Több, mint meggyőző - bajnok lehet-e a Videoton?

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Több, mint meggyőző - bajnok lehet-e a Videoton?

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.09.07. 16:05

Magyarország - Nyilatkozatok az atomsikerről.

Több, mint meggyőző - bajnok lehet-e a Videoton?


 



Mint ismeretes, a Videoton szerda este 4-1-re verte a Paksot az NB I-ben, így igen meggyőző játékkal feledtette (?) az EL-kiesést. A bajnokesélyes csapat edzője, Marko Nikolics az alábbi módon értékelte a sikert:



 



Atomjaira szedte a Paksot a Videoton - NB1.hu



 



"Gratulálok a játékosoknak, négy gólt szereztek idegenben és megnyertük a mérkőzést. Nehéz és fontos győzelem volt a mai, ráadásul tudom, hogy régóta nem nyert itt a Vidi, így ebből a szempontból is elégedettek lehetünk. Már egyedüli csapatként vezetjük a tabellát, folytatnunk kell a jó szereplést a jövőben is. Azt el kell ismerni, hogy a paksiaknak is voltak lehetőségeik, szerezhettek volna több gólt, de nálunk is maradtak ki nagy lehetőségek. A labdarúgás már csak ilyen, Belgrádban is volt helyzetünk a Partizan ellen a 90. percben, a Pancho Arénában is a mérkőzés elején, de ez önmagában nem ér semmi, a lehetőségeket be is kell lőni. Ne felejtsük el, hogy kisebb sérülés miatt nem számíthattunk ma Scsepovicsra, a válogatottól nem ért még vissza a tegnap győztes meccsen játszó Stopira, valamint Pátkai Mátét sem neveztük a kezdőbe, hiszen a harmadik meccse lett volna egy héten belül. Készen állt a találkozóra, de most mások kaptak lehetőséget, és mindenki megállta a helyét! Köszönjük szépen a szurkolóknak, hogy eljöttek Paksra és végig biztattak minket! Még annyit szeretnék elmondani, hogy a hazaiaknak jó csapatuk van, és úgy érzem, hogy ebben a szezonban sem lesznek kiesési gondjaik még akkor sem, ha a rajtjuk nem sikerült a legjobban."


Gunners
Aranylabdás
Hozzászólások: 21806
Csatlakozott: 2009.02.28. 19:33
Tartózkodási hely: Székesfehérvár

Re: Több, mint meggyőző - bajnok lehet-e a Videoton?

HozzászólásSzerző: Gunners » 2017.09.07. 16:13

nb1.hu12 írta:Magyarország - Nyilatkozatok az atomsikerről.
 

Mint ismeretes, a Videoton szerda este 4-1-re verte a Paksot az NB I-ben, így igen meggyőző játékkal feledtette (?) az EL-kiesést. A bajnokesélyes csapat edzője, Marko Nikolics az alábbi módon értékelte a sikert:

 

Atomjaira szedte a Paksot a Videoton - NB1.hu

 

"Gratulálok a játékosoknak, négy gólt szereztek idegenben és megnyertük a mérkőzést. Nehéz és fontos győzelem volt a mai, ráadásul tudom, hogy régóta nem nyert itt a Vidi, így ebből a szempontból is elégedettek lehetünk. Már egyedüli csapatként vezetjük a tabellát, folytatnunk kell a jó szereplést a jövőben is. Azt el kell ismerni, hogy a paksiaknak is voltak lehetőségeik, szerezhettek volna több gólt, de nálunk is maradtak ki nagy lehetőségek. A labdarúgás már csak ilyen, Belgrádban is volt helyzetünk a Partizan ellen a 90. percben, a Pancho Arénában is a mérkőzés elején, de ez önmagában nem ér semmi, a lehetőségeket be is kell lőni. Ne felejtsük el, hogy kisebb sérülés miatt nem számíthattunk ma Scsepovicsra, a válogatottól nem ért még vissza a tegnap győztes meccsen játszó Stopira, valamint Pátkai Mátét sem neveztük a kezdőbe, hiszen a harmadik meccse lett volna egy héten belül. Készen állt a találkozóra, de most mások kaptak lehetőséget, és mindenki megállta a helyét! Köszönjük szépen a szurkolóknak, hogy eljöttek Paksra és végig biztattak minket! Még annyit szeretnék elmondani, hogy a hazaiaknak jó csapatuk van, és úgy érzem, hogy ebben a szezonban sem lesznek kiesési gondjaik még akkor sem, ha a rajtjuk nem sikerült a legjobban."

