Oldal: 1 / 2

Megszólalt Priskin a döntő kiállításáról

Elküldve: 2017.09.04. 08:14
Szerző: nb1.hu12
Budapest – Gratulált a társainak a kiállított támadó.

Megszólalt Priskin a döntő kiállításáról

Priskin Tamás kiállítása miatt már a 30. percben rendkívül nehéz helyzetbe került a magyar labdarúgó-válogatott a Portugália elleni világbajnoki selejtezőn, vasárnap este a Groupama Arénában – emlékeztetett az m4sport.hu. A csatár a mérkőzés utáni nyilatkozatában nem adott választ arra a kérdésre, hogy szándékosan könyökölte-e le az amúgy alattomoságáról is ismert Pepét.

Az eset 0-0-ás állásnál történt, az emberelőnyben játszó portugálok végül 1-0-ás győzelmet arattak.

„Nagy lendülettel érkeztem, valóban eltaláltam”– mondta a ferencvárosi csatár, de hogy jogos volt-e a piros lap , arra mindössze ezt válaszolta: „Ezzel nem szeretnék foglalkozni, sosem szoktam a bíró ítéletét felülbírálni. Ha a játékvezető így látta, akkor így látta...”

Priskin a mérkőzés után gratulált csapattársainak. „Mindent megtettek, kihozták, ami bennük volt. Tíz emberrel is küzdöttünk a második félidőben, az ellenfélnek kevés helyzetet alakított ki.”

A tavaly nyári Európa-bajnokságon is résztvett labdarúgó nagyon készült a portugálok elleni mérkőzésre, melyen Eppel Mártonnal alkotta a magyar válogatott csatársorát.

„Nagyon örültem, hogy bekerültem a kezdőcsapatba, szerettem volna veszélyesen futballozni, gólt szerezni. Voltak is veszélyes lehetőségeink az első félidőben, sajnálom, hogy így alakult“ – jegyezte meg Priskin.

Egy gól döntött a magyar-portugálon - NB1.hu

A magyar válogatott nem adta olcsón a bőrét az Európa-bajnok ellen.

Re: Megszólalt Priskin a döntő kiállításáról

Elküldve: 2017.09.04. 08:28
Szerző: adrenalin69
Semmi baj, profi vagy, ezen túl kell lépni és küzdeni tovább, hogy az EB-re harcban legyünk a továbbjutásért min. a második fordulóig!

Re: Megszólalt Priskin a döntő kiállításáról

Elküldve: 2017.09.04. 08:44
Szerző: Lobanovszkij
adrenalin69 írta:Semmi baj, profi vagy, ezen túl kell lépni és küzdeni tovább, hogy az EB-re harcban legyünk a továbbjutásért min. a második fordulóig!

Bírom a cinikus fazonokat. Oszt tán a norvégok elleni kiflije után nem-e szopkodtad te is őt magasztosra?

Re: Megszólalt Priskin a döntő kiállításáról

Elküldve: 2017.09.04. 08:55
Szerző: Bejg Lee
Lobanovszkij írta:
adrenalin69 írta:Semmi baj, profi vagy, ezen túl kell lépni és küzdeni tovább, hogy az EB-re harcban legyünk a továbbjutásért min. a második fordulóig!

Bírom a cinikus fazonokat. Oszt tán a norvégok elleni kiflije után nem-e szopkodtad te is őt magasztosra?

Tudod, egyszer-egyszer megtörténhet, hogy le-lecsúszik és beakad (lsd. Kleinheisler Laca)....
Ha kellett volna, rúgnak a portugálok egy ötöst megerőltetés nélkül ...

