Oldal: 1 / 2
Féltik a Loki edzőjét, hogy lerombolja, amit felépített
Elküldve: 2017.07.15. 15:57
Szerző: nb1.hu12
Debrecen – Öt külföldit elküldtek, csak helyiek érkeztek.

Herczeg Andrást sokan őrültnek tartották, hogy újra elvállalta a DVSC labdarúgócsapatának vezetését. Attól féltették, hogy lerombolhatja azt, amit korábban felépített. A Loki a Mezőkövesd ellen kezdi a bajnokságot. A Loki elmúlt szezonja nem a várakozások szerint alakult. Előzetesen többen a dobogó környékére várták a gárdát, ehhez képest a kiesés ellen harcolt a portugál Leonel Pontes dirigálása közepette. Herczeg nem akar a múlttal foglalkozni, inkább előre tekint – írta az m4sport.hu.
A 61 éves szakember a helyi kötődésű fiatalokra akarja építeni csapatát, hiszen a múltban is ezzel a filozófiával ért el eredményeket a Debrecen. Herczeg azzal kezdte munkáját, hogy öt külföldi játékost elküldött, a helyükre kizárólag magyar fiatalok érkeztek. A következő szezon az átalakulás éve lesz, ez alapjaiban meghatározhatja a csapat célkitűzéseit. A tréner nem akart esélylatolgatásba kezdeni, ahogyan mondta, a pályán kiderül, hogyan sikerült a felkészülés. A bajnokság első fordulójában a cívis város együttese a Mezőkövesddel találkozik.
Átigazolási hírek
Re: Féltik a Loki edzőjét, hogy lerombolja, amit felépített
Elküldve: 2017.07.15. 19:34
Szerző: inreallife
nem az elso alkalom lenne, ha a fiatalok helytallnanak az acelos nb1-ben. a dp a debreceni utanpotlasnevelest pontozta a legjobbra, kivancsi vagyok egy csikocsapattal mire mennenek. meglepetescsapatnak jo lenne...
Re: Féltik a Loki edzőjét, hogy lerombolja, amit felépített
Elküldve: 2017.07.15. 20:25
Szerző: Cselszky
inreallife írta:nem az elso alkalom lenne, ha a fiatalok helytallnanak az acelos nb1-ben. a dp a debreceni utanpotlasnevelest pontozta a legjobbra, kivancsi vagyok egy csikocsapattal mire mennenek. meglepetescsapatnak jo lenne...
A DLA katasztrófa. Ma konkrétan egy fiatal nem játszott, 23-24 éves embereket nem tekintek annak (ilyenből volt 3). Képzelheted, milyen szinten lehetnek, ha a DLA-főnök sem bízik bennük.
Re: Féltik a Loki edzőjét, hogy lerombolja, amit felépített
Elküldve: 2017.07.15. 20:28
Szerző: SuperDepor
Amúgy hülyeség ez a megközelítés, mert azt már egyszer felépítette, és senki nem fogja elvenni tőle, akármilyen szar idényt fog produkálni a helyiek szemében sztem mindig egy sikeredző lesz, aki köztiszteletnek örvend. Kíváncsi vagyok, h mi mire megyünk a csikócsapatunkkal holnap.
Re: Féltik a Loki edzőjét, hogy lerombolja, amit felépített
Elküldve: 2017.07.15. 20:30
Szerző: Mantequilla
SuperDepor írta:Amúgy hülyeség ez a megközelítés, mert azt már egyszer felépítette, és senki nem fogja elvenni tőle, akármilyen szar idényt fog produkálni a helyiek szemében sztem mindig egy sikeredző lesz, aki köztiszteletnek örvend. Kíváncsi vagyok, h mi mire megyünk a csikócsapatunkkal holnap.
Az emberek szeretik látni, ha valaki elbukik. Arra fognak emlékezni, hogy vele zúgtak ki az NB1-ből.
Re: Féltik a Loki edzőjét, hogy lerombolja, amit felépített
Elküldve: 2017.07.16. 11:01
Szerző: Gunners
Mantequilla írta:SuperDepor írta:Amúgy hülyeség ez a megközelítés, mert azt már egyszer felépítette, és senki nem fogja elvenni tőle, akármilyen szar idényt fog produkálni a helyiek szemében sztem mindig egy sikeredző lesz, aki köztiszteletnek örvend. Kíváncsi vagyok, h mi mire megyünk a csikócsapatunkkal holnap.
Az emberek szeretik látni, ha valaki elbukik. Arra fognak emlékezni, hogy vele zúgtak ki az NB1-ből.
