Oldal: 1 / 1

Cseh válogatott érkezhet a fővárosba

Elküldve: 2017.07.24. 11:16
Szerző: nb1.hu12
Budapest – Döntöttek a bajnok volt csapatkapitányának a sorsáról is.

Cseh válogatott érkezhet a fővárosba


Felemásan kezdte a legutóbb harmadik Vasas a bajnokságot. Az angyalföldiek az első fordulóban 2-0-ra kikaptak a Diósgyőrtől, majd tegnap Balmazújvárosban győztek. A piros-kékeknek, a tavalyi remeklésükből kiindulva, minden esélyük megvan arra, hogy a mostani kiírásban is szép sikerekkel örvendeztessék meg a híveiket.



 



Pláne azért, mert a klub vezetői továbbra is a gárda megerősítésén fáradoznak. Az nb1.hu úgy tudja, Angyalföldre érkezhet az egyszeres cseh válogatott támadó, Stanislav Tecl, aki korábban a Vysočina Jihlava csapatával a másodosztályból az élvonalba jutott, ennek a gárdának a fontos tagja volt. A csapatnál töltött utolsó fél évében 22 éves kora ellenére csapatkapitányként szerepelt. A Viktoria Plzeň csapatában első mérkőzésén gólt szerzett a Napoli ellen az Európa Ligában.



 





Hír még Angyalföldről, hogy az nb1.hu úgy tudja, Michael Oenning vezetőedzőnek nincs szüksége Hidi Patrikra, a bajnoki címvédő Honvéd volt csapatkapitányára.




Újpesti címerháború: újabb tüntetés és visszautasítás - NB1.hu



Újpesti címerháború: újabb tüntetés és visszautasítás




Re: Cseh válogatott érkezhet a fővárosba

Elküldve: 2017.07.24. 11:41
Szerző: Mrs.Dolcetti
Nem értem Hidi miért nem hosszabbított,ha ennyire nem kell sehová.

Re: Cseh válogatott érkezhet a fővárosba

Elküldve: 2017.07.24. 12:38
Szerző: A Fröccsös
Mrs.Dolcetti írta:Nem értem Hidi miért nem hosszabbított,ha ennyire nem kell sehová.


Én meg azt nem értem, hogy Oenningnek miért nem kell?

Igaz, sok fura húzása van a mesternek...

Re: Cseh válogatott érkezhet a fővárosba

Elküldve: 2017.07.24. 12:44
Szerző: famate
Mrs.Dolcetti írta:Nem értem Hidi miért nem hosszabbított,ha ennyire nem kell sehová.

Azért nem hosszabbított, mert sok pénzt akart keresni. Azért nem kell senkinek, mert túl sokat kér. Hamarosan lejjebb enged az igényeiből, és Mezőkövesden pl. nagyon szívesen fogják látni.

Re: Cseh válogatott érkezhet a fővárosba

Elküldve: 2017.07.24. 13:46
Szerző: Savaria1919
famate írta:
Mrs.Dolcetti írta:Nem értem Hidi miért nem hosszabbított,ha ennyire nem kell sehová.

Azért nem hosszabbított, mert sok pénzt akart keresni. Azért nem kell senkinek, mert túl sokat kér. Hamarosan lejjebb enged az igényeiből, és Mezőkövesden pl. nagyon szívesen fogják látni.

Iszlai ugyanez.