BL-győztes csapat tulajdonosáé lehet a Loki

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

BL-győztes csapat tulajdonosáé lehet a Loki

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.08.15. 10:06

Debrecen - Az Olympiakosz is az érdekeltségébe tartozik.

BL-győztes csapat tulajdonosáé lehet a Loki


Az elmúlt hónapokban több hír is megjelent azzal kapcsolatban, hogy hamarosan már nem Szima Gábor lesz a DVSC tulajdonosa. Az eddigi hírek a linkre kattintva érhetőek el.



 



Bár még mindig Szima az, akihez a Loki tartozik, a hírek továbbra is élnek. Eddig Andy Vajna és az önkormányzat volt a leginkább összeboronálva a Lokival, most egy görög hajómágnásról cikkeznek.



 



Íme, a Nemzeti Sport írása:



 



„Az ötödik forduló után kijelenthetjük, katasztrofálisan rajtolt a DVSC. Pedig a nyáron joggal reménykedtek a szurkolók, hogy megerősödik a keret. Ehhez képest jelentős erősítés nem érkezett, sőt a gárda elveszítette alapemberét, Dusan Brkovicsot, aki viharos körülmények között távozott. A Nemzeti Sport információi szerint a kispadra visszatérő Herczeg András becsapottnak érzi magát, amiért a klubot irányító gazdasági társaság vezetője szinte semmit sem tett a csapat megerősítéséért, és már hetekkel ezelőtt jelezte, hogy ilyen feltételek mellett nem adja nevét a kilátástalan vergődéshez.



 



A 2014-ben átadott Nagyerdei Stadion hétről hétre kong az ürességtől, miközben a csapat rohamtempóban száguld az NB II felé. Úgy tűnik, ezt már a DVSC Futballszervező Zrt.-ben kisebbségi tulajdonos önkormányzat sem nézi tovább tétlenül. A hírek szerint a városvezetőség döntő lépésre szánta el magát. Sok idő nem maradt, hiszen augusztus utolsó napján bezár a hazai átigazolási piac, ha addig nem sikerül megerősíteni a DVSC-t, az ősz végére reménytelen helyzetbe kerülhet.



 



A megoldás egy tőkeerős befektető bevonása lehet. Ehhez azonban az eddigi többségi tulajdonosnak távoznia kellene. Az szinte bizonyos, hogy Szima Gábor napokon belül távozik, a kérdés az, hogy ki léphet a helyére. A hírek szerint továbbra is képben van a görög hajómágnás, Evangelosz Marinakisz (az Olympiakosz és a korábbi BEK-győztes angol Nottingham Forest tulajdonosa), valamint egy Magyarországon tízmilliárdos üzletekben érdekelt orosz befektetői csoport is. Az biztos, hogy a csapat megerősítéséhez pénzre, sok pénzre lenne szükség. A jelenlegi vezetőség játékospolitikája ugyanakkor annyiban kimerül, hogy aki jön, az ne kerüljön sokba. Úgy fest, egyetlen lehetőség maradt: a változás.”



 



Ha a klubtól reagálnak a hírre, arról is beszámolunk.



 




Itt tart most az új Hali-stadion építése (fotók) - NB1.hu



Kívülről szinte kész az aréna.




sznot
Admin
Hozzászólások: 44103
Csatlakozott: 2005.04.17. 02:49
Tartózkodási hely: Kecskemét

Re: BL-győztes csapat tulajdonosáé lehet a Loki

HozzászólásSzerző: sznot » 2017.08.15. 10:24

Na ne már, hogy Andy Vajnának ne legyen focicsapata..
Ami nincs fent YouTube-on, az meg sem történt, amit nem talál a Google, az nem is létezik, aki nincs regisztrálva Facebook-on, az nem is ember!

¡ɐssɐʌlolǝ ıʞɐ ǝʎlnɥ

Avatar
SAW
Aranylabdás
Hozzászólások: 38321
Csatlakozott: 2005.07.27. 09:47
Tartózkodási hely: Tata

Re: BL-győztes csapat tulajdonosáé lehet a Loki

HozzászólásSzerző: SAW » 2017.08.15. 10:52

sznot írta:Na ne már, hogy Andy Vajnának ne legyen focicsapata..

Lehet, hogy most már néhány befizetőre is szüksége van a magyar focinak, az Újpest egyedül kevés.
Elengedhetnélek... de nem válna javadra.

