Erős idegzetűeknek: vérző fejű magyar a lengyel bajnokin

Sérülten is folytatni akarta a Lech Poznan elleni bajnokit a Termalica focistája, Kecskés Ákos, de ömlött a fejéből a vér, le kellett cserélni. Szemöldökét az öltözőben varrták össze – jelezte a Bors.
null
null
A magyar utánpótlás-válogatott védője a lengyel bajnoki ötödik percében úgy összefejelt ellenfelével, hogy öt centi hosszan felszakadt a szemöldöke. Ám Kecskést kemény fából faragták, fél óráig nem engedte magát lecseréltetni.
– Amikor ápoltak, az orvosi stáb odaszólt a kispadhoz: csere, csere! Mondtam nekik, hogy vissza akarok menni, úgyhogy ragasszák össze. Így is volt, de sajnos a seb felszakadt, és nem folytathattam a játékot – emlékezett vissza a Borsnak Kecskés, akinek az egész családja együtt – szülei, testvére és barátnője – először szurkolt élőben.
– Mindannyian megijedtek, de bementem az öltözőbe, és azonnal hívtam őket, hogy nyugodjanak meg, nincs nagy probléma. Aztán jött az orvos, ott helyben öt öltéssel összevarrta a szemöldökömet. Nem a legszebb látvány, mert van egy kisebb vérömleny a szemem körül, és be is dagadt, de inkább legyen egy ilyen sebem, mint egy komolyabb boka- vagy térdsérülés – mondta a 21 éves védő, aki másfél hónapja igazolt Lengyelországba, és párjával hamar beilleszkedtek.
– Nagyon jól érezzük itt magunkat, a csapat és a stáb is azonnal befogadott. Angolul, olaszul, illetve szerbül is tudok egy kicsit, és hamarosan magántanárral a lengyelt is elkezdem tanulni, ami nagyban megkönnyíti majd a mindennapjaimat.
Kecskés - Streamable
Check out this video on Streamable using your phone, tablet or desktop.