Beszámolók az NB II 7. fordulójából - szoros az élmezőny!
Elküldve: 2017.09.02. 20:32
Az NB1.hu fóruma
https://forum.nb1.hu/
Cselszky írta:Kondiék pontokat buktak, a ZTE viszont szépen összekapta magát a borzalmas start után.
Viszont a Szpari megtorpant.Cselszky írta:Kondiék pontokat buktak, a ZTE viszont szépen összekapta magát a borzalmas start után.
Meg kell kapaszkodni az nb2-be,úgy tűnik ez az év erre fog elmenni.filonov írta:Faszkivan az egésszel.
Amikor azt mondtam, hogy Tarsoly egy tehetségtelen senki, vak örvények és szemüveges, vízfejű P-terv által felszínre hajtott zsebesgeci, akkor jött, hogy hát akkor honnan a vagyon - a vagyonfelhalmozás és a tehetségtelen nímandmivolt kizárják egymást. Ugyanbaszki. Ugyanígy, szép dolog megmenteni valamit, amit ugyanezek a taplók taszajtottak egy Tarsolycsabi kezébe, szaros üveggyöngyökért, csak egy NB1-es csapatot úgy mentünk meg, hogy NB1-es csapatot teremtünk újra. Szó ami szó, nem megfeledkezve a másik csapat sutyerákról se, akiknek meg MFB-kölcsönt sikerült intéznie ennek a nevezett akasztófavirágnak. Most akkor merre? Kezdjük el összerakni a pénzt a klubra?
Maradonapoli írta:Egybül izgibb egy bajnokság, ahol nem nyóc csapat van. MB1-t is visszahizlalhatnák a klasszik 16-ra. A színvonal ugyanolyan szar így is, mint akkor volt.
SuperDepor írta:Maradonapoli írta:Egybül izgibb egy bajnokság, ahol nem nyóc csapat van. MB1-t is visszahizlalhatnák a klasszik 16-ra. A színvonal ugyanolyan szar így is, mint akkor volt.
az mbegyet meg az teszi izgalmassá ( vagy inkább változatossá ), h a 15-20 forduló tájékán is három vereséggel a dobogóról a kiesőzónába kerülhet egy csapat
MindigÚjpest írta:Viszont a Szpari megtorpant.Cselszky írta:Kondiék pontokat buktak, a ZTE viszont szépen összekapta magát a borzalmas start után.
Kúrva negatív vagy. Miért felesleges feljutni,amúgy is?alehndr írta:MindigÚjpest írta:Viszont a Szpari megtorpant.Cselszky írta:Kondiék pontokat buktak, a ZTE viszont szépen összekapta magát a borzalmas start után.
Amíg nincs stadion, felesleges feljutni.
Meg amugyis...
Maradonapoli írta:SuperDepor írta:Maradonapoli írta:Egybül izgibb egy bajnokság, ahol nem nyóc csapat van. MB1-t is visszahizlalhatnák a klasszik 16-ra. A színvonal ugyanolyan szar így is, mint akkor volt.
az mbegyet meg az teszi izgalmassá ( vagy inkább változatossá ), h a 15-20 forduló tájékán is három vereséggel a dobogóról a kiesőzónába kerülhet egy csapat
ja télleg, akkor legyen négycsapatos
alehndr írta:MindigÚjpest írta:Viszont a Szpari megtorpant.Cselszky írta:Kondiék pontokat buktak, a ZTE viszont szépen összekapta magát a borzalmas start után.
Amíg nincs stadion, felesleges feljutni.
Meg amugyis...
alehndr írta:MindigÚjpest írta:Viszont a Szpari megtorpant.Cselszky írta:Kondiék pontokat buktak, a ZTE viszont szépen összekapta magát a borzalmas start után.
Amíg nincs stadion, felesleges feljutni.
Meg amugyis...
SuperDepor írta:alehndr írta:MindigÚjpest írta: Viszont a Szpari megtorpant.
Amíg nincs stadion, felesleges feljutni.
Meg amugyis...
a stadionnal mi a baj?
alehndr írta:SuperDepor írta:alehndr írta:Amíg nincs stadion, felesleges feljutni.
Meg amugyis...
a stadionnal mi a baj?
Nem kompatibilis a mennyeire, ami több szempontból is nevetséges. Meg mivel tervben van az új, nem fogunk vándorolni addig.
dingo írta:alehndr írta:SuperDepor írta:a stadionnal mi a baj?
Nem kompatibilis a mennyeire, ami több szempontból is nevetséges. Meg mivel tervben van az új, nem fogunk vándorolni addig.
De melyik? Én spec nem tudom melyik városra gondolsz, bocs érte
alehndr írta:SuperDepor írta:alehndr írta:Amíg nincs stadion, felesleges feljutni.
Meg amugyis...
a stadionnal mi a baj?
Nem kompatibilis a mennyeire, ami több szempontból is nevetséges. Meg mivel tervben van az új, nem fogunk vándorolni addig.
alehndr írta:dingo írta:alehndr írta:Nem kompatibilis a mennyeire, ami több szempontból is nevetséges. Meg mivel tervben van az új, nem fogunk vándorolni addig.
De melyik? Én spec nem tudom melyik városra gondolsz, bocs érte
Ja bocsi, Szpari :)