Öt éve hunyt el alapító- és örökös főszerkesztőnk
Elküldve: 2017.07.07. 08:16
Budapest – „Fotózd le, amikor hatástalanítják a bombát...”
Ő volt a legjobb, nem is lesz nála soha jobb senki.
Nem azért állítjuk ezt, mert a legjobb barátunk és a második apánk is volt egyben. Tényleg így volt és lesz, amit írunk, és ezt még soha, senki nem kérdőjelezte meg a szakmában.
Imre Mátyás, az nb1.hu alapító- és örökös főszerkesztője évekkel, de lehet, évtizeddel előzte meg a korát, mind tudásban, mint pedig a technikai újítások alkalmazásában. Máig ő az egyetlen, akinek mindenki előre köszönt a magyar labdarúgásban, legyen szó tulajdonosról, vezetőről, játékosról, újságíróról, és ő az egyetlen, akit még a legkeményebb ultrák is tiszteltek, és bármikor elmehetett közéjük.
Matyi kőkemény ember volt kifelé, mert nála jobban senki nem tudta elrejteni, hogy neki van a legnagyobb szíve a világon. Mindenkinek, mindig segített, ez volt a mániája a fiatalok nevelése, a tudása átadása mellett.
A munka, és az egyetlen igazi örök szerelem, az nb1.hu megszállottja volt. Volt, hogy heteket éltem vele a kocsijában egyhuzamban, állandóan úton voltunk és ő mindig dolgozott. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy fél szavakból is megértettük egymást. Egyetlen alkalmat leszámítva.
Amikor még hittünk abban, hogy jó dolog az, ha több ember egy légtérben dolgozik, akkor egyszer a Vasas-pálya mellett volt a szerkesztőségünk egy lakásban. Majd érkezett a hír, hogy bombát találtak a környéken, a házakat feltehetően egy bizonyos sugarú körön belül lehet, hogy el kell majd hagynia mindenkinek, és bizony a Fáy utcai sporttelep jelentős része is beletartozott. Gondoltam, felhívom a Matyit, hogy neccesen tudnánk befejezni a napi melót. De nem úsztam meg...
- Gyorsan – mondta, amikor felvette a telefont.
- Találtak egy bombát a Vasas-pálya mellett, el kell hagyni az épületeket, lehet, nem tudjuk befejezni a melót.
- Menjél oda és fotózd le!
- Jó, de mit?
- Azt, ahogyan elvágják a zsinórt.
- És, ha felrobban?
- Akkor majd kérek egy képet az MTI-től!
Matyi: nyugodj továbbra is békében, továbbra sem vagyunk hajlandóak soha elfelejteni azt, amit köszönhetünk neked!
Ő volt a legjobb, nem is lesz nála soha jobb senki.
Nem azért állítjuk ezt, mert a legjobb barátunk és a második apánk is volt egyben. Tényleg így volt és lesz, amit írunk, és ezt még soha, senki nem kérdőjelezte meg a szakmában.
Imre Mátyás, az nb1.hu alapító- és örökös főszerkesztője évekkel, de lehet, évtizeddel előzte meg a korát, mind tudásban, mint pedig a technikai újítások alkalmazásában. Máig ő az egyetlen, akinek mindenki előre köszönt a magyar labdarúgásban, legyen szó tulajdonosról, vezetőről, játékosról, újságíróról, és ő az egyetlen, akit még a legkeményebb ultrák is tiszteltek, és bármikor elmehetett közéjük.
Matyi kőkemény ember volt kifelé, mert nála jobban senki nem tudta elrejteni, hogy neki van a legnagyobb szíve a világon. Mindenkinek, mindig segített, ez volt a mániája a fiatalok nevelése, a tudása átadása mellett.
A munka, és az egyetlen igazi örök szerelem, az nb1.hu megszállottja volt. Volt, hogy heteket éltem vele a kocsijában egyhuzamban, állandóan úton voltunk és ő mindig dolgozott. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy fél szavakból is megértettük egymást. Egyetlen alkalmat leszámítva.
Amikor még hittünk abban, hogy jó dolog az, ha több ember egy légtérben dolgozik, akkor egyszer a Vasas-pálya mellett volt a szerkesztőségünk egy lakásban. Majd érkezett a hír, hogy bombát találtak a környéken, a házakat feltehetően egy bizonyos sugarú körön belül lehet, hogy el kell majd hagynia mindenkinek, és bizony a Fáy utcai sporttelep jelentős része is beletartozott. Gondoltam, felhívom a Matyit, hogy neccesen tudnánk befejezni a napi melót. De nem úsztam meg...
- Gyorsan – mondta, amikor felvette a telefont.
- Találtak egy bombát a Vasas-pálya mellett, el kell hagyni az épületeket, lehet, nem tudjuk befejezni a melót.
- Menjél oda és fotózd le!
- Jó, de mit?
- Azt, ahogyan elvágják a zsinórt.
- És, ha felrobban?
- Akkor majd kérek egy képet az MTI-től!
Matyi: nyugodj továbbra is békében, továbbra sem vagyunk hajlandóak soha elfelejteni azt, amit köszönhetünk neked!