Oldal: 1 / 3

Újpest: fontos bejelentés a címerről és a stadionról

Elküldve: 2017.07.20. 10:10
Szerző: nb1.hu12
Budapest – Tüntetnek a szurkolók a sajtótájékoztató alatt. FRISSÜL!

Újpest: fontos bejelentés a címerről és a stadionról

Szokásos évadnyitó sajtóreggelijét tartotta meg az Újpest, az összejövetelen bemutatták az új hazai mezt és a stadionhelyzetről is beszéltek.

Dr. Gyarmati Eszter ügyvezető elmondta, a Joma cégtől azt kérték, olyan dresszt szeretnének, amit nem lehet katalógusból kiválasztani, éppen ezért a spanyolországi központba is kiutaztak.

A stadionról elmondta, december 31-ig használhatják, mert felmentést kaptak a gyepszőnyeg fűtéséről, de az UTE-val megállapodtak abban, hogy 25 évig maradhatnak, de a létesítmény állami tulajdonban van, és még nem írták alá a szerződést. Vendégül látják a Vasast is, mert az angyalföldiek is szívesen fogadták őket.

Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről - NB1.hu

Átigazolási hírek

Roderick Duchatelet tulajdonos elmondta, a címer változtatását már évekkel ezelőtt tervezték, hozzátette, nem először változik meg drasztikusan az Újpest logója. A továbblépés, a fejlődés miatt változtattak, és azért is, mert visszaélnek a klub címerével, hiszen azzal ellátott termékeket árusítanak a meccs előtt a parkolóban. Hozzátette, több százmilliót invesztálnak évente az Újpestbe, beindult az utánpótlás-központot is, de mégis mindenki ezzel foglalkozik.

A sajtótájékoztató alatt a székház alatt tüntetésbe kezdtek az ultrák a vezetők ellen.

- Egyetértünk az MLSZ büntetésével, az ilyen viselkedés nem pályára való. Mindig lesz tüntetés, megértjük az álláspontjukat, de ebben a formában ez nem elfogadható. Az Újpesté az egyik legjobb szurkolótábor, elég megnézni, milyen hangulatot szoktak varázsolni a Groupama Arénában. Remélem, a tüntetők is mellénk állnak, és együtt szurkolnak majd a többiekkel. Nyitottak vagyunk arra, hogy párbeszédet folytassunk az ultrákkal, de ilyen hangnemmel nem tudunk szót érteni - mondta Duchatelet.

A logó változása előtt nem beszéltünk a szurkolókkal, de három választási lehetőségük volt. Megfenyegették a kollegáimmat, nem szalonképesek a tüntetők, így nehéz velük egyeztetni - válaszolta Duchatelet az egyik kérdésre. Arra felvetésre, hogy a szavazáson nem Újpest-szurkolók is voksolhattak elmondta, több szem, többet lát elvben hittek, így mindenki voksolhatott.

- Az új címerrel új utakra szeretnének jutni. Az Újpest ki szeretne jutni Európába, ehhez tervezték az új arculatot. Büszkék vagyunk a klub hagyományaira, de a fejlődés érdekében előre felé is kell tekinteni - tette hozzá Duchatelet.

Re: Újpest: fontos bejelentés a címerről és a stadionról

Elküldve: 2017.07.20. 10:20
Szerző: Yildiray
A nyilatkozat alapján nem nagyon fogja fel a belga, hogy ez nem egy rohadt cég, hanem sportegyesület, ahol a hagyományoknak hatalmas szerepe van. Arculatváltás a fejlődés érdekében? Mintha valami friss marketing diplomás, világot megváltani akaró, foci meccset tévében sem látó ifjú titán víziói lennének.

Re: Újpest: fontos bejelentés a címerről és a stadionról

Elküldve: 2017.07.20. 10:27
Szerző: 1912_2012
Istenem! Ilyen béna indoklásokat, pontosabban magyarázkodásokat a címerrel kapcsolatban keresve sem talál az ember.

Re: Újpest: fontos bejelentés a címerről és a stadionról

Elküldve: 2017.07.20. 10:56
Szerző: Király György
Gyalázat!

Re: Újpest: fontos bejelentés a címerről és a stadionról

Elküldve: 2017.07.20. 11:09
Szerző: SuperDepor
"Dr. Gyarmati Eszter ügyvezető elmondta, a Joma cégtől azt kérték, olyan dresszt szeretnének, amit nem lehet katalógusból kiválasztani, éppen ezért a spanyolországi központba is kiutaztak."
ezt azért, h a szurkolók nehogy tudjanak mezt rendelni ?

Re: Újpest: fontos bejelentés a címerről és a stadionról

Elküldve: 2017.07.20. 11:19
Szerző: BlancoAgilon38
Kép

Re: Újpest: fontos bejelentés a címerről és a stadionról

Elküldve: 2017.07.20. 11:30
Szerző: famate
SuperDepor írta:"Dr. Gyarmati Eszter ügyvezető elmondta, a Joma cégtől azt kérték, olyan dresszt szeretnének, amit nem lehet katalógusból kiválasztani, éppen ezért a spanyolországi központba is kiutaztak."
ezt azért, h a szurkolók nehogy tudjanak mezt rendelni ?