Meg kell nyerni a bajnokságot mindenképpen.
Go Gunners Hajrá Videoton

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 18169
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Több, mint meggyőző - bajnok lehet-e a Videoton?

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2017.09.07. 16:39

Megnehezítjük a Vidi dolgát vasárnap, csapatunk harcban áll :cool:
Kép
Kép
Kép
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Több, mint meggyőző - bajnok lehet-e a Videoton?

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2017.09.07. 16:42

Savaria1919 írta:Megnehezítjük a Vidi dolgát vasárnap, csapatunk harcban áll :cool:
Kép
Kép
Kép
Meglepődnék,ha a játékosaitok is így állnának hozzá,pedig ez lenne az alap.
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 18169
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: Több, mint meggyőző - bajnok lehet-e a Videoton?

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2017.09.07. 16:47

MindigÚjpest írta:
Savaria1919 írta:Megnehezítjük a Vidi dolgát vasárnap, csapatunk harcban áll :cool:
[img]http://kephost.com/images/2017/09/07/hp.png[img]
[img]http://kephost.com/images/2017/09/07/mario.png[img]
[img]http://kephost.com/images/2017/09/07/kg.png[img]
Meglepődnék,ha a játékosaitok is így állnának hozzá,pedig ez lenne az alap.

Nem tudom, Pacsi hogyan motiválja őket, mennyire tud javítani az öltözői hangulaton. Ami nem hiszem, hogy túlzottan rendben lenne, ott van pl Simon távozása. Közben a kereten is kellene erősíteni. Attól félek, hogy velünk kapcsolatban is beigazolódik, hogy aki új stadiont kap, az a korábbihoz képest jelentősen visszaesik (Sopron, ZTE, Loki, MTK, Dunaújváros stb)
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
MindigÚjpest
fanatikus
Hozzászólások: 14806
Csatlakozott: 2009.04.17. 09:30
Tartózkodási hely: otthon,munkahely

Re: Több, mint meggyőző - bajnok lehet-e a Videoton?

HozzászólásSzerző: MindigÚjpest » 2017.09.07. 17:30

Savaria1919 írta:
MindigÚjpest írta:
Savaria1919 írta:Megnehezítjük a Vidi dolgát vasárnap, csapatunk harcban áll :cool:
[img]http://kephost.com/images/2017/09/07/hp.png[img]
[img]http://kephost.com/images/2017/09/07/mario.png[img]
[img]http://kephost.com/images/2017/09/07/kg.png[img]
Meglepődnék,ha a játékosaitok is így állnának hozzá,pedig ez lenne az alap.

Nem tudom, Pacsi hogyan motiválja őket, mennyire tud javítani az öltözői hangulaton. Ami nem hiszem, hogy túlzottan rendben lenne, ott van pl Simon távozása. Közben a kereten is kellene erősíteni. Attól félek, hogy velünk kapcsolatban is beigazolódik, hogy aki új stadiont kap, az a korábbihoz képest jelentősen visszaesik (Sopron, ZTE, Loki, MTK, Dunaújváros stb)
Még meg sem kaptátok és már megtörtént a visszaesés.
Sosem felejtem el, volt hogy fociról mentünk át a Komjádiba, ott voltunk a BEK meneteléskor, világsztár csapatunk volt, aminek az egyik legfényesebben ragyogó csillaga Benedek Tibi volt. Nyugodj Békében bajnok!

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: Több, mint meggyőző - bajnok lehet-e a Videoton?

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2017.09.07. 17:52

Legyen Bajnok. Vagy legyen Gültem.
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

BlancoAgilon38

Re: Több, mint meggyőző - bajnok lehet-e a Videoton?

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.09.08. 00:42

Elég korai ezt még vizionálni. Különben is tök szar érzés belegondolni, hogy itthon hasítanak, de ott az a 0-4. Egy nem túl erős csapattól vereséget szenvedve. Bár, már megszokhattuk.


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 4 vendég