Avatar
nyúl
Kincstári Főegerész
Hozzászólások: 47770
Csatlakozott: 2005.09.14. 13:36

Re: BL-győztes csapat tulajdonosáé lehet a Loki

HozzászólásSzerző: nyúl » 2017.08.15. 10:53

sznot írta:Na ne már, hogy Andy Vajnának ne legyen focicsapata..
Valószínűleg jobban járnánk vele, mint az oroszokkal.

Avatar
Adamek
Flegma
Hozzászólások: 80572
Csatlakozott: 2005.06.20. 10:18
Tartózkodási hely: nekem a Balaton a Himalája

Re: BL-győztes csapat tulajdonosáé lehet a Loki

HozzászólásSzerző: Adamek » 2017.08.15. 10:54

sznot írta:Na ne már, hogy Andy Vajnának ne legyen focicsapata..

Timcsy még válogat, még nem döntött melyik szín megy legjobban az új malaclopó táskájához
Peter Rufai - Benedict Iroha, Stephen Keshi, Okechukwu Uche - Sunday Oliseh - Finidi George, Emmanuel Amunike, Augustine "Jay-Jay" Okocha - Victor Ikpeba, Rashidi Yekini - Daniel Amokachi

Avatar
nyúl
Kincstári Főegerész
Hozzászólások: 47770
Csatlakozott: 2005.09.14. 13:36

Re: BL-győztes csapat tulajdonosáé lehet a Loki

HozzászólásSzerző: nyúl » 2017.08.15. 11:01

nyúl írta:
sznot írta:Na ne már, hogy Andy Vajnának ne legyen focicsapata..
Valószínűleg jobban járnánk vele, mint az oroszokkal.
Vangeliszről is vannak kétségeim. Hogy felhozta a Forestet...

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: BL-győztes csapat tulajdonosáé lehet a Loki

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2017.08.15. 11:10

A kvázi csillogásból, némi vergődésen keresztül lassan megérkezünk a fiókba... :)
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 98763
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: BL-győztes csapat tulajdonosáé lehet a Loki

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2017.08.15. 11:50

nyúl írta:
nyúl írta:
sznot írta:Na ne már, hogy Andy Vajnának ne legyen focicsapata..
Valószínűleg jobban járnánk vele, mint az oroszokkal.
Vangeliszről is vannak kétségeim. Hogy felhozta a Forestet...

3 hónapja lett tulaj, nem?
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: BL-győztes csapat tulajdonosáé lehet a Loki

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2017.08.15. 11:54

Cselszky írta:
nyúl írta:
nyúl írta:Valószínűleg jobban járnánk vele, mint az oroszokkal.
Vangeliszről is vannak kétségeim. Hogy felhozta a Forestet...

3 hónapja lett tulaj, nem?

Én nem tudom, de ha ő lesz a tulaj, akkor a vele együtt eltöltött időkre elfelejthetjük a további bajnoki címeket (nem mintha így sok esélye lenne - de vele nulla).
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 98763
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: BL-győztes csapat tulajdonosáé lehet a Loki

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2017.08.15. 12:10

Reginald McFreez írta:
Cselszky írta:
nyúl írta:Vangeliszről is vannak kétségeim. Hogy felhozta a Forestet...

3 hónapja lett tulaj, nem?

Én nem tudom, de ha ő lesz a tulaj, akkor a vele együtt eltöltött időkre elfelejthetjük a további bajnoki címeket (nem mintha így sok esélye lenne - de vele nulla).

További bajnoki címeket? Nem ez a kérdés szerintem. Jelenleg egyelőre az NB2 vár ránk, és a teljes leépülés útján vagyunk. Maradjon minden így?
Bárki lesz az új tulaj (ha lesz), az önkormányzatnak biztosítani kell megfelelő vétójogokat az új társasági szerződésben, be lehet építeni bizonyos biztosítékokat gebasz esetére, szerintem megoldható lenne, ha van rá akarat és kompromisszumkészség. De lehet, hogy lufit eregetek.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Avatar
Reginald McFreez
Aranylabdás
Hozzászólások: 56035
Csatlakozott: 2006.12.23. 10:42

Re: BL-győztes csapat tulajdonosáé lehet a Loki

HozzászólásSzerző: Reginald McFreez » 2017.08.15. 12:21

Cselszky írta:
Reginald McFreez írta:
Cselszky írta:3 hónapja lett tulaj, nem?

Én nem tudom, de ha ő lesz a tulaj, akkor a vele együtt eltöltött időkre elfelejthetjük a további bajnoki címeket (nem mintha így sok esélye lenne - de vele nulla).

