Oldal: 1 / 2

Pintér szerint megérdemelték volna az emberelőnyt a Honvéd ellen

Elküldve: 2017.08.06. 10:13
Szerző: nb1.hu12
Felcsút – Saját csapata mellett a kispestit is megdicsérte.

Pintér szerint megérdemelték volna az emberelőnyt a Honvéd ellen

Ezúttal sem tudott nyerni, sőt, az egyik legfontosabb presztízsmeccsét veszítette el a Puskás Akadémia a Honvéd ellen. Pintér Attila csapata a mezőnyben többször dominált, ám a kapu előtt mindkét oldalon hatékonyabbak voltak a kispestiek. Szereztek két, szerencsésnek is mondható gólt, a kapujuk meg érintetlen maradt.

Pintér Attila: „Érdekes játék a labdarúgás. Nem róhatok fel semmit a csapatom számára, mert mindent elkövettünk és sokkal jobban futballoztunk, mint a Honvéd. Egyedül a gól hiányzik. A 28. perc környékén Diallo a kapu felé tudta volna vinni a labdát, hátulról történt egy szabálytalanság, ez sárga lapot érdemelt volna, de ez nem történt meg. Ez már második sárga lap lett volna és kiállítás. A Honvéd egy nagyon erős, nagyon jó játékosokból álló csapat. Nem mindegy, hogy 0-0-nál mi emberelőnyben lettünk volna, sokkal könnyebb lett volna nekünk és ezt a csapatom meg is érdemelte volna. Hiszen megtette addig azt, amit meg kellett. Ha valaki vét, azt meg kell büntetni. De az is hozzátartozik, hogy amíg ilyen óvodás gólokat kapunk, addig nem tudunk meccset nyerni. Mi pedig az adódó lehetőségeinkkel nem tudunk élni, ilyen szériában vagyunk. Most kell még nagyobb hit a játékosoknak.” – írta a kispestiek honlapja.

Rossi-taktikával nyert a Honvéd, a gólkirály kiemelten védekezet - NB1.hu

Erik van der Meer megérezte, mire kell váltania.

Re: Pintér szerint megérdemelték volna az emberelőnyt a Honvéd ellen

Elküldve: 2017.08.06. 10:40
Szerző: Reginald McFreez
Te ócska, rothadt sportemberi hulladék.

Re: Pintér szerint megérdemelték volna az emberelőnyt a Honvéd ellen

Elküldve: 2017.08.06. 10:47
Szerző: Mrs.Dolcetti
Hülye tulok,örülj,hogy nem kaptatok egy ötöst a 2.félidőben.
Jól kigondoltátok,hogy az első 4 forulóban játszotok a 4 kupaindulóval.
Aztán lett belőle egy pontocska,hahahaha!

Re: Pintér szerint megérdemelték volna az emberelőnyt a Honvéd ellen

Elküldve: 2017.08.06. 11:02
Szerző: inreallife
szerintem meg pont ezt erdemlitek. bar 2 csapatra valo jatekossal erositettek, lofaszt sem ert. lassan erik a lapat, pedig egyesek hogy szeretik az ostoros parasztot. nincs mese, tovabb kell nyuzni a csapatot, amig be nem mondjak az unalmast, de remelem addigra osszeszednek annyi hatranyt, hogy kiesnek megint...

Re: Pintér szerint megérdemelték volna az emberelőnyt a Honvéd ellen

Elküldve: 2017.08.06. 11:04
Szerző: ManBat
inreallife írta:szerintem meg pont ezt erdemlitek. bar 2 csapatra valo jatekossal erositettek, lofaszt sem ert. lassan erik a lapat, pedig egyesek hogy szeretik az ostoros parasztot. nincs mese, tovabb kell nyuzni a csapatot, amig be nem mondjak az unalmast, de remelem addigra osszeszednek annyi hatranyt, hogy kiesnek megint...

nem posztra erősítettek, hanem minden nagy nevet megvettek, akit értek, nem csoda, hogy nincs csapatuk, csak 11 lézengő sárgamezes ember

Re: Pintér szerint megérdemelték volna az emberelőnyt a Honvéd ellen

Elküldve: 2017.08.06. 11:09
Szerző: Sub Pop
Sírj te szerencsétlen.

Re: Pintér szerint megérdemelték volna az emberelőnyt a Honvéd ellen

Elküldve: 2017.08.06. 11:15
Szerző: just
A Vasas elleni meccs után is bírózott..

Re: Pintér szerint megérdemelték volna az emberelőnyt a Honvéd ellen

Elküldve: 2017.08.06. 11:29
Szerző: TOROSIK
Balogh Balázst észre sem lehetett venni.

Re: Pintér szerint megérdemelték volna az emberelőnyt a Honvéd ellen

Elküldve: 2017.08.06. 11:46
Szerző: Adamek
Mrs.Dolcetti írta:Hülye tulok,örülj,hogy nem kaptatok egy ötöst a 2.félidőben.
Jól kigondoltátok,hogy az első 4 forulóban játszotok a 4 kupaindulóval.
Aztán lett belőle egy pontocska,hahahaha!

