Ezért lehet zárt kapus a Partizan-Videoton

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Ezért lehet zárt kapus a Partizan-Videoton

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.08.05. 08:11

Belgrád – A döntést állítólag már meghozták.

Ezért lehet zárt kapus a Partizan-Videoton


Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága a Partizan Beograd következő két hazai európai kupameccsét zárt kapussá nyilvánította, emellett a szerb bajnoknak 130 ezer eurós büntetést is fizetnie kell – számolt be róla a mozzartsport.com.  A Partizan szurkolói a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében, a Buducsnoszt Podgorica, majd a harmadik fordulóban az Olympiakosz elleni hazai összecsapáson is több szabályt megsértettek – előbbin nacionalista üzenetekkel inzultálták a vendégeket, valamint Koszovót sértő rigmusokat skandáltak, utóbbin pedig görögtüzeket és műanyag flakonokat dobáltak a pályára. – jelezte az nso.hu.



 



Egy friss hír szerint a döntés már meg is született az ügyben, a Partizannak két hazai meccsét, így a Videoton elleni El-találkozót is hazai nézők nélkül kell megrendeznie.



 



„Lehetőségünk van fellebbezni a döntés ellen, és így is járunk majd el. Véleményünk szerint túl szigorú a büntetés. Hiszek benne, hogy enyhíteni fognak rajta” – mondta Milos Vazura, a Partizan igazgatója.



 



Az UEFA honlapján a fegyelmi határozatok között egyelőre még nem jelentették be a hírt.




Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről - NB1.hu



Átigazolási hírek




Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 54495
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Ezért lehet zárt kapus a Partizan-Videoton

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.08.05. 08:25

ez mindenképp előny lehet a Vidinek
Burnsley FC, Borussia Münchengladbach

Mrs.Dolcetti
Aranylabdás
Hozzászólások: 31315
Csatlakozott: 2006.08.21. 13:57
Tartózkodási hely: a Bozsik stadiontól 10km-re
Kapcsolat:

Re: Ezért lehet zárt kapus a Partizan-Videoton

HozzászólásSzerző: Mrs.Dolcetti » 2017.08.05. 11:02

Akkor mehet 200 Vidista és pokol helyett,félig hazai pálya lesz.
"Hihetetlen büszke vagyok, hogy lehetõségem volt ez a gyönyörû országot, Magyarországot, képviselni."-Karl Erik Böhn

Gombi
Kulcsjátékos
Hozzászólások: 2737
Csatlakozott: 2007.09.16. 09:13
Tartózkodási hely: Székesfehérvár

Re: Ezért lehet zárt kapus a Partizan-Videoton

HozzászólásSzerző: Gombi » 2017.08.05. 21:25

Jah...bár odáig még el kell jutni...A szerb kutyák vadásznak majd a mieinkre... :/
Javasolnám,hogy védessük le a VIDI koncepciót: Csinálj bajnokcsapatot és cseszd szét....


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 40 vendég