Oldal: 1 / 2

Storck kerete: újonc újpesti, egy játékos a bajnoktól

Elküldve: 2017.08.21. 12:30
Szerző: nb1.hu12
Magyarország – Lettország és Portugália ellen készülünk.

Storck kerete: újonc újpesti, egy játékos a bajnoktól


Bernd Storck kihirdette az NB I-ből meghívott játékosok névsorát a soron következő két világbajnoki selejtező-mérkőzésre. A szövetségi kapitány a már korábban meghívott 13 légiós mellé ugyanennyi itthon játszó labdarúgóra számít a vasárnap kezdődő felkészülés során. A keretben egy újonc található az újpesti Nagy Dániel személyében, a Videoton FC középpályása, az ötszörös válogatott Pátkai Máté először kapott meghívót Bernd Storcktól, míg Varga Roland ismét lehetőséget kap a bizonyításra a szövetségi kapitánytól. A csapat augusztus 27-én találkozik Telkiben, a légiósok a hétvégi bajnoki kötelezettségeiket követően érkeznek meg az edzőtáborba. 





- Rohamosan közeledik a következő kihívás időpontja, nagyon örülök, hogy hamarosan ismét együtt lesz a csapat, és hogy a korábban sérült játékosok többsége ismét csatlakozni tud hozzánk - mondta az mlsz.hu-nak Bernd Strock szövetségi kapitány. - Szerencsére külső körülmények nem befolyásolták a keret összeállítását, így az Eb-csapatból jó néhányan ismét velünk lesznek. Ezúttal 26 fős keretünk van, hiszen két mérkőzést is játszunk, a magas létszám pedig lehetőséget ad változtatásokra, ha ez szükséges lesz, és így felkészülhetünk minden helyzetre. Elsődlegesen a Lettország elleni összecsapásra koncentrálunk, kapcsolatban vagyunk a meghívott játékosokkal, vagyis a felkészülés gyakorlatilag már a mai napon elkezdődik, ugyanis nagyon rövid időt tölthetünk el közösen a mérkőzés előtt. A kerettagoknak profi módon kell készülniük a mérkőzésekre, hiszen a nemzetközi meccsek színvonala, elvárásai magasabbak, mint a hazaiaké. Vannak visszatérőink és vannak újoncaink is, akiket igyekszünk integrálni a keretbe, valamint szeretném megismerni őket emberileg és természetesen profi labdarúgóként is. 

A férfi A-válogatott 26 fős, teljes kerete: 



Kapusok: 

Gulácsi Péter (RB Leipzig)

Megyeri Balázs (Greuther Fürth)

Kovácsik Ádám (Videoton FC)



Védők:

Bese Barnabás (Le Havre)

Botka Endre (Ferencváros)

Fiola Attila (Videoton FC)

Guzmics Richárd (Yanbian)

Kádár Tamás (Dinamo Kijev)

Hangya Szilveszter (Vasas)

Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva)

Pintér Ádám (Greuther Fürth)



Középpályások:

Dzsudzsák Balázs (Al-Vahda)

Elek Ákos (FK Almaty)

Gera Zoltán (Ferencváros)

Kleinheisler László (Asztana)

Lovrencsics Gergő (Ferencváros)

Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia)

Nagy Ádám (Bologna)

Nagy Dániel (Újpest FC)

Pátkai Máté (Videoton FC)

Stieber Zoltán (DC United)

Varga Roland (Ferencváros)



Támadók:

Böde Dániel (Ferencváros)

Eppel Márton (Budapest Honvéd)

Priskin Tamás (Ferencváros)

Szalai Ádám (Hoffenheim)




Így verte meg a DAC a szlovák bajnokot - gólösszefoglaló - NB1.hu



Így verte meg a DAC a szlovák bajnokot




Re: Storck kerete: újonc újpesti, egy játékos a bajnoktól

Elküldve: 2017.08.21. 13:01
Szerző: Gunners
Márkvárt :lol: Édes Istenem ! Hova szeretnék azt a falábút elpasszolni ? Más nem indokolja a behívását.

Re: Storck kerete: újonc újpesti, egy játékos a bajnoktól

Elküldve: 2017.08.21. 13:46
Szerző: BEARGRYLLS
Priskin? :D Részemről fogy a türelem a kapitánnyal szemben.

Re: Storck kerete: újonc újpesti, egy játékos a bajnoktól

Elküldve: 2017.08.21. 13:50
Szerző: RC
Gunners írta:Márkvárt :lol: Édes Istenem ! Hova szeretnék azt a falábút elpasszolni ? Más nem indokolja a behívását.

