A címvédőtől igazolt középpályást Mourinho

Az angol élvonalban szereplő Manchester United a klub honlapján jelentette be új játékosa, Nemanja Matic szerződtetését – írta az m4sport.hu. A 28 esztendős középpályás a Premier League-címvédő Chelsea együttesétől érkezett Manchesterbe, ahol hároméves szerződést kötött a Vörös Ördögökkel, melyet a klub egy évvel meghosszabbíthat. José Mourinho, az MU menedzsere már korábban is dolgozott a 32-szeres szerb válogatott labdarúgóval, ugyanis a londoni Kékekhez is éppen az ő munkássága alatt került. A portugál szakember szerint Matic-ban minden megvan, amit egy játékostól elvárnak: hűség, kiegyensúlyozottság, ambíció és csapatjáték. Matic a klub honlapjának elmondta: nagy öröm számára, hogy a Manchester Unitedhez igazolhatott, és újra együtt dolgozni José Mourinhóval, egy kihagyhatatlan lehetőség.
Újpest: eldőlt, melyik meccs lesz zárt kapus - NB1.hu
Az lesz, amit a tulajdonos előre megmondott.