Dereceni ötös, Tisza-gól a Cigánd ellen

A Cigánd SE csapata ellen játszott felkészülési mérkőzést a DVSC. Az élvonalbeli együttesben elsősorban fiatalok kaptak lehetőséget a bizonyításra, kiegészülve néhány rutinosabb labdarúgóval.
Szinte végig az ellenfél térfelén tartózkodott a debreceni gárda, és a 18. percben a vezetést is megszerezte: Nagy Kevin adott középre bal oldalról, az érkező Tisza Tibor pedig az ötös jobb sarkáról a hálóba lőtt. A 33. percben újabb hazai találat következett: Tisza a jobbösszekötő helyéről visszapasszolt Vidmarnak, aki higgadtan a kapu jobb oldalába lőtt. Négy perccel később a szlovén támadó ismét helyzetbe került, lövését valahogy még kipöckölte a kapus, a labda azonban Nagy Kevinhez került, aki a hálóba passzolt.
A második félidő elején újabb nagy Loki-helyzet alakult ki a cigándi kapu előtt: Djelmic a 16-os jobb oldalánál középre adott, Tisza Tibor kapura lőtt, a labda a lécet súrolta. Herczeg András vezetőedző közben többször cserélt, olyan játékosok is visszatértek a pályára, akik a szünetben lejöttek. Több nagy lehetőségünk volt, és a hajrában gólokban sem volt hiány. A 81. percben a 17 éves Kusnyír Erik passzát Djelmic váltotta gólra, majd egy percre rá Varga Kevin 20 méterről lőtt a hálóba. Az utolsó percekben is voltak nagy helyzeteik, de az eredmény már nem változott, a Loki 5-0-ra nyert.
<blockquote class="embedly-card"><h4><a href="http://nb1.hu/otp-bank-liga/hatranybol-forditott-a-bl-selejtezo-foprobajan-a-honved">Hátrányból fordított a BL-selejtező főpróbáján a Honvéd - NB1.hu</a></h4><p>Mindkét Honvéd csatár betalált, ami biztató lehet</p></blockquote>
<script async src="//cdn.embedly.com/widgets/platform.js" charset="UTF-8"></script>
Edzőmeccs
DVSC – Cigánd SE 5-0 (3-0)
Debrecen-Pallag. Vezette: Sándor Cs.
DVSC: Szabados (Kovács P. 46.) - Bényei (Berdó 60.), Szilvási, Szatmári, Völgyi (Balogh K. 46.) - Varga K. (Djelmic 46.), Csősz (Kusnyír 60.), Bíró P. (Szekulics 46.), Nagy K. (Varga K. 67.) - Tisza (Bíró P. 67.), Vidmar (Mengolo 60.)
Gól: 1-0 Tisza (18.), 2-0 Vidmar (33.), 3-0 Nagy K. (37.), 4-0 Djelmic (81.), 5-0 Varga K. (82.)