A helyi kötődésű fiatalok jelentik a Loki jövőjét

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

A helyi kötődésű fiatalok jelentik a Loki jövőjét

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.08.27. 12:14

Debrecen – És ezt az állítja, aki a legjobban tuja ezt.

A helyi kötődésű fiatalok jelentik a Loki jövőjét


Debrecen, nagyon sok más mellett, arra is büszke lehet, hogy egy olyan kiváló edző és ember, mint Herczeg András, a város szülöttje. Nagyon szép sikereket ért el a Lokival, vezérharcosa volt mindig is annak az elvnek, hogy a DVSC-nek a helyi kötődésű fiatalokra kell építenie.



 



Mert akkor is így volt, amikor az elmúlt 10-15 év legsikeresebb csapata lett a Debrecen.



 





Herczeg az előző bajnokság végén ült le a kieséstől fenyegetett Loki kispadjára, és bizony a hajdúságiak beragadtak a mostani rajtnál. De a szakvezető nem esett kétségbe, megőrizte higgadtságát, bölcsességét, és a csapata elindult felfelé a tabellán.



 



Az előző fordulóban a tavalyi harmadik Vasast intézték el a játékosai fölöttébb magabiztosan, míg tegnap a címvédő otthonában, az eddigi egyedüli veretlen Honvéd otthonában szerezték meg a három pontot.



 



Alakulhatott volna másképpen is a mérkőzés, de a „ha” a fociban sem számít, a történelmet a labdarúgásban nem lehet megváltoztatni, legalábbis az eredményeket.



 



Herczeg a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón elmondta, külön értéke van a győzelmüknek, mert a Honvéd egy meccs alatt is képes több hadrendben futballozni, ezért nekik is változtatniuk kellett a második félidőben.



 



Külön kiemelte, továbbra is abban hisz, hogy a Loki a helyi kötődésű fiatalokra építve lehet csak sikeres.



 



És ezt ugye ismét elkezdte bebizonyítani...




Hét meccs maradt mára a 3. fordulóból - NB3.hu



Hét meccs maradt a 3. fordulóból mára




Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 54495
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: A helyi kötődésű fiatalok jelentik a Loki jövőjét

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.08.27. 12:28

Tuja. Az bazdmeg. Tuti, hogy direkt csinálják maguk!

Kép
Burnsley FC, Borussia Münchengladbach

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 18169
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: A helyi kötődésű fiatalok jelentik a Loki jövőjét

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2017.08.27. 12:32

Maradonapoli írta:Tuja. Az bazdmeg. Tuti, hogy direkt csinálják maguk!

Kép

Kép
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 98763
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: A helyi kötődésű fiatalok jelentik a Loki jövőjét

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2017.08.27. 12:58

Fiatalnak egy futballista mondjuk 20-21 éves életkoráig tekinthető. Ilyenek továbbra is csak hírmondóban kapnak szerepet. Az viszont némileg váratlan, de örömteli, hogy a Szacsa-Kinyik-Bényei trió egyre inkább felveszi a ritmust, ők viszont már nem igazán fiatalok (23, 24, 27), csak az NB1-hez rutintalanok.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 98763
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: A helyi kötődésű fiatalok jelentik a Loki jövőjét

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2017.08.27. 13:15

Egyébként szembeötlő a mentalitásbeli fordulat az első pár meccshez képest. Kísérteties a változás időbeli egybeesése Holman távozásával, illetve azzal az 1-2 héttel, amikor már biztosra vehető volt az eligazolása. Nincs olyan játékos, aki alibizik, gyorsabb, gördülékenyebb, hatékonyabb a játékunk, nagyobb tartása van a csapatnak. Gyanítom, hogy pl. Bódog egy meccs után kibaszta volna a keretből Holmant, de ugye el kellett adni.
De nem akarom csak őt kipécézni, kellett Bódi érkezése, akit láthatóan fűt a bizonyítási vágy. Bandi leküldte a megyébe Kutit, padra tette a lelassult és bizonytalanná vált Mészárost, nem játszik Takács, több lehetőséget kap Mengolo. Balhátvédünk még mindig nincs, ahogy gólerős csatárunk sem. A csapat jobban néz ki, sikerült előrelépni, javultak az esélyeink a bentmaradásra, akár a középmezőny is elérhető.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Avatar
PTi
Tartalék
Hozzászólások: 1053
Csatlakozott: 2016.10.28. 16:08

