Oldal: 1 / 2

Urbán Flórián az nb1.hu-nak: A békés megoldásra kell törekedni

Elküldve: 2017.07.09. 16:18
Szerző: nb1.hu12
Budapest – A klublegenda szerint olyan játékosok kellenek, akik tudják, mit jelent az Újpestben futballozni.

Urbán Flórián az nb1.hu-nak: A békés megoldásra kell törekedni

Szombaton a Megyeri úti stadion előtt tiltakoztak az új címer ellen a labdarúgó NB I hétvégi rajtjára készülő, zárt kapus felkészülési találkozót játszó Újpest szurkolói. A békés demonstráción felszólalt a klub korábbi 40-szeres válogatott játékosa, a honlapunknak nyilatkozó Urbán Flóráián is, aki flamandul üzent a belga klubtulajdonosnak.

Többször azt skandálták a drukkerek, hogy be kell menni a zárt kapus edzőmeccsre, s ott is hangot adni a véleményüknek. Jó döntés volt kint maradni?

A demonstrációt szervező vezérszurkolók egyértelműen jól döntöttek, hiszen nem az a megoldás, hogy erőszakkal betörünk, békés megoldásra kell törekedni. Korábban is elmondtam: a tulajdonosnak le kell ülni a szurkolói csoportok vezetőivel és meg kell beszélni ezt a dolgot. A szurkolók tudni szeretnék, miért akarnak önkényesen címert cserélni. Mi ennek az oka? Egyszer sem hallhattunk indokot, hogy ezért vagy azért szeretnének cserélni, csak egyik pillanatról a másikra azt mondták, hogy új címer van. Ezt nem lehet megtenni egy olyan klubbal, amely olyan tradíciókkal rendelkezik, mint az Újpest. Kommunikációra van szükség. Ha erre nem hajlandó a tulajdonos, ahogy ezt ma is lehetett látni, a szurkolók megmozdulnak. Szombaton még nem mentek be; legközelebb már lehet, hogy be fognak.

Ön szerint mi lehet az oka a hirtelen cserének?

Ötletem sincsen. Biztos, hogy a háttérben húzódnak olyan ellentétek az Újpesti Torna Egylet és a belga tulajdonos között, amiről mi nem tudunk, vagy nem tudhatunk, de a szurkolók egyértelműen kinyilvánították: választ szeretnének kapni.

Három terv közül lehetett választani, fogalmazzunk úgy, egyik sem nyerte el a szurkolók tetszését.

Az egyik barátom szerint a „győztes” logó úgy néz ki, mint egy vécédeszka, a másik szerint, pedig mint egy húgycső. Van egy címer, ami kifejezi a klubnak a tradícióit, ezt pedig nem lehet elvenni egyik pillanatról a másikra és megváltoztatni. Előtte kellett volna kommunikálni a szurkolói csoportok vezetőivel, de erre a belga tulajdonos nem volt hajlandó. A kommunikáció a legfontosabb: le kell ülni a vezetőkkel, s ész érvekkel elmondani, hogy a szurkolóknak miért fontos a címer. Pontosan tudom: sokaknak ez a klub az életük, e címer alatt nőttek fel, ahogy én is. Ezen nem lehet így, egyik napról a másikra változtatni.

Egyébként, ha kevésbé újszerű tervekkel álltak volna elő, elfogadhatóbb lenne a címer cseréje?

Tény, hogy ez a címer fejezi ki a hagyományainkat, a tradícióinkat, azt viszont nem tudom, hogy valami kicsi változtatásnál mi történne. Olvastam, hogy nemrégiben Angliában, a Tottenhamnél annyit módosítottak, hogy a logó alján szereplő latin szöveget levették, ettől függetlenül viszont az embléma megőrizte jellegét. Lehetett volna kommunikálni, s ha már ennyire címert akar valaki cserélni, ezt meg kellett volna beszélni.  Vagy legalább azt, hogy mi miért történik. Jelen pillanatban közellenség lett a tulajdonos és az ügyvezető asszony, mert ezt ők találták ki, de most egy néppel szaladtak szembe.

A tüntetés bejelentése után zárt kapussá, kiemelt kockázatú mérkőzéssé nyilvánították a Vác elleni edzőmeccset. Ön szerint fél a drukkerek haragjától a klub vezetése?