Nem fognak kiesni.
Re: Féltik a Loki edzőjét, hogy lerombolja, amit felépített
Elküldve: 2017.07.16. 11:08
Szerző: Reginald McFreez
Gunners írta:Mantequilla írta:SuperDepor írta:Amúgy hülyeség ez a megközelítés, mert azt már egyszer felépítette, és senki nem fogja elvenni tőle, akármilyen szar idényt fog produkálni a helyiek szemében sztem mindig egy sikeredző lesz, aki köztiszteletnek örvend. Kíváncsi vagyok, h mi mire megyünk a csikócsapatunkkal holnap.
Az emberek szeretik látni, ha valaki elbukik. Arra fognak emlékezni, hogy vele zúgtak ki az NB1-ből.
Nem fognak kiesni.
Még szép, hogy nem. Ócska edző ő is, de annyira nem. Mint pl. Pintér.
Re: Féltik a Loki edzőjét, hogy lerombolja, amit felépített
Elküldve: 2017.07.16. 11:13
Szerző: Gunners
Reginald McFreez írta:Gunners írta:Mantequilla írta:Az emberek szeretik látni, ha valaki elbukik. Arra fognak emlékezni, hogy vele zúgtak ki az NB1-ből.
Nem fognak kiesni.
Még szép, hogy nem. Ócska edző ő is, de annyira nem. Mint pl. Pintér.
Magyar szintem a Tulok kapitány sem az, szóval sajnos a Faszcsúttal benne van a dobogó is.
Re: Féltik a Loki edzőjét, hogy lerombolja, amit felépített
Elküldve: 2017.07.16. 11:23
Szerző: adrenalin69
Gunners írta:Reginald McFreez írta:Gunners írta:Nem fognak kiesni.
Még szép, hogy nem. Ócska edző ő is, de annyira nem. Mint pl. Pintér.
Magyar szintem a Tulok kapitány sem az, szóval sajnos a Faszcsúttal benne van a dobogó is.
Egy buta paraszt! Még az érettségi is nagy falat volt neki!
Re: Féltik a Loki edzőjét, hogy lerombolja, amit felépített
Elküldve: 2017.07.16. 11:41
Szerző: Gunners
adrenalin69 írta:Gunners írta:Reginald McFreez írta:Még szép, hogy nem. Ócska edző ő is, de annyira nem. Mint pl. Pintér.
Magyar szintem a Tulok kapitány sem az, szóval sajnos a Faszcsúttal benne van a dobogó is.
Egy buta paraszt! Még az érettségi is nagy falat volt neki!
Valószínűleg igazad van, de sajnos ettől még vígan elboldogul ebben a hányadék magyar bajnokságban.
Re: Féltik a Loki edzőjét, hogy lerombolja, amit felépített
Elküldve: 2017.07.16. 11:49
Szerző: Cselszky
Gunners írta:Mantequilla írta:SuperDepor írta:Amúgy hülyeség ez a megközelítés, mert azt már egyszer felépítette, és senki nem fogja elvenni tőle, akármilyen szar idényt fog produkálni a helyiek szemében sztem mindig egy sikeredző lesz, aki köztiszteletnek örvend. Kíváncsi vagyok, h mi mire megyünk a csikócsapatunkkal holnap.
Az emberek szeretik látni, ha valaki elbukik. Arra fognak emlékezni, hogy vele zúgtak ki az NB1-ből.
Nem fognak kiesni.
A nyilatkozata alapján ezt ő nem feltétlenül látja így. Ha nem igazolunk végre, simán kieshetünk.
Re: Féltik a Loki edzőjét, hogy lerombolja, amit felépített
Elküldve: 2017.07.16. 11:55
Szerző: nyúl
Kínos ez a kezdés. De valahogy csak bennmaradunk.
Re: Féltik a Loki edzőjét, hogy lerombolja, amit felépített
Elküldve: 2017.07.16. 11:59
Szerző: kristof98.haladas
nyúl írta:Kínos ez a kezdés. De valahogy csak bennmaradunk.
Én meglepődtem ezen.Azt gondolom,hogy még egy ilyen rossz szezonotok nem lehet és a 4-6.hely közé várlak titeket.
Re: Féltik a Loki edzőjét, hogy lerombolja, amit felépített
Elküldve: 2017.07.16. 11:59
Szerző: Gunners
Cselszky írta:Gunners írta:Mantequilla írta:Az emberek szeretik látni, ha valaki elbukik. Arra fognak emlékezni, hogy vele zúgtak ki az NB1-ből.
Nem fognak kiesni.
