Oldal: 1 / 1

A Vasas gólszerzője szerint kijöttek a gödörből

Elküldve: 2017.07.31. 13:46
Szerző: nb1.hu12
Budapest – Második mérkőzésén nem kapott gólt a csapat.

A Vasas gólszerzője szerint kijöttek a gödörből


Mindkét félidőben gólt szerezve nyert 2-0-ra a Puskás Akadémiát vasárnap az újpesti Szusza-stadionban fogadó Vasas az NB I 3. fordulójában. Az angyalföldiek vezetőgólját szerző belső védő, Felix Burmeister majdnem tökéletes fél óráról és a kapott gól nélküli mérkőzés fontosságáról beszélt a találkozóval kapcsolatban.



 



„Nagyon jól kezdtünk, az első félóránk majdnem tökéletes volt. Ha ebben az időszakban gólt szerzünk, tényleg minden gömbölyű lett volna…” – mondta a vasasfc.hu-nak Burmeister. – Irányítottuk a meccset, sok helyzetünk is volt, megérdemelt lett volna, ha már akkor megszerezzük a vezetést. A gólomnak természetesen örülök, hiszen hozzátett a győzelmünkhöz. Fontos volt az is, hogy a második meccset hoztuk le kapott gól nélkül. Látható a csapaton, hogy kijöttünk abból a gödörből, amiben az előző hetekben voltunk. A felcsútiak ellen úgy érzem ismét dinamikusak voltunk, bízom benne, hogy így folytathatjuk tovább – tette hozzá a hátvéd.



 



A Vasas vasárnap újra a Megyeri úton lép pályára, ám már vendégként: az Újpest lesz Burmeisterék következő ellenfele.



 




Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről - NB1.hu



Átigazolási hírek




Re: A Vasas gólszerzője szerint kijöttek a gödörből

Elküldve: 2017.07.31. 16:49
Szerző: just
Újpest ellen egy x-et már sikerként élném meg. Erősödtek a nyáron. Az eddig lejátszott meccseik,Vidi,Fradi,csak a butaságon múlt.. Ha csak kicsivel jobban figyelnek,talán ők vezetik a tabellát. Rágós falat lesz idén mindenkinek az Újpest. Ha összeállnak szerintem a dobogó reális cél lehet.

Re: A Vasas gólszerzője szerint kijöttek a gödörből

Elküldve: 2017.08.01. 06:32
Szerző: bomba85
just írta:Újpest ellen egy x-et már sikerként élném meg. Erősödtek a nyáron. Az eddig lejátszott meccseik,Vidi,Fradi,csak a butaságon múlt.. Ha csak kicsivel jobban figyelnek,talán ők vezetik a tabellát. Rágós falat lesz idén mindenkinek az Újpest. Ha összeállnak szerintem a dobogó reális cél lehet.

Teljes mertekben egyetertek minden szavaddal! Mar tavaly sem volt konnyu ellenuk jatszani es az idei jatekuk is tukrozi, hogy mindenki megszenved ellenuk. X vagy gyozelem, az nekem mar boldogsag lenne!

HAJRA VASAS!!!

Re: A Vasas gólszerzője szerint kijöttek a gödörből

Elküldve: 2017.08.01. 18:09
Szerző: just
bomba85 írta:
just írta:Újpest ellen egy x-et már sikerként élném meg. Erősödtek a nyáron. Az eddig lejátszott meccseik,Vidi,Fradi,csak a butaságon múlt.. Ha csak kicsivel jobban figyelnek,talán ők vezetik a tabellát. Rágós falat lesz idén mindenkinek az Újpest. Ha összeállnak szerintem a dobogó reális cél lehet.

Teljes mertekben egyetertek minden szavaddal! Mar tavaly sem volt konnyu ellenuk jatszani es az idei jatekuk is tukrozi, hogy mindenki megszenved ellenuk. X vagy gyozelem, az nekem mar boldogsag lenne!

HAJRA VASAS!!!

Ki szúrkoljuk! ;) Most bánhatják igazán Bardhi-t,mert ez a Nagy D. ügyesen nyomja. Párban nagyot alkothattak volna.