Biztosan féltek a váci ultráktól, akik több tízezren jelezték, hogy jönnének. Viccet félretéve, ezt nem az én tisztem megítélni, mindenki gondolja végig maga, hogy miért születhetett ilyen döntés.

A demonstráción elhangzott, hogy a tiltakozás a lelátón folytatódik, azaz az Újpest drukkerei nem szorulnak ki a stadionból úgy, mint akár a vénaszkenner ellen tüntető fradisták. Ön például akkor is bemegy a meccsekre, ha a klubvezetés nem változtatja meg a címerre vonatkozó döntését?

Ha a vezérszurkolók úgy döntenek, hogy bemennek, velük tartok, amennyiben nem, én is kint maradok.

Egységes, fehér pólóban demonstráltak a drukkerek, amelyre azt írták, a tulajdonosnak, Roderick Duchateletnek és Gyarmati Eszter ügyvezető asszonynak is távoznia kell. Bárhogy is alakul a címervita, ezzel egyetért?

Amint a beszédem utolsó mondatában is mondtam: Alstublieft, Meneer, ga naar huis! Ez azt jelenti magyarul: Kérem, uram, menjen haza!

Beszéljünk a labdarúgásról is… A legutóbbi szezonban nívón alul szerepelt az Újpest, a szombaton kezdődő új élvonalbeli idényben ez változhat?

Több új játékost szerződtettek, úgyhogy biztosan változhat.

Elégedett az erősítésekkel?

Mindig azt mondom, hogy ennek a klubnak olyan játékosai voltak, mint Törőcsik András vagy Bene Ferenc, Szlezák Zoltán, Tamási Zoltán, Wéber György vagy jómagam, akik tudtuk, mit jelent lila-fehér mezben kifutni a pályára. Mi tudtuk, tudjuk, mit jelent a drukkereknek, több tízezer embernek ez a klub, s mit jelent az, hogy éppen nyer vagy veszít-e a csapat. Ezeket a zsoldos játékosokat, akiket idehoznak, fogalmuk sincs róla, mit jelent az újpesti címer, vagy ebben a mezben futballozni. Csak mondok egy példát: a legutóbbi Újpest–Ferencváros mérkőzésen sem a Ferencváros, sem az Újpest színeiben nem láttam olyan focistákat, akik az érzelmektől lettek volna fűtve. Lefocizgatták a zsoldosok ezt a focimeccset, mint a többit, aztán ennyi, vége volt, nyert a Fradi, de egyébként nem volt benne érzelem. Régen, amikor kimentünk a játékos kijáróba, Lipcsei Péterrel szinte „összeverekedtünk” egymással, annyira fűtöttek az indulatok, amikor viszont vége volt a meccsnek, én voltam az első, aki ölelgette és gratuláltam neki, vagy megmondtam: most te gratulálhatsz! De ugyanígy voltam a többi fradistával is. Voltak bennünk érzelmek, amit a maiakból hiányolok. Lehet arról beszélgetni, hogy az Újpest jobb vagy rosszabb lesz-e, én viszont azt tartanám elsődlegesnek, hogy olyan játékosokat igazoljanak, akik tudják, mit jelent ebben a klubban szerepelni. 

Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről - NB1.hu

Átigazolási hírek

Re: Urbán Flórián az nb1.hu-nak: A békés megoldásra kell törekedni

Elküldve: 2017.07.09. 16:26
Szerző: Maradonapoli
Használd a fejed Flóri! Fejeld le őket a gecibe! Kivételesen egyetértenék!

Re: Urbán Flórián az nb1.hu-nak: A békés megoldásra kell törekedni

Elküldve: 2017.07.09. 16:28
Szerző: BlancoAgilon38
Valaki megmagyarázni, mitől lesz valaki klublegenda, aki négyszer is az Újpestbe igazolt, és egyszer sem töltött ott többet egy idénynél? Van 62 meccse. Klubfaszom, az, nem legenda. De tudom, tudom, sztáredző, sztárcsapat, kivételes, elképesztő, sose látott és ide illik. Röhej bazmeg, azt se tudjátok miket irkáltok.