A nyilatkozata alapján ezt ő nem feltétlenül látja így. Ha nem igazolunk végre, simán kieshetünk.
Ez a Nagy Sándor is jó vétel volt, és nem első ilyen baki neki az Nb1-ben ha jól emlékszem. Nem egy megbízható kapus.
Re: Féltik a Loki edzőjét, hogy lerombolja, amit felépített
Elküldve: 2017.07.16. 12:09
Szerző: SuperDepor
Cselszky írta:Gunners írta:Mantequilla írta:Az emberek szeretik látni, ha valaki elbukik. Arra fognak emlékezni, hogy vele zúgtak ki az NB1-ből.
Nem fognak kiesni.
A nyilatkozata alapján ezt ő nem feltétlenül látja így. Ha nem igazolunk végre, simán kieshetünk.
A kapusotok tényleg Rados/Antal szint, bizonytalan, lámpalázas, a fejesgólnál is elindult a beadásra, aztán mégsem, Jovanovicot meg nem volt nehéz lefejelni a kövesdinek. Az elején meg volt egy Cseri lövés amit borzasztó módon ütött ki, majdnem gól lett belőle.
Re: Féltik a Loki edzőjét, hogy lerombolja, amit felépített
Elküldve: 2017.07.16. 14:10
Szerző: Cselszky
SuperDepor írta:Cselszky írta:Gunners írta:Nem fognak kiesni.
A nyilatkozata alapján ezt ő nem feltétlenül látja így. Ha nem igazolunk végre, simán kieshetünk.
A kapusotok tényleg Rados/Antal szint, bizonytalan, lámpalázas, a fejesgólnál is elindult a beadásra, aztán mégsem, Jovanovicot meg nem volt nehéz lefejelni a kövesdinek. Az elején meg volt egy Cseri lövés amit borzasztó módon ütött ki, majdnem gól lett belőle.
Mondjuk cserének hoztuk, Novota sérülése miatt játszhatott. Szerintem arra sem alkalmas, az NB1 szintjét nem üti meg. Újabb borzalmas igazolás, az elmúlt években a sokadik...
Akkor már inkább Szabadosnak adnék lehetőséget, hozzáteszem, ennyit Verpecz is tudott.
Re: Féltik a Loki edzőjét, hogy lerombolja, amit felépített
Elküldve: 2017.07.16. 14:41
Szerző: Cselszky
Herczegnek feltették az következő kérdést: "Mondhatjuk azt, hogy ha holnap reggelig játszunk, Holman és Tőzsér akkor sem savasodnak be?"
:D
Re: Féltik a Loki edzőjét, hogy lerombolja, amit felépített
Elküldve: 2017.07.16. 14:52
Szerző: Cselszky
*a
Re: Féltik a Loki edzőjét, hogy lerombolja, amit felépített
Elküldve: 2017.07.16. 14:52
Szerző: SuperDepor
Cselszky írta:SuperDepor írta:Cselszky írta:A nyilatkozata alapján ezt ő nem feltétlenül látja így. Ha nem igazolunk végre, simán kieshetünk.
A kapusotok tényleg Rados/Antal szint, bizonytalan, lámpalázas, a fejesgólnál is elindult a beadásra, aztán mégsem, Jovanovicot meg nem volt nehéz lefejelni a kövesdinek. Az elején meg volt egy Cseri lövés amit borzasztó módon ütött ki, majdnem gól lett belőle.
Mondjuk cserének hoztuk, Novota sérülése miatt játszhatott. Szerintem arra sem alkalmas, az NB1 szintjét nem üti meg. Újabb borzalmas igazolás, az elmúlt években a sokadik...
Akkor már inkább Szabadosnak adnék lehetőséget, hozzáteszem, ennyit Verpecz is tudott.
Ennek az embernek az arcán azt lehetett látni, h izgul, mint az állat, ennek megfelelően hozott is rossz döntéseket. Verpecz sokkal jobb volt, nem tudom a szlovák mikorra épül fel, de hosszú távon nem lesz kifizetődő Nagy S. a kapuban.
Re: Féltik a Loki edzőjét, hogy lerombolja, amit felépített
Elküldve: 2017.07.16. 16:40
Szerző: Westman
Amit anno Herczeg András elért azt senki nem tudja már elvenni tőle. Anno mikor azt kezdte akkor is volt némi hasonló szitu.Én becsülöm hogy ilyen körülmények közt oda ment leült a padra és dolgozik,és ha hagyják szerintem lesz is eredménye. Sok sikert kívánok neki.Hajrá LOKI.