Oldal: 1 / 1

Vignjevics csalódott, Doll még igazolna

Elküldve: 2017.07.24. 07:36
Szerző: nb1.hu12
Budapest - Köszönet az Újpest-szurkolóknak, gratuláltak az FTC-nek.

Vignjevics csalódott, Doll még igazolna

Mint jeleztük, 2-2-es döntetlennel ért tegnap véget a Derbi. A két szakvezető így értékelt a lefújás után.

Nebojsa Vignjevics (Újpest): „Derbihangulat volt, ezt köszönöm a szurkolóknak. Büszke vagyok a fiúkra, ugyanakkor csalódott az eredmény miatt, hiszen az utolsó percekben kaptunk gólt. Jobban kezdett a Fradi, de visszajöttünk a meccsbe, és 2–1-nél el is dönthettük volna, ha nem hibázunk támadásban. A végjátékban türelmesebbnek kell lennünk. Gratulálok a Ferencvárosnak."

Thomas Doll (FTC): „Ma is voltak egyéni hibáink, melyek kísértek minket az elmúlt meccseinken is. Az Újpest dinamikus volt a középpályán és támadásban is, nekünk pedig a bekapott gólok után magunkra kellett találnunk. Stabilabban kellett volna védekeznünk a tizenhatos vonalánál. De játszottak nálunk olyanok, mint Böde és Otigba, akik alig vettek részt edzésen, illetve Lovrencsics Gergő megsérült. Ennek ellenére erkölcsöt mutattunk, úgyhogy tudok örülni a döntetlennek. Nagyobb játékosállományra lenne szükségünk. Bízom ezekben a fiúkban is, ám ha valaki megsérül, akkor kevés a lehetőségünk. Úgyhogy még két-három futballista érkezése is elképzelhető. Nem, csak nehéz helyzetben vagyunk. Olyan futballisták, akik Törökországban és Hollandiában játszanak, ilyenkor még kivárnak, hátha kapnak komolyabb helyről ajánlatot. Nem jönnek azonnal ide. Nem vagyunk lusták, de szupersztárok nem fognak Magyarországra jönni.Próbálunk minőségi játékosokat hozni, ehhez azonban szerencse is kell."

Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről - NB1.hu

Átigazolási hírek

Re: Vignjevics csalódott, Doll még igazolna

Elküldve: 2017.07.24. 08:28
Szerző: Ferencváros // Man Utd
Igazságos döntetlen, egész nézhető meccs volt.

Re: Vignjevics csalódott, Doll még igazolna

Elküldve: 2017.07.24. 09:20
Szerző: Adamek
kivételesen most nem volt annyira szar a meccs, egész jól építkezett előre mindkét csapat
a lilák egyértelműen előreléptek azzal, hogy most már van kapusuk, nemcsak egy kesztyűs ember áll a kapuban, mi szerintem labdaszerző és tartó játékban valamint széljátékban léptünk előre, sajnos a védelem kutya és a csatárposzt sem megoldott még mindig, a kapusunk meg nyaral
Batik és Priskin nem százas, előbbi lassú és nem áll stabilan a lábán utóbbi meg mintha sose focizott volna, Böde 15 perc alatt többször találkozott a labdával

Re: Vignjevics csalódott, Doll még igazolna

Elküldve: 2017.07.24. 09:24
Szerző: Gunners
Doll egyre égőbbeket nyilatkozik.

Re: Vignjevics csalódott, Doll még igazolna

Elküldve: 2017.07.24. 09:39
Szerző: Westman
Gunners írta:Doll egyre égőbbeket nyilatkozik.

Szerintem most a frankót mondta,hisz ha megnézed eléggé nagy sérüléshullám van náluk,és mellette a nemzetközi 4 meccs némelyikből kiszívta a szuflát élet is alig van benne. Egy Kundrákra meg hasonlókra pedig nem alapozhat (még) ha valóban a dobogón akarnak végezni.

Re: Vignjevics csalódott, Doll még igazolna

Elküldve: 2017.07.24. 09:59
Szerző: Adamek
Gunners írta:Doll egyre égőbbeket nyilatkozik.

sokszor úgy tesz, speckó ezzel semmi gond nincs most

Re: Vignjevics csalódott, Doll még igazolna

Elküldve: 2017.07.25. 09:44
Szerző: inreallife
Adamek írta:kivételesen most nem volt annyira szar a meccs, egész jól építkezett előre mindkét csapat
a lilák egyértelműen előreléptek azzal, hogy most már van kapusuk, nemcsak egy kesztyűs ember áll a kapuban, mi szerintem labdaszerző és tartó játékban valamint széljátékban léptünk előre, sajnos a védelem kutya és a csatárposzt sem megoldott még mindig, a kapusunk meg nyaral
Batik és Priskin nem százas, előbbi lassú és nem áll stabilan a lábán utóbbi meg mintha sose focizott volna, Böde 15 perc alatt többször találkozott a labdával

annyira nem volt gaz. batiknak le kell szoknia arrol, hogy megprobalja balerina modra fejmagasagban elkanalazni a lasztikat, tobbet art vele, mint hasznal. meg egy kicsit lassunak is tunik nekem, de 2 ev szanatorium utan, azert en meg nem kaszalnam el, kell neki a jateklehetoseg.
dibusz mar tavaly is le volt eresztve, bar most is fogott jokat, lassan jova szintjere sullyed vissza. lehet jovo nyaron kapus igazolassal kene kezdeni, az nb1-be azert tole meg lehetunk bajnokok.
nekem leginkabb a kozeppalyaval volt bajom. olyan kicsi embereink vannak, hogy minden utkozesnel az ujpestieke lett a labda. ha kirugas volt, ha egbe lott labda, ha osszevissza fejelgetes, valahogy mindig az ujpesthez kerult a laszti. hiaba megy gorriaran pitbullkent, alacsony es keves a testsulya az utkozesekhez. otigba volt az, akinel az utkozes nem volt sima labdavesztes, egyebkent 90%-ban elvesztettuk a parharcokat a levegoben. nagy kar erte...

Re: Vignjevics csalódott, Doll még igazolna

Elküldve: 2017.07.25. 11:16
Szerző: Adamek
inreallife írta:

viszont a földön ez a belső középpálya kurva stabil lesz szerintem, igencsak jól szűrnek
a két szélső meg nagyon jó támadásban, remélem nem csak a jó forma miatt hanem tartósan ilyen veszélyesek lesznek

Re: Vignjevics csalódott, Doll még igazolna

Elküldve: 2017.07.25. 11:28
Szerző: inreallife
Adamek írta:

igen, foldon jok es tamadepitesben is hatekonyak, de pont ezt hasznaljak ki ellenunk, szinte minden csapat iveli a lasztikat. igy pedig a letamadasunk sem hatasos, mert erdemes felloni a picsaba a labdat, ugyse tudjuk megszerezni, ha meg jol pattan, akkor pedig meg egy gyors 3 erintos kontra lesz belole, tudatos jatekelem nelkul, de ziccert teremtve. a puskas meg a lilak is ezt jatszottak ellenunk. gera egimeszelo hozzajuk kepest es fejelni is jol tud. foldon megoldott a csereje, de a koch-rui-gori 3-asbol barmelyik lefejelheto a kozeppalyan. en sajnalom, mert ez nagyon fontos eleme a jateknak, plane ha az ellenfel erre rajatszik, rank kenyszeritik az akaratukat...