Oldal: 1 / 1

Sallai eligazol: a Real, Tottenham, Dortmund hármas ellen játszhat

Elküldve: 2017.08.26. 17:08
Szerző: nb1.hu12
Felcsút – Távozik a tehetséges játékos.

Sallai eligazol: a Real, Tottenham, Dortmund hármas ellen játszhat

Sallai Roland, a Puskás Akadémia labdarúgója mindenben megegyezett a ciprusi APOEL Nicosiával, már csak a két klubnak kell megállapodnia. Minderről Geraszimosz Zapatinasz, a játékos menedzsere tájékoztatta az NSO-t szombat délután:

„Hetek óta tárgyalásban állunk az APOEL elnökével – mondta Geraszimosz Zapatinasz. – Büszkén mondhatom, hogy a nicosiai klub első embere lelkesen, szinte rajongással beszélt Sallairól, és azt mondta, mindenáron szeretné megszerezni a tehetséges magyar fiatalembert. Így aztán viszonylag gyorsan sikerült is megállapodnia a játékosnak és a klubnak, minden részletben megegyeztek. Úgy vélem, hogy a két klub is dűlőre juthat egymással, akár már 24 órán belül. Mi legalábbis ezért dolgozunk. Annyit még elárulhatok, hogy a vételár már nem vita tárgya, inkább a kifizetés módjáról és idejéről folyik az egyeztetés. Nagy büszkesége lehet a Puskás Akadémiának Sallai Roland, hiszen a Felcsúton nevelkedett fiú most eljuthat a Bajnokok Ligájába, és bemutatkozhat a főtáblán..."

Ízlelgeti az ember az ellenfelek neveit, Real Madrid, Borussia Dortmund, Tottenham Hotspur. Veretes névsor, ilyen együttesek ellen futballozni életre szóló élmény lesz a Bajnokok Ligájában.

„Még nem akarom magam beleélni semmibe, de jó eljátszani a gondolattal, hogy a Bajnokok Ligájában szerepelhetek, igazi sztárcsapatok ellen. Rendkívül korrekt és vonzó ajánlatot kaptam az APOEL-től, és úgy vélem, fejlődésem, pályafutásom szempontjából jó döntés lehet a ciprusi szerződés. Bízom benne, hogy rövidesen eldőlhet mindez

Élő közvetítés a 7. forduló szombati meccseiről - NB1.hu

Élő közvetítés a 7. forduló meccseiről

Re: Sallai eligazol: a Real, Tottenham, Dortmund hármas ellen játszhat

Elküldve: 2017.08.26. 17:15
Szerző: Maradonapoli
kurva jó ez a cím, de nem egyszerűbb lett volna leírni, hogy hova igazol, mint hogy kik ellen játszhat?

Re: Sallai eligazol: a Real, Tottenham, Dortmund hármas ellen játszhat

Elküldve: 2017.08.26. 18:03
Szerző: Reginald McFreez
Maradonapoli írta:kurva jó ez a cím, de nem egyszerűbb lett volna leírni, hogy hova igazol, mint hogy kik ellen játszhat?

Leírták:

"Sallai Roland, a Puskás Akadémia labdarúgója mindenben megegyezett a ciprusi APOEL Nicosiával, már csak a két klubnak kell megállapodnia."

"Ízlelgeti az ember az ellenfelek neveit, Real Madrid, Borussia Dortmund, Tottenham Hotspur. Veretes névsor, ilyen együttesek ellen futballozni életre szóló élmény lesz a Bajnokok Ligájában."

Re: Sallai eligazol: a Real, Tottenham, Dortmund hármas ellen játszhat

Elküldve: 2017.08.26. 18:52
Szerző: Maradonapoli
Reginald McFreez írta:

ja, akkor sorry

én csak ezt látom címben és alcimben is

"Sallai eligazol: a Real, Tottenham, Dortmund hármas ellen játszhat"

Re: Sallai eligazol: a Real, Tottenham, Dortmund hármas ellen játszhat

Elküldve: 2017.08.26. 19:37
Szerző: Adamek
Maradonapoli írta:kurva jó ez a cím, de nem egyszerűbb lett volna leírni, hogy hova igazol, mint hogy kik ellen játszhat?

játszhat az Omonia, az Ethnikos, a Pafos és az Appolon ellen is többek közt

Re: Sallai eligazol: a Real, Tottenham, Dortmund hármas ellen játszhat

Elküldve: 2017.08.26. 19:38
Szerző: Maradonapoli
Adamek írta:
Maradonapoli írta:kurva jó ez a cím, de nem egyszerűbb lett volna leírni, hogy hova igazol, mint hogy kik ellen játszhat?

játszhat az Omonia, az Ethnikos, a Pafos és az Appolon ellen is

5 csapatos a ciprióta liba?