Lehet csak azt akarták mondani vele, hogy valamennyire egyedi mezt akartak, hogy ne csak a csodás új címer különböztesse meg a mezt egy megye2-es öregfiúk csapat szettjétől.

Re: Újpest: fontos bejelentés a címerről és a stadionról

Elküldve: 2017.07.20. 11:38
Szerző: adrenalin69
Na bakker, akkor már nincs is csapatom! Csak hamarabb takarodik el, mint feldobjam a talpam...

Re: Újpest: fontos bejelentés a címerről és a stadionról

Elküldve: 2017.07.20. 12:18
Szerző: MindigÚjpest
Kúrva anyátok!

Re: Újpest: fontos bejelentés a címerről és a stadionról

Elküldve: 2017.07.20. 12:41
Szerző: inreallife
szerintem a cimercseret ha elore kozlik a szitut akkor megertettek volna a drukkerek. itt megint a modszerrel van baj.

eloszor is ok valasztottak 3 befutot, de mind a 3 szar volt.
masreszt miert az nb1-es rajt elott kell 2 hettel rajonni, hogy basszus regi cimer van rajtunk.
harmadszor, miert nem az ultrakat kertek fel, hogy ok csinaljanak egy cimertervet, akkor se szavazas nem kellett volna, se tuntetes nem lenne.

ez zsinorban 3 elkovetett hiba, javareszt marketing. ezek utan, legalabb 1 embert ki kene baszni. ha ez megvolt, akkor pedig nem beleallni az ellenkezesbe, hanem menteni a menthetot es a drukkerek bevonasaval megoldani a problemat. egy internetes szavazas, ahol paran mar poenbol is a wc deszkara szavaznak, az nem a drukkerek bevonasa. idot, penzt meg energiat akartak megsporolni egy hagyomanyokra epulo szervezeten belul, a kapcsolatok apolasanak mellozesevel. boduletes hiba, legalabb akkora, mint a scanner meg a csirke...

Re: Újpest: fontos bejelentés a címerről és a stadionról

Elküldve: 2017.07.20. 12:45
Szerző: G_Gergely
MindigÚjpest írta:Kúrva anyátok!

A büdös kurva anyátok!!!

Re: Újpest: fontos bejelentés a címerről és a stadionról

Elküldve: 2017.07.20. 13:18
Szerző: Ferencváros // Man Utd
inreallife írta:szerintem a cimercseret ha elore kozlik a szitut akkor megertettek volna a drukkerek. itt megint a modszerrel van baj.

eloszor is ok valasztottak 3 befutot, de mind a 3 szar volt.
masreszt miert az nb1-es rajt elott kell 2 hettel rajonni, hogy basszus regi cimer van rajtunk.
harmadszor, miert nem az ultrakat kertek fel, hogy ok csinaljanak egy cimertervet, akkor se szavazas nem kellett volna, se tuntetes nem lenne.

ez zsinorban 3 elkovetett hiba, javareszt marketing. ezek utan, legalabb 1 embert ki kene baszni. ha ez megvolt, akkor pedig nem beleallni az ellenkezesbe, hanem menteni a menthetot es a drukkerek bevonasaval megoldani a problemat. egy internetes szavazas, ahol paran mar poenbol is a wc deszkara szavaznak, az nem a drukkerek bevonasa. idot, penzt meg energiat akartak megsporolni egy hagyomanyokra epulo szervezeten belul, a kapcsolatok apolasanak mellozesevel. boduletes hiba, legalabb akkora, mint a scanner meg a csirke...

Hát azért egy beléptetési rendet meg egy kabalát (amivel évekig a kutya nem törődött...) nem lehet egy címerváltoztatáshoz hasonlítani. Szerencsére ennyire barom még nálunk sincs a vezetés, hogy ilyet meglépjen (remélem nem kiabálom el).

Re: Újpest: fontos bejelentés a címerről és a stadionról

Elküldve: 2017.07.20. 13:25
Szerző: BlancoAgilon38
inreallife írta:szerintem a cimercseret ha elore kozlik a szitut akkor megertettek volna a drukkerek. itt megint a modszerrel van baj.

eloszor is ok valasztottak 3 befutot, de mind a 3 szar volt.
masreszt miert az nb1-es rajt elott kell 2 hettel rajonni, hogy basszus regi cimer van rajtunk.
harmadszor, miert nem az ultrakat kertek fel, hogy ok csinaljanak egy cimertervet, akkor se szavazas nem kellett volna, se tuntetes nem lenne.

ez zsinorban 3 elkovetett hiba, javareszt marketing. ezek utan, legalabb 1 embert ki kene baszni. ha ez megvolt, akkor pedig nem beleallni az ellenkezesbe, hanem menteni a menthetot es a drukkerek bevonasaval megoldani a problemat. egy internetes szavazas, ahol paran mar poenbol is a wc deszkara szavaznak, az nem a drukkerek bevonasa. idot, penzt meg energiat akartak megsporolni egy hagyomanyokra epulo szervezeten belul, a kapcsolatok apolasanak mellozesevel. boduletes hiba, legalabb akkora, mint a scanner meg a csirke...