Re: Megszólalt Priskin a döntő kiállításáról

Elküldve: 2017.09.04. 09:04
Szerző: ManBat
Bejg Lee írta:

ez a merjünk kicsik lenni cucc akkora faszság
tegnap szívét-lelkét kiadta a csapat, ebben ennyi volt, de a portugányok sem tudtak volna sokkal többet ennél

Re: Megszólalt Priskin a döntő kiállításáról

Elküldve: 2017.09.04. 09:16

Valószínűleg, a neveltetésemmel van a baj, mert én úgy voltam nevelve, hogy a jóért megdicsértek, a rosszért meg összeszidtak. Másfelől meg, nem szopkodtak, ha a csomó kettes mellé egyszer behúztam egy ötöst. A helyén kezelték. Másfelől számonkéred rajtam a cinizmust, pedig csak rámragadt ez az attitűd, mert nem tudom nem cinizmusnak tekinteni, ha valaki azt mondja erre az ütésre, hogy csak véletlenül fejeltek bele a könyökébe, miközben, biztos, ami biztos alapon még azért rá is lépek az ürgére vagy, amikor a kapitány azt nyilatkozza, hogy itthon nem így fütyülnek a feketerigók! Gondolom mondanivaló valóságtartalmával, hogy kb. második, harmadik fordulóig szoktunk versenyben lenni a kijutó helyekért, nincs bajod vagy avval a dumával, hogy lépjünk túl a kellemetlen dolgokon, mert profik vagyunk!

Re: Megszólalt Priskin a döntő kiállításáról

Elküldve: 2017.09.04. 09:22
Szerző: extex
Lobanovszkij írta:
adrenalin69 írta:Semmi baj, profi vagy, ezen túl kell lépni és küzdeni tovább, hogy az EB-re harcban legyünk a továbbjutásért min. a második fordulóig!

Bírom a cinikus fazonokat. Oszt tán a norvégok elleni kiflije után nem-e szopkodtad te is őt magasztosra?

Ne kelljen már több mint egy évvel a gól után is mindent elnézni ennek a pöcsnek. Következetes faszi, egyedül azt csípem Priskában. Ha a Fradi, ha aválogatott meze van rajta, akkor is szar.

Re: Megszólalt Priskin a döntő kiállításáról

Elküldve: 2017.09.04. 09:49
Szerző: Mrs.Dolcetti
Sikerült is veszélyesen futballoznod,kár,hogy a spori nem értékelte.

Re: Megszólalt Priskin a döntő kiállításáról

Elküldve: 2017.09.04. 10:02
Szerző: Adamek
Lobanovszkij írta:
adrenalin69 írta:Semmi baj, profi vagy, ezen túl kell lépni és küzdeni tovább, hogy az EB-re harcban legyünk a továbbjutásért min. a második fordulóig!

Bírom a cinikus fazonokat. Oszt tán a norvégok elleni kiflije után nem-e szopkodtad te is őt magasztosra?

ja tényleg

akkor gratulálok Tomi, kurva nagy gólt lőttél valamikor, nem semmi
majd két év múlva szomorkodok egyet a kiállításodért

Re: Megszólalt Priskin a döntő kiállításáról

Elküldve: 2017.09.04. 10:07
Szerző: Cselszky
ManBat írta:
Bejg Lee írta:
Lobanovszkij írta:
Bírom a cinikus fazonokat. Oszt tán a norvégok elleni kiflije után nem-e szopkodtad te is őt magasztosra?

Tudod, egyszer-egyszer megtörténhet, hogy le-lecsúszik és beakad (lsd. Kleinheisler Laca)....
Ha kellett volna, rúgnak a portugálok egy ötöst megerőltetés nélkül ...

ez a merjünk kicsik lenni cucc akkora faszság
tegnap szívét-lelkét kiadta a csapat, ebben ennyi volt, de a portugányok sem tudtak volna sokkal többet ennél

Összességében szerintem is rendben volt. A portugálok nem szoktak egy rúgott gólnál megállni, ha van rá lehetőségük, szórnak, amennyit lehet. Mi is kaptunk kint egy hármast, Feröernek két meccsen 11-et, a letteknek hetet rúgtak. A tűzzel játszottak volna, ha ugyan minden további nélkül be lehet lőni a másodikat, de kényelemből nem teszik meg, a végén kis híján így is bukták a kötelező győzelmet. Szerintem igencsak örültek annak, hogy behúzták, megkönnyebbülhetnek, lehet készülniük a Svájc elleni, mindent eldöntő meccsre.