Re: A helyi kötődésű fiatalok jelentik a Loki jövőjét

HozzászólásSzerző: PTi » 2017.08.27. 13:38

Maradonapoli írta:Tuja. Az bazdmeg. Tuti, hogy direkt csinálják maguk!

Kép

Hogy lehet így állni..

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 80572
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: A helyi kötődésű fiatalok jelentik a Loki jövőjét

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.08.27. 13:51

Cselszky írta:Egyébként szembeötlő a mentalitásbeli fordulat az első pár meccshez képest. Kísérteties a változás időbeli egybeesése Holman távozásával, illetve azzal az 1-2 héttel, amikor már biztosra vehető volt az eligazolása. Nincs olyan játékos, aki alibizik, gyorsabb, gördülékenyebb, hatékonyabb a játékunk, nagyobb tartása van a csapatnak. Gyanítom, hogy pl. Bódog egy meccs után kibaszta volna a keretből Holmant, de ugye el kellett adni.
De nem akarom csak őt kipécézni, kellett Bódi érkezése, akit láthatóan fűt a bizonyítási vágy. Bandi leküldte a megyébe Kutit, padra tette a lelassult és bizonytalanná vált Mészárost, nem játszik Takács, több lehetőséget kap Mengolo. Balhátvédünk még mindig nincs, ahogy gólerős csatárunk sem. A csapat jobban néz ki, sikerült előrelépni, javultak az esélyeink a bentmaradásra, akár a középmezőny is elérhető.

Holman ilyen, ezen nincs mit ragozni, de ha egy keret munkáját alá tudja verni egyetlen alibista, akkor ott van más baj is dögivel
valszeg volt ott más is és az sem kizárt, hogy csak idő kellett a meló beéréséhez
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Forrest Gump
BL-menõ
Hozzászólások: 7558
Csatlakozott: 2010.01.07. 16:56
Tartózkodási hely: Milyen jó nélküled!
Kapcsolat:

Re: A helyi kötődésű fiatalok jelentik a Loki jövőjét

HozzászólásSzerző: Forrest Gump » 2017.08.27. 13:59

Cselszky írta:Egyébként szembeötlő a mentalitásbeli fordulat az első pár meccshez képest. Kísérteties a változás időbeli egybeesése Holman távozásával, illetve azzal az 1-2 héttel, amikor már biztosra vehető volt az eligazolása. Nincs olyan játékos, aki alibizik, gyorsabb, gördülékenyebb, hatékonyabb a játékunk, nagyobb tartása van a csapatnak. Gyanítom, hogy pl. Bódog egy meccs után kibaszta volna a keretből Holmant, de ugye el kellett adni.
De nem akarom csak őt kipécézni, kellett Bódi érkezése, akit láthatóan fűt a bizonyítási vágy. Bandi leküldte a megyébe Kutit, padra tette a lelassult és bizonytalanná vált Mészárost, nem játszik Takács, több lehetőséget kap Mengolo. Balhátvédünk még mindig nincs, ahogy gólerős csatárunk sem. A csapat jobban néz ki, sikerült előrelépni, javultak az esélyeink a bentmaradásra, akár a középmezőny is elérhető.


Már csak egy tulajdonosváltás lenne és bizakodó lennék én is, anélkül nem várok tartós javulást.
"Te hoztál fel minket a nagyok közé, és Te tettél minket is naggyá. Egy igaz ember, igazi mester, egy darabka történelem... Ez mind Te vagy nekünk. Köszönünk mindent! Isten veled, Garamvölgyi Lajos!"
https://www.youtube.com/watch?v=zFxLXFErbUU


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 2 vendég