"szerintem a cimercseret ha elore kozlik a szitut akkor megertettek volna a drukkerek."

Hát hogy a faszomba ne értették volna meg. :D :D Istenem...

Re: Újpest: fontos bejelentés a címerről és a stadionról

Elküldve: 2017.07.20. 13:31
Szerző: inreallife
BlancoAgilon38 írta:

szerintem eleg nyomos erv, hogy visszaelnek, kvazi hamisitjak a merch. termekeket. ha nem kizarolagos tulajdonosai a cimernek, lathatoan nem, akkor kenytelenek valtoztatni. itt nem az a kerdes, hogy kell-e valtoztatni, vagy sem, hanem az, hogy mire. biztosan vagyok benne, hogy lenne olyan verzio, amit a drukkerek is el tudnak fogadni...

Re: Újpest: fontos bejelentés a címerről és a stadionról

Elküldve: 2017.07.20. 13:38
Szerző: famate
inreallife írta:

A drukkerek leszarják, hogy hamisítják-e a termékeket, utálják a belgát, tehát bármilyen változtatás bármilyen kommunikáció mellett kb. ilyen végkimenetellel járt volna.

Re: Újpest: fontos bejelentés a címerről és a stadionról

Elküldve: 2017.07.20. 13:40

Alapvetően arról van szó, hogy azt hitte a belga: megvette a futballcsapatot. Csak éppen a tévedés ott van: nem az övé a klub. Ő pénzt rak egy olyan dologba, ami neki is pénzt hozhat. Az Újpest nem a tulajdonosoké. A szurkolóké. Nem lehet szarozni egy klubbal. Főleg ilyen szinten, hogy logót módosítunk. Undorító.

Re: Újpest: fontos bejelentés a címerről és a stadionról

Elküldve: 2017.07.20. 13:41
Szerző: BlancoAgilon38
famate írta:
inreallife írta:
BlancoAgilon38 írta:
"szerintem a cimercseret ha elore kozlik a szitut akkor megertettek volna a drukkerek."

Hát hogy a faszomba ne értették volna meg. :D :D Istenem...

szerintem eleg nyomos erv, hogy visszaelnek, kvazi hamisitjak a merch. termekeket. ha nem kizarolagos tulajdonosai a cimernek, lathatoan nem, akkor kenytelenek valtoztatni. itt nem az a kerdes, hogy kell-e valtoztatni, vagy sem, hanem az, hogy mire. biztosan vagyok benne, hogy lenne olyan verzio, amit a drukkerek is el tudnak fogadni...

A drukkerek leszarják, hogy hamisítják-e a termékeket, utálják a belgát, tehát bármilyen változtatás bármilyen kommunikáció mellett kb. ilyen végkimenetellel járt volna.

Nem mindenki szarja le, Máté.

Re: Újpest: fontos bejelentés a címerről és a stadionról

Elküldve: 2017.07.20. 13:48

ezt en is alairom. azt gondolta, ha o fizet, akkor mindenki arra tancol, amit o akar. hat nem igy van.
de biztos van olyan, amit masok is el tudnak fogadni, csak ehhez meg kene kerdezni oket. itt forditva tortent a szures, a klub megszurte, hogy mibol lehet valasztani, pedig a drukereknek kellett volna elsonek szurni, hogy mi az amit elfogadhatonak tartanak...

Re: Újpest: fontos bejelentés a címerről és a stadionról

Elküldve: 2017.07.20. 14:05
Szerző: famate
BlancoAgilon38 írta:
famate írta:
inreallife írta:szerintem eleg nyomos erv, hogy visszaelnek, kvazi hamisitjak a merch. termekeket. ha nem kizarolagos tulajdonosai a cimernek, lathatoan nem, akkor kenytelenek valtoztatni. itt nem az a kerdes, hogy kell-e valtoztatni, vagy sem, hanem az, hogy mire. biztosan vagyok benne, hogy lenne olyan verzio, amit a drukkerek is el tudnak fogadni...

A drukkerek leszarják, hogy hamisítják-e a termékeket, utálják a belgát, tehát bármilyen változtatás bármilyen kommunikáció mellett kb. ilyen végkimenetellel járt volna.

Nem mindenki szarja le, Máté.

Úgy értem, hogy nem vált ki belőlük különösebben heves érzelmeket, hogy bizonyos utcán kapható termékek után nem kap a klub egy forintot sem - a pénzügyi része úgyis a belga biznisze, nem lesz attól jobb az Újpestnek, hogy 80 ezer forinttal több, vagy kevesebb folyik-e be egy hónapban Átlag József egyéni vállalkozótól a címer használatáért.

Re: Újpest: fontos bejelentés a címerről és a stadionról

Elküldve: 2017.07.20. 14:10
Szerző: Deep Purple
:( :( :(