Ezért volt veszélyes az Újpest játéka – Vignjevic

Az időjárás miatt helyenként extrém körülmények között nyert 1-0-ra vasárnap este az Újpest a Vasas ellen a Megyeri úton. Az első győzelmét megszerző házigazda trénere, Nebojsa Vignjevic szerint mindennél fontosabb, hogy megszerezték első győzelmüket, a gólok száma miatt azonban hiányérzete van.
„A legfontosabb, hogy három ponttal lettünk gazdagabbak. A Vasas egy nagyon jó csapat, így egy kiváló játékerőt képviselő együttes ellen tudtunk győzni, ami külön öröm” – idézte az Újpest honlapja a trénert. – A gólok száma miatt hiányérzetem van, hiszen rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, amiket értékesítve lezárhattuk volna az összecsapást. Mivel nem szereztünk több gólt, végig meccsben tartottuk ellenfelünket. Ez azért volt veszélyes, mert Ők is rendre dolgoztak ki veszélyes szituációkat, amikből könnyedén a kapunkba találhattak volna. Gratulálok a csapatnak, s még egyszer hangsúlyozom, mindennél fontosabb volt ma megszereznünk első győzelmünket – értékelte a Vasas elleni összecsapást a vezetőedző.
Az Újpest szombaton folytatja szereplését a bajnokságban, Vignjevicék akkor a Budapest Honvéd otthonába látogatnak.