Re: Megszólalt Priskin a döntő kiállításáról

Elküldve: 2017.09.04. 10:14
Szerző: BlancoAgilon38
Cselszky írta:

Érzek némi párhuzamot a 2009-s 0-1 és e között. Ott a 10. percben Pepe bepakolta a lasztit, aztán még nyilatkozta is a portugál szövetségi kapitány: csodálkoztak, hogy a magyarok nem akarnak focizni. Vállat vontak és kipasszolgattak 80 percet.
Most meg ugye nem tudtunk, tíz emberrel nyilván fárasztó állandóan a labdát kergetni, ráadásul az ellenfél nagyobb sebességgel közlekedik és sokkal pontosabb, labdabiztosabb játékot képes nyújtani.

Re: Megszólalt Priskin a döntő kiállításáról

Elküldve: 2017.09.04. 11:18
Szerző: manderel
extex írta:
Lobanovszkij írta:
adrenalin69 írta:Semmi baj, profi vagy, ezen túl kell lépni és küzdeni tovább, hogy az EB-re harcban legyünk a továbbjutásért min. a második fordulóig!

Bírom a cinikus fazonokat. Oszt tán a norvégok elleni kiflije után nem-e szopkodtad te is őt magasztosra?

Ne kelljen már több mint egy évvel a gól után is mindent elnézni ennek a pöcsnek. Következetes faszi, egyedül azt csípem Priskában. Ha a Fradi, ha aválogatott meze van rajta, akkor is szar.

Azért azt ne vitassuk el tőle hogy ő az utóbbi sok sok év legeredményesebb csatára a válogatottban. És nem azért mert több lehetőséget kapott mint mondjuk Nikolics, mert gól/perc mutatóban is a legjobb.
Persze ez nem változtat azon hogy jó ideje sokkal gyengébb mint korábban, lassan ideje elfelejteni a válogatottnál.

Re: Megszólalt Priskin a döntő kiállításáról

Elküldve: 2017.09.04. 11:20
Szerző: Cselszky
BlancoAgilon38 írta:
Cselszky írta:
ManBat írta:ez a merjünk kicsik lenni cucc akkora faszság
tegnap szívét-lelkét kiadta a csapat, ebben ennyi volt, de a portugányok sem tudtak volna sokkal többet ennél

Összességében szerintem is rendben volt. A portugálok nem szoktak egy rúgott gólnál megállni, ha van rá lehetőségük, szórnak, amennyit lehet. Mi is kaptunk kint egy hármast, Feröernek két meccsen 11-et, a letteknek hetet rúgtak. A tűzzel játszottak volna, ha ugyan minden további nélkül be lehet lőni a másodikat, de kényelemből nem teszik meg, a végén kis híján így is bukták a kötelező győzelmet. Szerintem igencsak örültek annak, hogy behúzták, megkönnyebbülhetnek, lehet készülniük a Svájc elleni, mindent eldöntő meccsre.

Érzek némi párhuzamot a 2009-s 0-1 és e között. Ott a 10. percben Pepe bepakolta a lasztit, aztán még nyilatkozta is a portugál szövetségi kapitány: csodálkoztak, hogy a magyarok nem akarnak focizni. Vállat vontak és kipasszolgattak 80 percet.
Most meg ugye nem tudtunk, tíz emberrel nyilván fárasztó állandóan a labdát kergetni, ráadásul az ellenfél nagyobb sebességgel közlekedik és sokkal pontosabb, labdabiztosabb játékot képes nyújtani.

Szerintem más volt a szitu. Egyrészt az a portugál csapat ennyire nem volt erős, másrészt még volt valamennyi esélyünk a továbbjutásra, amikor őket fogadtuk. Konkrétan 3 ponttal a portugálok előtt álltunk, mert baromi gyengén kezdtek a sorozatot (pl. összesen 3 pontot szereztek a dánok és a svédek elleni 4 meccsen). Ezek voltak az előzmények. Szóval joggal csodálkozott Queiroz, hiszen - ha jól rémlik - egy előretolt, csatárnak kinevezett Husztival próbáltunk volna támadni, ami teljesen reménytelen koncepció volt.

