Felére csökkent a magyar válogatott játékoskeretének az értéke

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Felére csökkent a magyar válogatott játékoskeretének az értéke

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.07.25. 16:49

Magyarország – NB I: 20 milliórd fölötti összbevétel, milliárd nyereség.

Felére csökkent a magyar válogatott játékoskeretének az értéke


Muszbek Mihály szerint a magyar labdarúgás a tavalyi franciaországi Európa-bajnokság óta a felnőtt és az utánpótlás-válogatottak eredményessége terén, valamint a kupacsapatok nemzetközi szereplése alapján is visszaesett.



 



A sportközgazdász ezt azon a sajtóbeszélgetésen jelentette ki, amelyen a hazai futball 2016/17-es szezonjáról, valamint 2016-os üzleti évéről készített, 7. Sportgazdasági Nagyító elnevezésű elemzését ismertette. Muszbek kiemelte: Bernd Storck csapata a tavaly júniusi 19. helyről az 57. helyre esett vissza a FIFA világranglistáján, Magyarország UEFA-koefficiense a 2016-os 9,875-ről 7,5-re romlott, miközben az utánpótlás-válogatottak közül egyedül az U17-es együttes jutott be az Európa-bajnoki döntőbe, majd ott hatodik lett.



 



"Az Európa-bajnokság után azt gondoltuk, hogy a magyar futball a klubcsapatok szintjén is elindul fölfelé. Ez elmaradt, pedig a nézői érdeklődés és a szakmai lehetőségek is megvoltak hozzá. Nagyon hamar jött a kijózanodás, a nemzetközi lemaradásunk tovább nőtt" - hangoztatta. Hozzátette, a magyar labdarúgás a világ futballjának még mindig csak az "alaptáborában foglal helyet".



 



Muszbek tájékoztatása szerint a magyar válogatott 2016 augusztusa óta 2-1-6-os mérleggel 22 százalékos teljesítményt produkált, miközben a játékoskeret piaci értéke a 2015-ös 49 millió euróról 24 millióra csökkent. Az utánpótlás-válogatottak összességében 45 százalékos eredménysort értek el, az OTP Bank Liga pedig Európa 54 bajnoksága közül már csak a 34. helyet foglalja el.



 



A sportközgazdász ugyanakkor pozitívumként említette, hogy az NB I csapatai - a Diósgyőr kivételével - pozitív mérleggel zárták a 2016-os üzleti évet. Összességében a liga tavaly 21,5 milliárd forintos összbevétel mellett 1 milliárd forint nyereséget könyvelt el. Muszbek hozzáfűzte: ebből több mint 8 milliárd forint valamilyen módon, közpénz (TAO) formájában vándorolt a liga csapataihoz, amely nem stadionokban és utánpótlásban, hanem más célú, és más területen elkölthető forrásként jelent meg az együtteseket működtető gazdasági társaságok könyvelésében.



 



"Így a liga egymilliárdos pozitívuma is más, mintha ugyanez a nyereség jegybevételből vagy üzleti alapú szponzorációból jött volna össze" - szögezte le a Magyar Labdarúgó Liga volt ügyvezető igazgatója.



 



Muszbek kitért arra, hogy 2011 óta mérhetetlen, 200 milliárdot meghaladó is TAO-közpénz érkezett a magyar labdarúgásba.



 



"Ha ezt az összeget jól költjük el, akkor előbb vagy utóbb a piacon építő jelleggel eredményt kellett volna produkálnia. Már a második húszéves TAO-generáció nőtt fel, de az ennyi pénzből elvárható felzárkózás, s a piacképes labdarúgók kitermelése mégsem következett be" - hangsúlyozta a sportközgazdász, aki nagyítójában idén először vizsgálta meg a Magyar Labdarúgó Szövetség gazdálkodását. Mivel a számok alapján az MLSZ bevételeinek 40 százaléka származik közpénzből, ezért úgy érzi, hogy a 2016-os év sem hozta közelebb a magyar labdarúgást a piaci körülményekhez.



 



Muszbek Mihály beszélt az NB I-es labdarúgók keresetéről is. Kifejtette: a száz meghatározó játékos átlagban havi bruttó 3,5-4 millió forintot keres.