További bajnoki címeket? Nem ez a kérdés szerintem. Jelenleg egyelőre az NB2 vár ránk, és a teljes leépülés útján vagyunk. Maradjon minden így?
Bárki lesz az új tulaj (ha lesz), az önkormányzatnak biztosítani kell megfelelő vétójogokat az új társasági szerződésben, be lehet építeni bizonyos biztosítékokat gebasz esetére, szerintem megoldható lenne, ha van rá akarat és kompromisszumkészség. De lehet, hogy lufit eregetek.

Attól még lehet a jövőre gondolni, hogy mi a jelen helyzet. Megjegyzem nekem mindegy, ha holnap bejelentenék, hogy a Loki megszűnt, asszem egy hümmentéssel el tudnám intézni. Kis túlzással igaz ez a komplett labdarúgásra. :)

Mondjuk ja, abban igazad van, hogy ez azért nem egyenlő azzal, mintha ABdul megvenné a Lokit a nyolcadik csapatának. Illetve lehet, ha az önkormányzat balfasz lesz - ahogy írtad.
Nancy - Why do you do that? The whole sexist thing? The whole oppression thing? Why do you do that?
Hooman - You guys scare the shit out of us.

Ne zavarj, amikor pánikolok - Tunyacsáp

Autodidakta vagyok. Ezt a szót is én tanítottam meg magamnak. - Brooke

Forrest Gump
BL-menõ
Hozzászólások: 7558
Csatlakozott: 2010.01.07. 16:56
Tartózkodási hely: Milyen jó nélküled!
Kapcsolat:

Re: BL-győztes csapat tulajdonosáé lehet a Loki

HozzászólásSzerző: Forrest Gump » 2017.08.15. 12:38

nyúl írta:
nyúl írta:
sznot írta:Na ne már, hogy Andy Vajnának ne legyen focicsapata..
Valószínűleg jobban járnánk vele, mint az oroszokkal.
Vangeliszről is vannak kétségeim. Hogy felhozta a Forestet...

Engem?
"Te hoztál fel minket a nagyok közé, és Te tettél minket is naggyá. Egy igaz ember, igazi mester, egy darabka történelem... Ez mind Te vagy nekünk. Köszönünk mindent! Isten veled, Garamvölgyi Lajos!"
https://www.youtube.com/watch?v=zFxLXFErbUU

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 18169
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: BL-győztes csapat tulajdonosáé lehet a Loki

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2017.08.15. 12:39

Lokomotivosz Cíviszvárosz.
Szimával s(z)imán borús jövő vár a Lokira, gyros megoldás kell, ha nyugodtabb idényt szeretnének.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Avatar
nyúl
Kincstári Főegerész
Hozzászólások: 47770
Csatlakozott: 2005.09.14. 13:36

Re: BL-győztes csapat tulajdonosáé lehet a Loki

HozzászólásSzerző: nyúl » 2017.08.15. 12:52

Cselszky írta:
nyúl írta:
nyúl írta:Valószínűleg jobban járnánk vele, mint az oroszokkal.
Vangeliszről is vannak kétségeim. Hogy felhozta a Forestet...

3 hónapja lett tulaj, nem?

Nem néztem utána. Három havonta vásárol egy klubot? Na mindegy.

Avatar
nyúl
Kincstári Főegerész
Hozzászólások: 47770
Csatlakozott: 2005.09.14. 13:36

Re: BL-győztes csapat tulajdonosáé lehet a Loki

HozzászólásSzerző: nyúl » 2017.08.15. 12:56

Savaria1919 írta:Lokomotivosz Cíviszvárosz.
Szimával s(z)imán borús jövő vár a Lokira, gyros megoldás kell, ha nyugodtabb idényt szeretnének.
Jó felé kapiskálsz. Valami gyorséttermi és kétes eredetű lesz (ha netán görög is).

Avatar
Savaria1919
Aranylabdás
Hozzászólások: 18169
Csatlakozott: 2012.06.24. 08:36
Tartózkodási hely: Haliwood
Kapcsolat:

Re: BL-győztes csapat tulajdonosáé lehet a Loki

HozzászólásSzerző: Savaria1919 » 2017.08.15. 13:27

nyúl írta:
Savaria1919 írta:Lokomotivosz Cíviszvárosz.
Szimával s(z)imán borús jövő vár a Lokira, gyros megoldás kell, ha nyugodtabb idényt szeretnének.
Jó felé kapiskálsz. Valami gyorséttermi és kétes eredetű lesz (ha netán görög is).