Re: Urbán Flórián az nb1.hu-nak: A békés megoldásra kell törekedni

Elküldve: 2017.07.09. 16:30
Szerző: Maradonapoli
BlancoAgilon38 írta:Valaki megmagyarázni, mitől lesz valaki klublegenda, aki négyszer is az Újpestbe igazolt, és egyszer sem töltött ott többet egy idénynél? Van 62 meccse. Klubfaszom, az, nem legenda. De tudom, tudom, sztáredző, sztárcsapat, kivételes, elképesztő, sose látott és ide illik. Röhej bazmeg, azt se tudjátok miket irkáltok.

mondjuk ez jogosnak tűnik, elosztva szezonokra, kb. 2 teljes felnőtt idény...

Re: Urbán Flórián az nb1.hu-nak: A békés megoldásra kell törekedni

Elküldve: 2017.07.09. 16:32
Szerző: BlancoAgilon38
Maradonapoli írta:
BlancoAgilon38 írta:Valaki megmagyarázni, mitől lesz valaki klublegenda, aki négyszer is az Újpestbe igazolt, és egyszer sem töltött ott többet egy idénynél? Van 62 meccse. Klubfaszom, az, nem legenda. De tudom, tudom, sztáredző, sztárcsapat, kivételes, elképesztő, sose látott és ide illik. Röhej bazmeg, azt se tudjátok miket irkáltok.

mondjuk ez jogosnak tűnik, elosztva szezonokra, kb. 2 teljes felnőtt idény...

Nem hiszem, hogy bármelyik újpesti legendának tartaná.

Re: Urbán Flórián az nb1.hu-nak: A békés megoldásra kell törekedni

Elküldve: 2017.07.09. 16:35
Szerző: PTi
BlancoAgilon38 írta:Valaki megmagyarázni, mitől lesz valaki klublegenda, aki négyszer is az Újpestbe igazolt, és egyszer sem töltött ott többet egy idénynél? Van 62 meccse. Klubfaszom, az, nem legenda. De tudom, tudom, sztáredző, sztárcsapat, kivételes, elképesztő, sose látott és ide illik. Röhej bazmeg, azt se tudjátok miket irkáltok.

van tetkó az alkarján is :)

Re: Urbán Flórián az nb1.hu-nak: A békés megoldásra kell törekedni

Elküldve: 2017.07.09. 16:35
Szerző: PTi
Wéber, Wéber..Wáberer lesz az, nem? :D

Re: Urbán Flórián az nb1.hu-nak: A békés megoldásra kell törekedni

Elküldve: 2017.07.09. 16:36
Szerző: BlancoAgilon38
PTi írta:
BlancoAgilon38 írta:Valaki megmagyarázni, mitől lesz valaki klublegenda, aki négyszer is az Újpestbe igazolt, és egyszer sem töltött ott többet egy idénynél? Van 62 meccse. Klubfaszom, az, nem legenda. De tudom, tudom, sztáredző, sztárcsapat, kivételes, elképesztő, sose látott és ide illik. Röhej bazmeg, azt se tudjátok miket irkáltok.

van tetkó az alkarján is :)

Nekem is. Mind a kettőn. :)

Re: Urbán Flórián az nb1.hu-nak: A békés megoldásra kell törekedni

Elküldve: 2017.07.09. 16:37
Szerző: PTi
BlancoAgilon38 írta:

jójó..de Újpestes? :)

Re: Urbán Flórián az nb1.hu-nak: A békés megoldásra kell törekedni

Elküldve: 2017.07.09. 16:39
Szerző: BlancoAgilon38
PTi írta:
BlancoAgilon38 írta:
PTi írta:van tetkó az alkarján is :)

Nekem is. Mind a kettőn. :)

jójó..de Újpestes? :)

Neeem. Blankós, meg kornos. Meg indiános, meg bandás, meg ez meg az. :)

Re: Urbán Flórián az nb1.hu-nak: A békés megoldásra kell törekedni

Elküldve: 2017.07.09. 16:39
Szerző: Cselszky
Wéber György.

Re: Urbán Flórián az nb1.hu-nak: A békés megoldásra kell törekedni

Elküldve: 2017.07.09. 16:41
Szerző: BlancoAgilon38
Cselszky írta:Wéber György.