 



"Ez Kelet-Közép-Európában a legmagasabb, eléri az osztrák és dán szint hetven-hetvenöt százalékát, ezért ezeknek a magyar labdarúgóknak nem éri meg Nyugatra szerződniük" - állapította meg.



 



Elhangzott az is, hogy a Transfermarkt szerint kétmillió euróval 80 millióra nőtt az OTP Bank Ligában szereplő magyar játékosok értéke, valamint, hogy a liga már a harmadik egymást követő évben tudott nagyobb értékben játékost eladni, mint amennyiért vett, a mérleg plusz 3,4 millió euró. Muszbek kiemelte: a híresztelésekkel ellentétben nem csökkent, hanem 26-ról 29 százalékra nőtt az NB I-ben az idegenlégiósok aránya. Az élvonalbeli átlagos nézőszám eközben alig változott, a legutóbbi szezonban 2573 volt, míg a tévéképernyők előtt átlagban 196 ezren tekintették meg a bajnoki mérkőzéseket, ami öt százalékos emelkedést jelent. Csak összehasonlításul: a magyar válogatott mérkőzéseinek ugyanakkor 867 ezres volt a átlagnézettsége.




TOP 10: a második forduló legjei - NB1.hu



TOP 10: a második forduló legjei




laller89
Ifista
Hozzászólások: 555
Csatlakozott: 2016.07.13. 20:41

Re: Felére csökkent a magyar válogatott játékoskeretének az értéke

HozzászólásSzerző: laller89 » 2017.07.25. 18:06

Varom a hsz-kat :)

Egyebkent nem tudom melyik a szomorubb hogy ehez egy kozgazdasz kelett , vagy az hogy mint emitve meltatott a "2" genaracio no fel magyar adofizetok penzen es ugyam ott tartunk ahol ezelott magyarul sehol.:)

Avatar
Xabi
Aranylabdás
Hozzászólások: 38639
Csatlakozott: 2008.03.25. 23:12
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Felére csökkent a magyar válogatott játékoskeretének az értéke

HozzászólásSzerző: Xabi » 2017.07.25. 18:48

17-19 éves koruk között "romlanak" el a magyar fiatalok, ezen kéne elgondolkozni. Meg persze az mlsz szurkolóellenes tevékenységein. Előbbitől lenne foci, utóbbitól lenne néző/szurkoló.
Küzdeni kell, csak Ferencváros!
"Esküszünk a Nemzet magyar Istenére,Piros, fehér, zölddel írjuk fel az égre.
Minden nemes magyar, kinek lelke tiszta,Õsi országunkat együtt vesszük vissza. "

BlancoAgilon38

Re: Felére csökkent a magyar válogatott játékoskeretének az értéke

HozzászólásSzerző: BlancoAgilon38 » 2017.07.25. 18:57

Xabi írta:17-19 éves koruk között "romlanak" el a magyar fiatalok, ezen kéne elgondolkozni. Meg persze az mlsz szurkolóellenes tevékenységein. Előbbitől lenne foci, utóbbitól lenne néző/szurkoló.

Szerintem a magyar játékos korábban elromlik. Ha meg szar a foci, néző sincs.

Avatar
Xabi
Aranylabdás
Hozzászólások: 38639
Csatlakozott: 2008.03.25. 23:12
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Felére csökkent a magyar válogatott játékoskeretének az értéke

HozzászólásSzerző: Xabi » 2017.07.25. 19:00

BlancoAgilon38 írta:
Xabi írta:17-19 éves koruk között "romlanak" el a magyar fiatalok, ezen kéne elgondolkozni. Meg persze az mlsz szurkolóellenes tevékenységein. Előbbitől lenne foci, utóbbitól lenne néző/szurkoló.

Szerintem a magyar játékos korábban elromlik. Ha meg szar a foci, néző sincs.


Ez nem igaz, 10 éve is szar volt az nb1 színvonala, de több néző volt.
Küzdeni kell, csak Ferencváros!
"Esküszünk a Nemzet magyar Istenére,Piros, fehér, zölddel írjuk fel az égre.
Minden nemes magyar, kinek lelke tiszta,Õsi országunkat együtt vesszük vissza. "


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 15 vendég