Orbánnak azért újból sikerült benyalnia egy ifjú akadémistát.

Re: Storck kerete: újonc újpesti, egy játékos a bajnoktól

Elküldve: 2017.08.21. 13:53
Szerző: BlancoAgilon38
Két győzelem.

Re: Storck kerete: újonc újpesti, egy játékos a bajnoktól

Elküldve: 2017.08.21. 13:57
Szerző: extex
Varga Roli meghívója abszolút indokolt, priskinét meg qrvára nem értem...

Re: Storck kerete: újonc újpesti, egy játékos a bajnoktól

Elküldve: 2017.08.21. 14:02
Szerző: Adamek
úgy látom a kapitány menni akar

Re: Storck kerete: újonc újpesti, egy játékos a bajnoktól

Elküldve: 2017.08.21. 14:12
Szerző: SAW
Nagy Dani tényleg jó idényt fut eddig.

Re: Storck kerete: újonc újpesti, egy játékos a bajnoktól

Elküldve: 2017.08.21. 14:27
Szerző: Mrs.Dolcetti
Ha már bajnoktól csak egy játékos akkor Gróf inkább indokolt lett volna.Eppel pont a válogatott óta nem játszik csúcsformában.7végén meg nem is játszott,mert állítólag sérült.

Re: Storck kerete: újonc újpesti, egy játékos a bajnoktól

Elküldve: 2017.08.21. 14:40
Szerző: Ferencváros // Man Utd
Priskin????
Meg Pintér?

Re: Storck kerete: újonc újpesti, egy játékos a bajnoktól

Elküldve: 2017.08.21. 16:07
Szerző: sznot
Hova tünt Lang Ádám???

Re: Storck kerete: újonc újpesti, egy játékos a bajnoktól

Elküldve: 2017.08.21. 16:49
Szerző: MindigÚjpest
BEARGRYLLS írta:Priskin? :D Részemről fogy a türelem a kapitánnyal szemben.
Már az Andorra meccsel elfogyott. EB ide vagy oda.

Re: Storck kerete: újonc újpesti, egy játékos a bajnoktól

Elküldve: 2017.08.21. 16:50
Szerző: MindigÚjpest
BlancoAgilon38 írta:Két győzelem.
:lol:

Re: Storck kerete: újonc újpesti, egy játékos a bajnoktól

Elküldve: 2017.08.21. 17:10
Szerző: P22
sznot írta:Hova tünt Lang Ádám???


Nem válogatott szint.

Re: Storck kerete: újonc újpesti, egy játékos a bajnoktól

Elküldve: 2017.08.21. 17:13
Szerző: sznot
P22 írta:
sznot írta:Hova tünt Lang Ádám???


Nem válogatott szint.


Lehetetlen.. Nála stabilabb védő a földön sincs..

Re: Storck kerete: újonc újpesti, egy játékos a bajnoktól

Elküldve: 2017.08.21. 17:32
Szerző: challo
sznot írta:
P22 írta:
sznot írta:Hova tünt Lang Ádám???


Nem válogatott szint.


Lehetetlen.. Nála stabilabb védő a földön sincs..

simán összehoz egy gólt meccsenként

Re: Storck kerete: újonc újpesti, egy játékos a bajnoktól

Elküldve: 2017.08.21. 18:22
Szerző: BlancoAgilon38
sznot írta:Hova tünt Lang Ádám???

Ott van Damon Hill mögött.

Re: Storck kerete: újonc újpesti, egy játékos a bajnoktól

Elküldve: 2017.08.21. 18:28
Szerző: MindigÚjpest
challo írta:
sznot írta:
P22 írta:
Nem válogatott szint.


Lehetetlen.. Nála stabilabb védő a földön sincs..

simán összehoz egy gólt meccsenként
Na,az elég stabil átlag.

Re: Storck kerete: újonc újpesti, egy játékos a bajnoktól

Elküldve: 2017.08.22. 00:03
Szerző: Gunners
Korcsmárt utálja amúgy ? Elég stabilan játszik Dániában, de szerintem a Vasasban sem volt rossz aztán sosem került nála szóba.

Re: Storck kerete: újonc újpesti, egy játékos a bajnoktól

Elküldve: 2017.08.22. 07:00
Szerző: Adamek
Gunners írta:Korcsmárt utálja amúgy ? Elég stabilan játszik Dániában, de szerintem a Vasasban sem volt rossz aztán sosem került nála szóba.

nincs cseréje ezért ki sem próbálja