Oldal: 1 / 1

Így dolgozta fel a Honvéd új edzője az első vereségét

Elküldve: 2017.08.27. 12:26
Szerző: nb1.hu12
Budapest – Elmondta, kik miatt kellett futniuk az eredmény után.

Így dolgozta fel a Honvéd új edzője az első vereségét


Tegnap este elszenvedte első bajnoki vereségét Magyarországon Erik van der Meer, a Budapest Honvéd nyáron kinevezett vezetőedzője.



 



A holland szakember nem feltétlenül csak azzal szerzett magának egyből elismerést Kispesten majd tágabb szakmai körökben is, hogy a csapata vezeti a bajnokságot, hanem azzal is, hogy igen rövid idő alatt több taktikai hadrendet is megtanított a játékosainak, amiben az a kemény, hogy ezt igen rövid idő alatt tette meg úgy, hogy közben kábé a fél csapata állandóan sérült.



 



A Honvéd a Loki ellen is rengeteg helyzetet dolgozott ki, de az első félidőben elkövetett kettős hiba miatt a hazaiaknak végig futniuk kellett az eredmény után.



 





És ezt így, ebben a formában Erik van der Meer jelentette ki a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.



 



A holland egyébként most is higgadtan és reálisan értékelt, mint mondta, a sorfalban Latifu, a kapuban Gróf hibázott, így hiába dolgoztak ki sok helyzetet, váltottak felállást (már megint…), végül egy kontra megpecsételte a sorsukat.



 



Véleménye szerint a DVSC első gólja előtt megadott tizenegyes nem volt jogos.



 



Nem nehéz kitalálni, Szabó Zsolt ítélete még sokáig fog beszédtémát szolgáltatni…




A helyi kötődésű fiatalok jelentik a Loki jövőjét - NB1.hu



A helyi kötődésű fiatalok jelentik a Loki jövőjét




Re: Így dolgozta fel a Honvéd új edzője az első vereségét

Elküldve: 2017.08.27. 14:14
Szerző: P22
Sajnos jogos volt a büntető, az esetet megelőző labdaszerzésen lehetne inkább vitatkozni, de felesleges, nem vezette a bíró rosszul a meccset. Megérdemelten nyert a Loki. Grat. Látszik, hogy Herczeg összerakta a védekezésüket, ebben máris elöttünk járnak...

Re: Így dolgozta fel a Honvéd új edzője az első vereségét

Elküldve: 2017.08.27. 18:20
Szerző: MindigÚjpest
Elég hamar sikerült neki.