Re: Megszólalt Priskin a döntő kiállításáról

Elküldve: 2017.09.04. 11:24
Szerző: BlancoAgilon38
Cselszky írta:
BlancoAgilon38 írta:
Cselszky írta:Összességében szerintem is rendben volt. A portugálok nem szoktak egy rúgott gólnál megállni, ha van rá lehetőségük, szórnak, amennyit lehet. Mi is kaptunk kint egy hármast, Feröernek két meccsen 11-et, a letteknek hetet rúgtak. A tűzzel játszottak volna, ha ugyan minden további nélkül be lehet lőni a másodikat, de kényelemből nem teszik meg, a végén kis híján így is bukták a kötelező győzelmet. Szerintem igencsak örültek annak, hogy behúzták, megkönnyebbülhetnek, lehet készülniük a Svájc elleni, mindent eldöntő meccsre.

Érzek némi párhuzamot a 2009-s 0-1 és e között. Ott a 10. percben Pepe bepakolta a lasztit, aztán még nyilatkozta is a portugál szövetségi kapitány: csodálkoztak, hogy a magyarok nem akarnak focizni. Vállat vontak és kipasszolgattak 80 percet.
Most meg ugye nem tudtunk, tíz emberrel nyilván fárasztó állandóan a labdát kergetni, ráadásul az ellenfél nagyobb sebességgel közlekedik és sokkal pontosabb, labdabiztosabb játékot képes nyújtani.

Szerintem más volt a szitu. Egyrészt az a portugál csapat ennyire nem volt erős, másrészt még volt valamennyi esélyünk a továbbjutásra, amikor őket fogadtuk. Konkrétan 3 ponttal a portugálok előtt álltunk, mert baromi gyengén kezdtek a sorozatot (pl. összesen 3 pontot szereztek a dánok és a svédek elleni 4 meccsen). Ezek voltak az előzmények. Szóval joggal csodálkozott Queiroz, hiszen - ha jól rémlik - egy előretolt, csatárnak kinevezett Husztival próbáltunk volna támadni, ami teljesen reménytelen koncepció volt.

Az a husztis szitu a dánok ellen volt, itt játszott Torghelle Sanyi és csereként Priskin is. De jogos, szarul kezdtek, mégse mentünk előre ellenük, nem támadtunk. Idegesítő volt a holland taktikája. Már ha ez taktika volt.

Re: Megszólalt Priskin a döntő kiállításáról

Elküldve: 2017.09.04. 11:27
Szerző: Cselszky
BlancoAgilon38 írta:
Cselszky írta:
BlancoAgilon38 írta:Érzek némi párhuzamot a 2009-s 0-1 és e között. Ott a 10. percben Pepe bepakolta a lasztit, aztán még nyilatkozta is a portugál szövetségi kapitány: csodálkoztak, hogy a magyarok nem akarnak focizni. Vállat vontak és kipasszolgattak 80 percet.
Most meg ugye nem tudtunk, tíz emberrel nyilván fárasztó állandóan a labdát kergetni, ráadásul az ellenfél nagyobb sebességgel közlekedik és sokkal pontosabb, labdabiztosabb játékot képes nyújtani.

Szerintem más volt a szitu. Egyrészt az a portugál csapat ennyire nem volt erős, másrészt még volt valamennyi esélyünk a továbbjutásra, amikor őket fogadtuk. Konkrétan 3 ponttal a portugálok előtt álltunk, mert baromi gyengén kezdtek a sorozatot (pl. összesen 3 pontot szereztek a dánok és a svédek elleni 4 meccsen). Ezek voltak az előzmények. Szóval joggal csodálkozott Queiroz, hiszen - ha jól rémlik - egy előretolt, csatárnak kinevezett Husztival próbáltunk volna támadni, ami teljesen reménytelen koncepció volt.

Az a husztis szitu a dánok ellen volt, itt játszott Torghelle Sanyi és csereként Priskin is. De jogos, szarul kezdtek, mégse mentünk előre ellenük, nem támadtunk. Idegesítő volt a holland taktikája. Már ha ez taktika volt.

OK, akkor kevertem. Kint voltam, annyi bizonyosan megmaradt, hogy reménytelenek voltunk. Szarabbak, mint tegnap 10 emberrel.

