Oldal: 1 / 4

Ezúttal horvát válogatottat igazolt a Puskás Akadémia

Elküldve: 2017.08.30. 11:11
Szerző: nb1.hu12
Felcsút – Újabb játékos csatlakozott a Pintér-csapathoz.

Ezúttal horvát válogatottat igazolt a Puskás Akadémia

A Puskás Akadémia közleményét változtatás nélkül közöljük.

„Az Eszékről érkező, horvát válogatott Antonio Perosevic három éves szerződést kötött klubunkkal.

Új játékosunk Splitben született 1992 március 6-án. A horvát U18-as válogatottban hétszer, az U20-as válogatottban hatszor, a felnőtt nemzeti tizenegyben pedig kétszer lépett pályára. Az NK Osijek felnőtt csapatában 2009-ben debütált, azóta 124 mérkőzésen 32 gólt szerzett.

Antonio Perosevic: „Nem ismeretlen terep számomra a Puskás Akadémia, hiszen februárban már játszottunk egy edzőmeccset a Pancho Arénában. Profi körülmények között folyik itt a munka, remek csapat kezd kialakulni, így természetesen örömmel jöttem. A keretből már volt alkalmam megismerkedni a honfitársaimmal, közülük Josip Knezevic jó barátom, Eszéken sokáig játszottunk együtt. Ami a terveimet illeti, nagyon szeretnék bizonyítani és a csapat alapemberévé válni.”

Az Inter és a Milan korábbi játékosa igazolt az NB II-be - NB2.hu

YAz Inter és a Milan korábbi játékosa igazolt az NB II-be

Re: Ezúttal horvát válogatottat igazolt a Puskás Akadémia

Elküldve: 2017.08.30. 11:29
Szerző: Savaria1919
Nogometni Klub Felćut.

Re: Ezúttal horvát válogatottat igazolt a Puskás Akadémia

Elküldve: 2017.08.30. 12:03
Szerző: Király György
Savaria1919 írta:Nogometni Klub Felćut.
Falun most lehet költeni a milliárdokat mert van!

Re: Ezúttal horvát válogatottat igazolt a Puskás Akadémia

Elküldve: 2017.08.30. 12:05
Szerző: SuperDepor
Össze kéne fogni a magyar szurkolótársadalomnak és ahol ezek játszanak folyamatosan fütyülni, fújolni őket kilencven percen keresztül.

Re: Ezúttal horvát válogatottat igazolt a Puskás Akadémia

Elküldve: 2017.08.30. 12:11
Szerző: Adamek
na végre, már azt hittem meddővé vált a sztárgyár

Re: Ezúttal horvát válogatottat igazolt a Puskás Akadémia

Elküldve: 2017.08.30. 12:12
Szerző: kristof98.haladas
Cél a csoportkör...

Re: Ezúttal horvát válogatottat igazolt a Puskás Akadémia

Elküldve: 2017.08.30. 12:40
Szerző: seco
eddig 1 db 20 év alatti lépett pályára az Akadémiában (Sallai), akit éppen most adtak el...

Re: Ezúttal horvát válogatottat igazolt a Puskás Akadémia

Elküldve: 2017.08.30. 12:45
Szerző: seco
seco írta:eddig most 1 db 20 év alatti lépett pályára az Akadémiában (Sallai), akit éppen most adtak el...

Re: Ezúttal horvát válogatottat igazolt a Puskás Akadémia

Elküldve: 2017.08.30. 12:52
Szerző: SAW
Remélem megérem, hogy a felelősök börtönbe kerülnek.

Re: Ezúttal horvát válogatottat igazolt a Puskás Akadémia

Elküldve: 2017.08.30. 13:04
Szerző: Cselszky
seco írta:eddig 1 db 20 év alatti lépett pályára az Akadémiában (Sallai), akit éppen most adtak el...

Ő is betöltötte a 20-at. Talán egy saját nevelésű fiatalabb játékosuk van, aki játszogat is: Spandler (21 éves).

Re: Ezúttal horvát válogatottat igazolt a Puskás Akadémia

Elküldve: 2017.08.30. 13:33
Szerző: Savaria1919
SuperDepor írta:Össze kéne fogni a magyar szurkolótársadalomnak és ahol ezek játszanak folyamatosan fütyülni, fújolni őket kilencven percen keresztül.

Stadionbezárás, milliós büntetések. Nálunk néhányan szidták az ellenfelet és Pintért, plusz az egyik játékost megkínálták sörrel, jött is a 200 000-es bírság.

Re: Ezúttal horvát válogatottat igazolt a Puskás Akadémia

Elküldve: 2017.08.30. 13:34
Szerző: SuperDepor
Savaria1919 írta:

nem kell cigózni meg anyázni, csak fütyülni őket folyamatosan, azért nem büntetnek

Re: Ezúttal horvát válogatottat igazolt a Puskás Akadémia

Elküldve: 2017.08.30. 13:36
Szerző: SuperDepor
Cselszky írta:
seco írta:eddig 1 db 20 év alatti lépett pályára az Akadémiában (Sallai), akit éppen most adtak el...

Ő is betöltötte a 20-at. Talán egy saját nevelésű fiatalabb játékosuk van, aki játszogat is: Spandler (21 éves).

asszem, h ő szorította ki azt a Tóthot akit Herr Storck beválogatott Andorra ellen

Re: Ezúttal horvát válogatottat igazolt a Puskás Akadémia

Elküldve: 2017.08.30. 13:38
Szerző: adrenalin69
SAW írta:Remélem megérem, hogy a felelősök börtönbe kerülnek.

Na mondjál 1 nagyhalat aki börtönbe kerül. Szegény Szabadi Béla bácsi, hogy csuklik ilyenkor.

Re: Ezúttal horvát válogatottat igazolt a Puskás Akadémia

Elküldve: 2017.08.30. 13:41
Szerző: adrenalin69
Savaria1919 írta:
SuperDepor írta:Össze kéne fogni a magyar szurkolótársadalomnak és ahol ezek játszanak folyamatosan fütyülni, fújolni őket kilencven percen keresztül.

Stadionbezárás, milliós büntetések. Nálunk néhányan szidták az ellenfelet és Pintért, plusz az egyik játékost megkínálták sörrel, jött is a 200 000-es bírság.

Aztán meg felmentették, mert ő nem is mutogatott ki, mert azt csak több ezer ember látta.

Re: Ezúttal horvát válogatottat igazolt a Puskás Akadémia

Elküldve: 2017.08.30. 13:43
Szerző: Kegyetlen
a horvát akadémia termése

Re: Ezúttal horvát válogatottat igazolt a Puskás Akadémia

Elküldve: 2017.08.30. 13:46
Szerző: adrenalin69
Hogy örülhetnek most az Eszékiek a patrónusnak! :)

Re: Ezúttal horvát válogatottat igazolt a Puskás Akadémia

Elküldve: 2017.08.30. 13:51
Szerző: SAW
adrenalin69 írta:
SAW írta:Remélem megérem, hogy a felelősök börtönbe kerülnek.

Na mondjál 1 nagyhalat aki börtönbe kerül. Szegény Szabadi Béla bácsi, hogy csuklik ilyenkor.

"Remélem..."

Re: Ezúttal horvát válogatottat igazolt a Puskás Akadémia

Elküldve: 2017.08.30. 16:28
Szerző: cogito ergo sum
SAW írta:Remélem megérem, hogy a felelősök börtönbe kerülnek.

Egyrészt úgy alakítják a törvényeket, hogy ne lehessen rajtuk fogást találni, másrészt Polt Péter.

Re: Ezúttal horvát válogatottat igazolt a Puskás Akadémia

Elküldve: 2017.08.30. 17:07
Szerző: Reginald McFreez
SuperDepor írta:
Savaria1919 írta:
SuperDepor írta:Össze kéne fogni a magyar szurkolótársadalomnak és ahol ezek játszanak folyamatosan fütyülni, fújolni őket kilencven percen keresztül.

Stadionbezárás, milliós büntetések. Nálunk néhányan szidták az ellenfelet és Pintért, plusz az egyik játékost megkínálták sörrel, jött is a 200 000-es bírság.

nem kell cigózni meg anyázni, csak fütyülni őket folyamatosan, azért nem büntetnek

Az ötlet melengeti a szívemet. Nagy meló lenne. Egy ilyen jellegű összefogáshoz nagy fokú elkötelezettség és szervezés lenne szükséges, konstruktív kommunikáció, folyamatos kapcsolattartás olyan csoportok között, melyek amúgy egymás ellenségei. Nehezen lenne kivitelezhető. De nem tartom lehetetlennek, sőt kis mértékben akár a nézőszámokra is pozitív hatással lehetne egy ilyen összefogás.

Ami a Puskást illeti, esélyük sincs a felsőházra, igazolhatnak akárkit. Egy múlt és jövőkép nélküli klub egy korszerűtlen és a végletekig autoriter szakvezetővel... legfeljebb fel-felvillanásra van esélyük. Az meg kevés lesz.