Oldal: 1 / 1

Visszatüzelt az MLSZ a portugáloknak

Elküldve: 2017.09.05. 14:05
Szerző: nb1.hu12
Budapest - Albert és Puskás nevét is a szájára vette az igazgató.

Visszatüzelt az MLSZ a portugáloknak


Az nso.hu írását változtatás nélkül közöljük:



"A Magyar Labdarúgó-szövetség kedden írásban reagált Carlos Godinhónak, a portugál szövetség korábbi sportigazgatójának a magyar válogatottat kritizáló szavaira.



„Ezek a játékosok nem tisztelik a magyar labdarúgás fantasztikus múltját. Albert Flórián vagy Puskás Ferenc rosszul lett volna, ha látja a vasárnap történteket” – idézte a Record Godinhót, aki a vasárnapi selejtező (0–1)kapcsán fakadt ki.



Az MLSZ azóta a Nemzeti Sporthoz eljuttatott közleményében reagált az FPF korábbi munkatársának szavaira – ezt változtatás nélkül közöljük.



„Mindenekelőtt fontos tisztázni, hogy a portugál sajtó által átvett poszt egy olyan személytől származik, aki már nem áll a portugál Labdarúgó-szövetség alkalmazásában, így semmiképp sem tekinthető hivatalos álláspontnak” – áll az MLSZ közleményében.



„Ugyanakkor Bernd Storck szövetségi kapitány is elmondta, hogy szó sem volt Priskin részéről szándékosságról, amit egyébként maga a válogatott csatára is megerősített a közösségi médiában, ahol azt is leírta – közvetlenül Pepének címezve sorait –, hogy borzasztóan sajnálja a történteket. Fontos hangsúlyozni, hogy a magyar labdarúgó-válogatottnak 11 év után ez az első piros lapja. Bernd Storck eddig 22 mérkőzésen irányította a magyar nemzeti csapatot, és ezen időszakban ez volt az első alkalom, hogy a csapat emberhátrányba került.”



„A magyar és a portugál szövetség egyébként kitűnő viszonyt ápol egymással, melyet kölcsönös tisztelet jellemez, de ugyanez elmondható a két nemzeti csapat játékosairól is, ami vasárnap este, a lefújást követő pillanatokban is egyértelműen látszott.”



VB-SELEJTEZŐK

EURÓPA

B-CSOPORT, 8. FORDULÓ

MAGYARORSZÁG–PORTUGÁLIA 0–1 (0–0) – online közvetítés

Budapest, Üllői út, Groupama Aréna, 22 000 néző. Vezette: Makkelie (holland)

MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Fiola, Guzmics, Kádár, Korhut – Pátkai, Elek Á. (Pintér Á., 67.) – Lovrencsics G. (Varga R., 78.), Eppel (Böde, 61.), Dzsudzsák – Priskin. Szövetségi kapitány: Bernd Storck

PORTUGÁLIA: Rui Patricio – Cédric Soares, Bruno Alves, Pepe, Fábio Coentrao (Eliseu, 28.) – Gelson Martins (Bernardo Silva, 63.), Danilo, Joao Mário, Joao Moutinho – Cristiano Ronaldo, André Silva (Quaresma, 85.). Szövetségi kapitány: Fernando Santos

Gólszerző: André Silva (48.)

Kiállítva: Priskin (30.)




Egy mondattal és egy képpel jellemezte Ronaldo a magyarok legyőzését - NB1.hu



Egy mondattal és egy képpel jellemezte Ronaldo a magyarok legyőzését




Re: Visszatüzelt az MLSZ a portugáloknak

Elküldve: 2017.09.05. 14:18
Szerző: daniute
Mit kell ennyit rugózni azon a könyökösön? Megeshet a pályán, és sokszor meg is esik. Fogják még Pepét lekönyökölni.

Re: Visszatüzelt az MLSZ a portugáloknak

Elküldve: 2017.09.05. 15:34
Szerző: MindigÚjpest
Hogy ki vannak akadva,hogy most a hentes volt a fasz rossz végén.

Re: Visszatüzelt az MLSZ a portugáloknak

Elküldve: 2017.09.05. 16:29
Szerző: Javier Arizmendi
MindigÚjpest írta:Hogy ki vannak akadva,hogy most a hentes volt a fasz rossz végén.

lehet, hogy nem a könyökösön akadt ki, hanem a játékunk színvonalán. megpróbálta Eppelt Puskáshoz, Bödét meg Alberthez hasonlítani.

Re: Visszatüzelt az MLSZ a portugáloknak

Elküldve: 2017.09.05. 16:33
Szerző: BlancoAgilon38
10 év az a 11.

Re: Visszatüzelt az MLSZ a portugáloknak

Elküldve: 2017.09.05. 16:58
Szerző: MindigÚjpest
Javier Arizmendi írta:
MindigÚjpest írta:Hogy ki vannak akadva,hogy most a hentes volt a fasz rossz végén.

lehet, hogy nem a könyökösön akadt ki, hanem a játékunk színvonalán. megpróbálta Eppelt Puskáshoz, Bödét meg Alberthez hasonlítani.
Akkor nem egy tájékozott pali,ha még Puskásnál meg Albertnál tart.

Re: Visszatüzelt az MLSZ a portugáloknak

Elküldve: 2017.09.06. 14:43
Szerző: ETO
Mi lehetünk csak ilyen degeneráltak, hogy egy pepétől bocsánatot kérünk...
Világ legnagyobb favágója, gusztustalan, alattomos módszerei voltak és vannak.
Valószinüleg egy primitiv bunkó lehet magánéletben is.

Re: Visszatüzelt az MLSZ a portugáloknak

Elküldve: 2017.09.06. 15:05
Szerző: Adamek
ETO írta:Mi lehetünk csak ilyen degeneráltak, hogy egy pepétől bocsánatot kérünk...
Világ legnagyobb favágója, gusztustalan, alattomos módszerei voltak és vannak.
Valószinüleg egy primitiv bunkó lehet magánéletben is.

nadde ő a világ legjobban focizó hiúza, ez azért elég jelentős dolog