ég is a pofám amiatt a pont miatt

Re: Pintér szerint megérdemelték volna az emberelőnyt a Honvéd ellen

Elküldve: 2017.08.06. 11:48
Szerző: Adamek
ManBat írta:
inreallife írta:szerintem meg pont ezt erdemlitek. bar 2 csapatra valo jatekossal erositettek, lofaszt sem ert. lassan erik a lapat, pedig egyesek hogy szeretik az ostoros parasztot. nincs mese, tovabb kell nyuzni a csapatot, amig be nem mondjak az unalmast, de remelem addigra osszeszednek annyi hatranyt, hogy kiesnek megint...

nem posztra erősítettek, hanem minden nagy nevet megvettek, akit értek, nem csoda, hogy nincs csapatuk, csak 11 lézengő sárgamezes ember

jó látni azt a 10 szólistát, remélhetőleg meglesz a 10-felé húzás eredményes és kiesnek a picsába, persze hosszútávon nem lehet megszabadulni tőlük ez sajnos mindig csak egy év nyugit jelent

Re: Pintér szerint megérdemelték volna az emberelőnyt a Honvéd ellen

Elküldve: 2017.08.06. 12:06
Szerző: ManBat
Adamek írta:

igen, sajnos a másodosztályú bajnoki címhez ez a teljesítmény untig elég

Re: Pintér szerint megérdemelték volna az emberelőnyt a Honvéd ellen

Elküldve: 2017.08.06. 12:12
Szerző: alehndr
TOROSIK írta:Balogh Balázst észre sem lehetett venni.

egyenlőre Heris is kiváló ügynöknek tűnik, mint sem erősítésnek

Re: Pintér szerint megérdemelték volna az emberelőnyt a Honvéd ellen

Elküldve: 2017.08.06. 12:22
Szerző: zaggar
És az nem lehet, h Pinyő csak egy jól beépített soros-ügynök?

Re: Pintér szerint megérdemelték volna az emberelőnyt a Honvéd ellen

Elküldve: 2017.08.06. 12:34
Szerző: Adamek
alehndr írta:
TOROSIK írta:Balogh Balázst észre sem lehetett venni.

egyenlőre Heris is kiváló ügynöknek tűnik, mint sem erősítésnek

nagyon úgy néz ki, hogy Pinyő csak a szürke masszához ért, az ügyesebbekhez nem annyira, az összes máshol primadonnaként szereplő spíler leszerepel itt
Diallo totál maszlag, a buflákfejű MTK-s albínót hol szélsőként hol belső középpályán erőlteti a tulok pedig ő okleveles hentes lenne eredendően, a két exújpesti abszolút nem tud ott vezér lenni, Radó kiszállt a buliból egy időre, a batár szerecsen halál ügyetlen, a horvát resztli pont olyan mint a horvát harmadosztályú resztli általában, a többit nem is tudom játszatja e a mester
talán még az ex-kövesdi félcigó srácban motoszkál valami

Re: Pintér szerint megérdemelték volna az emberelőnyt a Honvéd ellen

Elküldve: 2017.08.06. 14:49
Szerző: moti77
Ezért kellett lesérülnie Iványinak a meccs előtt? XD XD Ez nem jött be nektek. Pinyő, jobb lett volna, ha, maradtál volna Menőkövesden. Legalább, ott, egy ütős kis csapatot csináltál, maradnod kellett volna a seggeden ülni. Te is, egy bábu vagy a táblán, akit ide-oda húzogatnak. Megérdemled a sorsodat! :D

Re: Pintér szerint megérdemelték volna az emberelőnyt a Honvéd ellen

Elküldve: 2017.08.07. 11:07
Szerző: adrenalin69
jó Vastag:
Azt viszont igazságtalannak érzem, hogy amíg nekünk a legtöbb mérkőzésen csak három idegenlégiósunk lehet a pályán, a kupaindulóknak mindig öt. Ezzel sohasem értek egyet, ez nem egyenlő versenyhelyzet. De nem esünk kétségbe, amíg másoknak kész csapatuk volt....

Szerkesztői kiegészítés a légiósokról mondottakhoz: a bajnokság versenykiírása nem tartalmaz korlátozást az EU-állampolgárságú külföldi labdarúgók szerepeltetését illetően, míg az EU-n kívüli légiósok közül egyszerre legfeljebb öt lehet a pályán (Versenykiírás, 14., Játékjogosultság). A kluboktól kapott tájékoztatás szerint a hármas, illetve a kupaindulók esetén az ötös korlátozás az MLSZ ajánlása. Az ajánlás szerint a kupaindulók elleni mérkőzéseken az ellenfél is öt légióst szerepeltethet egyidejűleg, ezzel a lehetőséggel Pintér Attila élt is.

Re: Pintér szerint megérdemelték volna az emberelőnyt a Honvéd ellen

Elküldve: 2017.08.07. 11:56
Szerző: _carlos_
na jól éreztem, hogy ezt a nyilatkozatot érdemes lesz megvárni. Teljesen szedett-vedett társaság ez, senki nem tudja, kiért, vagy miért focizik a Felcsútban. Ettől függetlenül félő, hogy valahogy bennmaradnak.

Re: Pintér szerint megérdemelték volna az emberelőnyt a Honvéd ellen

Elküldve: 2017.08.07. 11:57
Szerző: _carlos_
alehndr írta:
TOROSIK írta:Balogh Balázst észre sem lehetett venni.

egyenlőre Heris is kiváló ügynöknek tűnik, mint sem erősítésnek

Nálam Hegedűs vitte a pálmát. Arra játszanak, hogy megrémülnek a csatárok a látványtól?

Re: Pintér szerint megérdemelték volna az emberelőnyt a Honvéd ellen

Elküldve: 2017.08.07. 12:04
Szerző: Adamek
korlátlan légiót és emberelőnyt az akadémiának, köszönjük Pinyő, maradj sokáig és ne fogd rövidre a nyilatkozatokat

Re: Pintér szerint megérdemelték volna az emberelőnyt a Honvéd ellen

Elküldve: 2017.08.07. 12:26
Szerző: dingo
Nekem egyre szimpatikusabb Pintér és csapata. Minden hétvégén megörvendeztetnek