Nálunk olaszok voltak, Caroletti vezetésével. Még időben ki lettek innen rakva, hogy aztán csődbe vigyék a Tatabányát. Mondjuk önkormányzati tulajdon esetében is ki lehet fogni zseniket, a helyi sportért felelős alpolgármester első intézkedése az volt a megválasztását követően, hogy Rossi helyett Szentest nevezte ki edzőnek. Mindezt akkor azzal indokolta, hogy ő szakmai döntést hozott. Méghozzá olyan jót, hogy utána 5 meccsből 5-öt vesztettünk, rúgott gól nélkül.
Szombathely jobban szereti a Haladást, mert érzi, hogy szeretetével nem sztárokat és egyéneket támogat, hanem az eszményien tiszta amatőr sportszellemet.
Ez a tiszta sport a Haladás érdeme. A Haladás mindegyik játékosa él-hal az egyesületért, s a csapat minden mérkőzésén mindig megtesz mindent, ami tőle telik, akár az NB2-ben játszik, akár az NB1-ben.
- Képes Sport 1940.

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 98763
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: BL-győztes csapat tulajdonosáé lehet a Loki

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2017.08.15. 14:29

Reginald McFreez írta:
Cselszky írta:
Reginald McFreez írta:Én nem tudom, de ha ő lesz a tulaj, akkor a vele együtt eltöltött időkre elfelejthetjük a további bajnoki címeket (nem mintha így sok esélye lenne - de vele nulla).

További bajnoki címeket? Nem ez a kérdés szerintem. Jelenleg egyelőre az NB2 vár ránk, és a teljes leépülés útján vagyunk. Maradjon minden így?
Bárki lesz az új tulaj (ha lesz), az önkormányzatnak biztosítani kell megfelelő vétójogokat az új társasági szerződésben, be lehet építeni bizonyos biztosítékokat gebasz esetére, szerintem megoldható lenne, ha van rá akarat és kompromisszumkészség. De lehet, hogy lufit eregetek.

Attól még lehet a jövőre gondolni, hogy mi a jelen helyzet. Megjegyzem nekem mindegy, ha holnap bejelentenék, hogy a Loki megszűnt, asszem egy hümmentéssel el tudnám intézni. Kis túlzással igaz ez a komplett labdarúgásra. :)

Mondjuk ja, abban igazad van, hogy ez azért nem egyenlő azzal, mintha ABdul megvenné a Lokit a nyolcadik csapatának. Illetve lehet, ha az önkormányzat balfasz lesz - ahogy írtad.

Az biztos, hogy baromira oda kell figyelni az illetékeseknek, ez a görög fazon pl. elég zűrösnek tűnik, botrány botrány hátán, büntetőeljárások, stb.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 98763
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: BL-győztes csapat tulajdonosáé lehet a Loki

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2017.08.15. 14:43

"Holman Dávid távozott a Lokitól
Tegnap edzésen már el is köszönt csapattársaitól és a szakmai stábtól Holman Dávid. Hogy hol folytatja, az még kérdéses, a csakfoci.hu értesülése szerint a Slovan Bratislava szerződtette." (debsport)
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Avatar
alehndr
Világsztár
Hozzászólások: 13844
Csatlakozott: 2011.08.13. 19:32
Tartózkodási hely: Ibiza

Re: BL-győztes csapat tulajdonosáé lehet a Loki

HozzászólásSzerző: alehndr » 2017.08.15. 14:44

Cselszky írta:"Holman Dávid távozott a Lokitól
Tegnap edzésen már el is köszönt csapattársaitól és a szakmai stábtól Holman Dávid. Hogy hol folytatja, az még kérdéses, a csakfoci.hu értesülése szerint a Slovan Bratislava szerződtette." (debsport)

Azt hittem Szakálytól nincs nagyobb alibista, de Holman még rajta is túltesz.

Avatar
nyúl
Kincstári Főegerész
Hozzászólások: 47770
Csatlakozott: 2005.09.14. 13:36

Re: BL-győztes csapat tulajdonosáé lehet a Loki

HozzászólásSzerző: nyúl » 2017.08.15. 15:00

Cselszky írta:"Holman Dávid távozott a Lokitól
Tegnap edzésen már el is köszönt csapattársaitól és a szakmai stábtól Holman Dávid. Hogy hol folytatja, az még kérdéses, a csakfoci.hu értesülése szerint a Slovan Bratislava szerződtette." (debsport)
Juhé!!


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 25 vendég