Re: Sallai eligazol: a Real, Tottenham, Dortmund hármas ellen játszhat

Elküldve: 2017.08.26. 19:42
Szerző: Adamek
Maradonapoli írta:
Adamek írta:
Maradonapoli írta:kurva jó ez a cím, de nem egyszerűbb lett volna leírni, hogy hova igazol, mint hogy kik ellen játszhat?

játszhat az Omonia, az Ethnikos, a Pafos és az Appolon ellen is

5 csapatos a ciprióta liba?

javítottam
és könyörgöm ne törje rám a barlangom ajtaját megint a Kleofás atya vezette szent inkvizíció

Re: Sallai eligazol: a Real, Tottenham, Dortmund hármas ellen játszhat

Elküldve: 2017.08.26. 19:57
Szerző: Maradonapoli
Adamek írta:
Maradonapoli írta:
Adamek írta:játszhat az Omonia, az Ethnikos, a Pafos és az Appolon ellen is

5 csapatos a ciprióta liba?

javítottam
és könyörgöm ne törje rám a barlangom ajtaját megint a Kleofás atya vezette szent inkvizíció

azt még majd megfontoljuk!
jut eszembe! szereted te a sonkás szendvicset?

Re: Sallai eligazol: a Real, Tottenham, Dortmund hármas ellen játszhat

Elküldve: 2017.08.26. 19:58
Szerző: Adamek
Maradonapoli írta:
Adamek írta:
Maradonapoli írta:5 csapatos a ciprióta liba?

javítottam
és könyörgöm ne törje rám a barlangom ajtaját megint a Kleofás atya vezette szent inkvizíció

azt még majd megfontoljuk!
jut eszembe! szereted te a sonkás szendvicset?

épp azt kajálok

Re: Sallai eligazol: a Real, Tottenham, Dortmund hármas ellen játszhat

Elküldve: 2017.08.26. 20:03
Szerző: Maradonapoli
Adamek írta:
Maradonapoli írta:
Adamek írta:javítottam
és könyörgöm ne törje rám a barlangom ajtaját megint a Kleofás atya vezette szent inkvizíció

azt még majd megfontoljuk!
jut eszembe! szereted te a sonkás szendvicset?

épp azt kajálok

szerencséd van, hogy ezt válaszoltad

Re: Sallai eligazol: a Real, Tottenham, Dortmund hármas ellen játszhat

Elküldve: 2017.08.26. 20:23
Szerző: Adamek
Maradonapoli írta:
Adamek írta:
Maradonapoli írta:azt még majd megfontoljuk!
jut eszembe! szereted te a sonkás szendvicset?

épp azt kajálok

szerencséd van, hogy ezt válaszoltad

rádobtam egy szalámisat is

Re: Sallai eligazol: a Real, Tottenham, Dortmund hármas ellen játszhat

Elküldve: 2017.08.26. 20:26
Szerző: Maradonapoli
Adamek írta:
Maradonapoli írta:
Adamek írta:épp azt kajálok

szerencséd van, hogy ezt válaszoltad

rádobtam egy szalámisat is

heiles, már csak a koleszterinszintedre vigyázz

Re: Sallai eligazol: a Real, Tottenham, Dortmund hármas ellen játszhat

Elküldve: 2017.08.26. 20:37
Szerző: Adamek
Maradonapoli írta:
Adamek írta:
Maradonapoli írta:szerencséd van, hogy ezt válaszoltad

rádobtam egy szalámisat is

heiles, már csak a koleszterinszintedre vigyázz

egy tábla milkával helyrerázom

Re: Sallai eligazol: a Real, Tottenham, Dortmund hármas ellen játszhat

Elküldve: 2017.08.26. 20:43
Szerző: dingo
Reginald McFreez írta:
Maradonapoli írta:kurva jó ez a cím, de nem egyszerűbb lett volna leírni, hogy hova igazol, mint hogy kik ellen játszhat?

Leírták:

"Sallai Roland, a Puskás Akadémia labdarúgója mindenben megegyezett a ciprusi APOEL Nicosiával, már csak a két klubnak kell megállapodnia."

"Ízlelgeti az ember az ellenfelek neveit, Real Madrid, Borussia Dortmund, Tottenham Hotspur. Veretes névsor, ilyen együttesek ellen futballozni életre szóló élmény lesz a Bajnokok Ligájában."

Talán őt is az a megtiszteltetés éri majd , hogy egy világsztár(például Bale vagy Benzema) segít neki feltápászkodni a földről.Már ezért megéri.