Oldal: 1 / 1

Az első európai kijutó, a franciák beégtek – vasárnapi selejtezők

Elküldve: 2017.09.04. 08:01
Szerző: nb1.hu12
Európa – Megvan, melyik európai válogatott jutott ki elsőnek a v-bre.

Az első európai kijutó, a franciák beégtek – vasárnapi selejtezők


Európából elsőként a belga labdarúgó-válogatott jutott ki a 2018-as világbajnokságra, miután a selejtezősorozat nyolcadik fordulójában vasárnap Görögország vendégeként győzött. A játéknap meglepetése Toulouse-ban történt, ahol a franciák nem bírtak Luxemburggal.



 



A pireuszi találkozó három gólja a második félidő közepén négy perc alatt esett: a vendégek kétszer jutottak vezetéshez, a házigazdák csak az első kapott gól után tudtak egyenlíteni. Roberto Martínez együttese mostani sikerével két fordulóval a vége előtt nyolc ponttal előzi meg a bosnyák válogatottat, azaz előnye behozhatatlan. A belgák 13. alkalommal szerepelhetnek a vb-n.



 



A selejtezősorozatból Belgium előtt Brazília, Irán, Japán és Mexikó jutott ki az oroszországi tornára, így a rendező oroszokkal együtt már hat válogatott biztos résztvevő.



 



A vasárnapi játéknap óriási meglepetéseként az Európa-bajnoki ezüstérmes franciák házigazdaként gól nélküli döntetlent játszottak Luxemburggal, ennek ellenére a csoport élén állnak, de egy pontra csökkent az előnyük a svédekkel szemben.



 



Európai vb-selejtezők, 8. forduló:



A csoport:



Franciaország-Luxemburg 0-0



Fehéroroszország-Svédország 0-4 (0-3)



Hollandia-Bulgária 3-1 (1-0)



 



Az állás:



1. Franciaország 17 pont



2. Svédország 16



3. Hollandia 13



4. Bulgária 12



5. Luxemburg 5 (7-17)



6. Fehéroroszország 5 (4-16)



 



H csoport:



Gibraltár - Bosznia-Hercegovina 0-4 (0-1)



Görögország-Belgium 1-2 (0-0)



Észtország-Ciprus 1-0 (0-0)



 



Az állás:



1. Belgium 22 pont



2. Bosznia-Hercegovina 14



3. Görögország 13



4. Ciprus 10



5. Észtország 8



6. Gibraltár 0



 



B csoport:



Feröer-szigetek - Andorra 1-0 (1-0)



Lettország-Svájc 0-3 (0-1)



Magyarország-Portugália 0-1 (0-0)



 



Az állás:



1. Svájc 24 pont



2. Portugália 21



3. Magyarország 10



4. Feröer-szigetek 8



5. Andorra 4



6. Lettország 3



 



7. forduló:



I csoport:



Horvátország-Koszovó 1-0 (0-0)



szombaton játszották:



Finnország-Izland 1-0 (1-0)



Ukrajna-Törökország 2-0 (2-0)



 



Az állás:



1. Horvátország 16 pont



2. Ukrajna 14



3. Izland 13



4. Törökország 11



5. Finnország 4



6. Koszovó 1




Egy gól döntött a magyar-portugálon - NB1.hu



A magyar válogatott nem adta olcsón a bőrét az Európa-bajnok ellen.




Re: Az első európai kijutó, a franciák beégtek – vasárnapi selejtezők

Elküldve: 2017.09.04. 08:08
Szerző: alehndr
de gyönyörű :lol: