Oldal: 1 / 1

Felesleges temetés: már a Honvéd és a DVTK mögött a Puskás Akadémia

Elküldve: 2017.08.27. 16:02
Szerző: nb1.hu12
Felcsút – Az edzőlegendák szerint a második fél szezont dönt.

Felesleges temetés: már a Honvéd és a DVTK mögött a Puskás Akadémia


A mondás szerint előbb vagy utóbb, de mindenki beleszalad a késbe.



 



Ez történt Szombathelyen is, mert a várakozásoknál halványabban rajtoló Puskás Akadémia fölényes, 5-1-es győzelmet aratott. Második sikerüknek köszönhetően a nyolcadik helyre léptek előre az utolsóról a felcsútiak, a játéknap előtt a harmadik legkevesebb gólt rúgták, jelenleg viszont csak az éllovas Honvéd és a második DVTK termelt többet, az este pályára lépő FTC szintén tizenegyszer volt eredményes, ellenfele a Videoton meg kilencszer.



 





„Jó magyar szokás szerint próbálták temetni a csapatot, de én bíztam a srácokban. Tudtam, milyen kemény munkát végeztünk eddig is. Nagyon boldog vagyok, hiszen korábban is sokszor játszottunk jól, és tudtam, előbb-utóbb valaki beleszalad a késbe. A Haladás ezen a napon nem tudott a gyors támadásainkra reagálni. Óriási fegyvertény, hogy egy nullás hátrányból álltunk fel, és fordítottuk meg a mérkőzést. A srácok akkor sem ijedtek meg, továbbra is azt csinálták, amit kértem tőlük. Játékrendszert is váltottunk, a szünetben kettőt cseréltünk.” Két nagyszerű edző, Verebes József és Mezey György is azt mondta, hogy egy bajnokság mindig a második fél szezonban dől el. Azt én teszem hozzá, az elvégzett munkának előbb-utóbb ki kell jönnie” – mondta Pintér Attila.



 



Aki tényleg hisz a kemény munkában…




Hiába talált be a DAC elsőként a listavezetőnek, idegenbeli rekordnézőszámnál - NB1.hu



Kalmár Zsolt ismét főszereplő volt a gólnál.




Re: Felesleges temetés: már a Honvéd és a DVTK mögött a Puskás Akadémia

Elküldve: 2017.08.27. 16:45
Szerző: Forrest Gump
az irónia amikor pintér jómagyarszokásosozik

Re: Felesleges temetés: már a Honvéd és a DVTK mögött a Puskás Akadémia

Elküldve: 2017.08.27. 17:01
Szerző: Reginald McFreez
Forrest Gump írta:az irónia amikor pintér jómagyarszokásosozik

Az irónia és az ollózós öngól sajátos pintéri egyvelege.

Re: Felesleges temetés: már a Honvéd és a DVTK mögött a Puskás Akadémia

Elküldve: 2017.08.27. 17:26
Szerző: gw
eddig is mogottuk volt.

Re: Felesleges temetés: már a Honvéd és a DVTK mögött a Puskás Akadémia

Elküldve: 2017.08.27. 17:45
Szerző: SuperDepor
azért én remélem, h előbb-utóbb kipusztulnak

Re: Felesleges temetés: már a Honvéd és a DVTK mögött a Puskás Akadémia

Elküldve: 2017.08.27. 17:55
Szerző: BEARGRYLLS
Ezt az idiótát :D Egy szétesett Halit verték potyatizivel és legalább két olyan nevetséges ellenállás nélküli akció góllal amilyet a megyei bajnokságokban látni.Remélem nem éli bele magát mert ez még mindig egy nagy nulla amit játszanak.

Re: Felesleges temetés: már a Honvéd és a DVTK mögött a Puskás Akadémia

Elküldve: 2017.08.27. 17:58
Szerző: Reginald McFreez
BEARGRYLLS írta:Ezt az idiótát :D Egy szétesett Halit verték potyatizivel és legalább két olyan nevetséges ellenállás nélküli akció góllal amilyet a megyei bajnokságokban látni.Remélem nem éli bele magát mert ez még mindig egy nagy nulla amit játszanak.

Én meg remélem, hogy beleéli magát.

Re: Felesleges temetés: már a Honvéd és a DVTK mögött a Puskás Akadémia

Elküldve: 2017.08.27. 18:46
Szerző: PTi
Azért csak temessuk,biztos ami biztos

Re: Felesleges temetés: már a Honvéd és a DVTK mögött a Puskás Akadémia

Elküldve: 2017.08.27. 19:14
Szerző: ryanmckane
örüljetek csak, fostartályok, jön még Pintérre dér

Re: Felesleges temetés: már a Honvéd és a DVTK mögött a Puskás Akadémia

Elküldve: 2017.08.27. 21:31
Szerző: kristof98.haladas
Forrest Gump írta:az irónia amikor pintér jómagyarszokásosozik

Ha nem lennének jómagyarszokások,akkor a kenyéradó klubja se létezne.