Nb2-s futballisták, a faszomat már...

Re: Urbán Flórián az nb1.hu-nak: A békés megoldásra kell törekedni

Elküldve: 2017.07.09. 19:48
Szerző: Cselszky
BlancoAgilon38 írta:
Cselszky írta:Wéber György.

Nb2-s futballisták, a faszomat már...

Ráadásul Véber.

Re: Urbán Flórián az nb1.hu-nak: A békés megoldásra kell törekedni

Elküldve: 2017.07.09. 19:51
Szerző: BlancoAgilon38
Cselszky írta:
BlancoAgilon38 írta:
Cselszky írta:Wéber György.

Nb2-s futballisták, a faszomat már...

Ráadásul Véber.

Jól, van helyesen írni nem tudsz, van ez így. :D :D Kappanhangú Gyuri nem semmi fószer.

Re: Urbán Flórián az nb1.hu-nak: A békés megoldásra kell törekedni

Elküldve: 2017.07.09. 19:58
Szerző: SuperDepor
Nagyjából csak a szalagcímeket olvasom, azt tudja valaki, h a belgának mi a célja a címerváltoztatással ?

Re: Urbán Flórián az nb1.hu-nak: A békés megoldásra kell törekedni

Elküldve: 2017.07.09. 19:58
Szerző: Cselszky
BlancoAgilon38 írta:
Cselszky írta:
BlancoAgilon38 írta:Nb2-s futballisták, a faszomat már...

Ráadásul Véber.

Jól, van helyesen írni nem tudsz, van ez így. :D :D Kappanhangú Gyuri nem semmi fószer.

Az interjúból szemezgettem egy újabb gyöngyszemet.

Re: Urbán Flórián az nb1.hu-nak: A békés megoldásra kell törekedni

Elküldve: 2017.07.09. 20:03
Szerző: BlancoAgilon38
Cselszky írta:
BlancoAgilon38 írta:
Cselszky írta:Ráadásul Véber.

Jól, van helyesen írni nem tudsz, van ez így. :D :D Kappanhangú Gyuri nem semmi fószer.

Az interjúból szemezgettem egy újabb gyöngyszemet.

Milyen interjúból? Bocsmá, csak egyszerre csinálok nyolc dolgot, most nem vagyok kapcsolódós. De szívesen lesném az interjút.

Re: Urbán Flórián az nb1.hu-nak: A békés megoldásra kell törekedni

Elküldve: 2017.07.09. 20:21
Szerző: Cselszky
BlancoAgilon38 írta:
Cselszky írta:
BlancoAgilon38 írta:Jól, van helyesen írni nem tudsz, van ez így. :D :D Kappanhangú Gyuri nem semmi fószer.

Az interjúból szemezgettem egy újabb gyöngyszemet.

Milyen interjúból? Bocsmá, csak egyszerre csinálok nyolc dolgot, most nem vagyok kapcsolódós. De szívesen lesném az interjút.

Ebből itt bammeg, ahun vagyunk.

Re: Urbán Flórián az nb1.hu-nak: A békés megoldásra kell törekedni

Elküldve: 2017.07.09. 20:24
Szerző: BlancoAgilon38
Cselszky írta:
BlancoAgilon38 írta:
Cselszky írta:Az interjúból szemezgettem egy újabb gyöngyszemet.

Milyen interjúból? Bocsmá, csak egyszerre csinálok nyolc dolgot, most nem vagyok kapcsolódós. De szívesen lesném az interjút.

Ebből itt bammeg, ahun vagyunk.

Jaj bmeg, én Véberre gondoltam, hogy van valami interjú vele. :D :D

Re: Urbán Flórián az nb1.hu-nak: A békés megoldásra kell törekedni

Elküldve: 2017.07.09. 20:25
Szerző: Cselszky
BlancoAgilon38 írta:
Cselszky írta:
BlancoAgilon38 írta:Milyen interjúból? Bocsmá, csak egyszerre csinálok nyolc dolgot, most nem vagyok kapcsolódós. De szívesen lesném az interjút.

Ebből itt bammeg, ahun vagyunk.

Jaj bmeg, én Véberre gondoltam, hogy van valami interjú vele. :D :D

Wébernek írták Vébert.