Re: Megszólalt Priskin a döntő kiállításáról

Elküldve: 2017.09.04. 11:28
Szerző: BlancoAgilon38
Cselszky írta:
BlancoAgilon38 írta:
Cselszky írta:Szerintem más volt a szitu. Egyrészt az a portugál csapat ennyire nem volt erős, másrészt még volt valamennyi esélyünk a továbbjutásra, amikor őket fogadtuk. Konkrétan 3 ponttal a portugálok előtt álltunk, mert baromi gyengén kezdtek a sorozatot (pl. összesen 3 pontot szereztek a dánok és a svédek elleni 4 meccsen). Ezek voltak az előzmények. Szóval joggal csodálkozott Queiroz, hiszen - ha jól rémlik - egy előretolt, csatárnak kinevezett Husztival próbáltunk volna támadni, ami teljesen reménytelen koncepció volt.

Az a husztis szitu a dánok ellen volt, itt játszott Torghelle Sanyi és csereként Priskin is. De jogos, szarul kezdtek, mégse mentünk előre ellenük, nem támadtunk. Idegesítő volt a holland taktikája. Már ha ez taktika volt.

OK, akkor kevertem. Kint voltam, annyi bizonyosan megmaradt, hogy reménytelenek voltunk.

Mondjuk a dánok ellen is beállt a szünetben Air Sanyi.

Re: Megszólalt Priskin a döntő kiállításáról

Elküldve: 2017.09.04. 11:54
Szerző: seco
Priskin az idióta szabálytalanságával, kiállításával nagyon kib@szott a csapattal!
De ő legalább csinált (próbált) valamit, szemben mondjuk Eppellel.
Bödét már legalább a félidőben be kellett volna hozni a 0 Eppel helyett...

Re: Megszólalt Priskin a döntő kiállításáról

Elküldve: 2017.09.04. 18:48
Szerző: cain
szalai combközelítő izma sérült, de még nem tudni, milyen mértékben.

Re: Megszólalt Priskin a döntő kiállításáról

Elküldve: 2017.09.04. 22:20
Szerző: Lobanovszkij
adrenalin69 írta:
Lobanovszkij írta:
adrenalin69 írta:Semmi baj, profi vagy, ezen túl kell lépni és küzdeni tovább, hogy az EB-re harcban legyünk a továbbjutásért min. a második fordulóig!

Bírom a cinikus fazonokat. Oszt tán a norvégok elleni kiflije után nem-e szopkodtad te is őt magasztosra?

Valószínűleg, a neveltetésemmel van a baj, mert én úgy voltam nevelve, hogy a jóért megdicsértek, a rosszért meg összeszidtak. Másfelől meg, nem szopkodtak, ha a csomó kettes mellé egyszer behúztam egy ötöst. A helyén kezelték. Másfelől számonkéred rajtam a cinizmust, pedig csak rámragadt ez az attitűd, mert nem tudom nem cinizmusnak tekinteni, ha valaki azt mondja erre az ütésre, hogy csak véletlenül fejeltek bele a könyökébe, miközben, biztos, ami biztos alapon még azért rá is lépek az ürgére vagy, amikor a kapitány azt nyilatkozza, hogy itthon nem így fütyülnek a feketerigók! Gondolom mondanivaló valóságtartalmával, hogy kb. második, harmadik fordulóig szoktunk versenyben lenni a kijutó helyekért, nincs bajod vagy avval a dumával, hogy lépjünk túl a kellemetlen dolgokon, mert profik vagyunk!

Amúgy bocs az alpáriságért, nem terveztem bele személyeskedést. Én irigylem azt a korosztályt, akiknek még volt lehetőségük háborogni egy 82-es vb csoport lebőgésért. De volt idő, amikor egy Irapuatoért is áhítoztam. Nekem már csak 12:1-ek meg 8:1-ek jutottak lélektelen játékkal. Aztán ha végre van egy kis hullámhegy (elég egy feltétel nélküli pályánmegdöglés), az maga a katarzis. Távol áll tőlem az örökoptimizmus, de én egy ilyen meccs után nem vagyok hajlandó észrevenni a negatívumokat. Talán még nem vagyok elég öreg.

Re: Megszólalt Priskin a döntő kiállításáról

Elküldve: 2017.09.04. 22:41
Szerző: BlancoAgilon38
Egyébként milyen döntő volt tegnap?