesen vállalom a felelősséget és az esetleges következményeket is, mindazonáltal hangsúlyoznám, nem kértem többet, csak türelmet. A portugálok elleni vereséggel eldőlt, hogy a válogatottnak sajnos már nincs esélye kijutni a világbajnokságra, Chicagóban viszont tehetek azért, hogy büszkévé tegyem az otthoniakat – sorolta az érveit hosszan a támadó.



 



Amikor Nikolicsot arról kérdezték, lesz-e még válogatott, így felelt: „Szentül hiszem, hogy igen.”



 



Nikolics Nemanja 2013 októberében, Egervári Sándor kapitányságának mostanáig utolsó, hollandiai mérkőzésén volt először tagja a nemzeti tizenegynek, azóta 23 alkalommal ölthette magára a címeres mezt, Magyarország színeiben három gólt szerzett. 



 




Sokk: kiteszik csapatából a válogatott kapusát? - NB1.hu



Sokk: kiteszik csapatából a válogatott kapusát?




Re: Nikolics Svájc és Feröer ellen sem lesz válogatott. És később?

Elküldve: 2017.09.20. 09:16
Szerző: BlancoAgilon38
"Korábban mindig rendelkezésre álltam, bármikor hívtak, mentem, és ugyan bántott, hogy többnyire akkor is a kispadon ültem, amikor a klubomban egymás után rugdostam a gólokat, egy szót nem szóltam."

De. Szóltál, többször is több szót. Mi a fasznak kell hazudozni? Ne legyél már Demcsák Nemanja! Többet nem hívnám be.

Re: Nikolics Svájc és Feröer ellen sem lesz válogatott. És később?

Elküldve: 2017.09.20. 09:45
Szerző: Javier Arizmendi
ha bukarestben belövi, máig istenkirály lenne...

Re: Nikolics Svájc és Feröer ellen sem lesz válogatott. És később?

Elküldve: 2017.09.20. 09:51
Szerző: SuperDepor
nem várok már szinte semmit ettől a válogatott generációtól

Re: Nikolics Svájc és Feröer ellen sem lesz válogatott. És később?

Elküldve: 2017.09.20. 09:54
Szerző: Szarka
Ne most játsz sértődöttet, most tudnád bebizonyítani, hogy tényleg ott a helyed. Pont jó ellenfelek a bizonyításhoz. Erre amcsi levezetőligára kell koncentrálni. Mert a többieknek nem kell komoly ligában helyt állni, mi?

Re: Nikolics Svájc és Feröer ellen sem lesz válogatott. És később?

Elküldve: 2017.09.20. 11:24
Szerző: Adamek
szerintem nem tudsz védekezni és nincs cseréd, úgyhogy takarodó micsigenbe meg viszkonzinba parádézni

Re: Nikolics Svájc és Feröer ellen sem lesz válogatott. És később?

Elküldve: 2017.09.20. 11:41
Szerző: Shimu
de hát mi viszkonzinból jöttünk... aha, émmeg apám farkából, na tünés a picsába... :) :) :)


nikolicsot meg remélem ezek után örökre elfelejtik az aranylábú sztárbrigádnál, mert geszi unalmas az állandó picsogás...

mi volt az elmult 8 meccsén a termés? - 1?

Némó haza tud jönni, vagy stieber?

Re: Nikolics Svájc és Feröer ellen sem lesz válogatott. És később?

Elküldve: 2017.09.20. 11:48
Szerző: BlancoAgilon38
Shimu írta:de hát mi viszkonzinból jöttünk... aha, émmeg apám farkából, na tünés a picsába... :) :) :)


nikolicsot meg remélem ezek után örökre elfelejtik az aranylábú sztárbrigádnál, mert geszi unalmas az állandó picsogás...

mi volt az elmult 8 meccsén a termés? - 1?

Némó haza tud jönni, vagy stieber?

Vagy Priskin és Lovrencsics!

Re: Nikolics Svájc és Feröer ellen sem lesz válogatott. És később?

Elküldve: 2017.09.20. 13:17
Szerző: Cselszky
Nem baj.