Oldal: 1 / 1

Szlovák kapust igazolt a Vasas

Elküldve: 2017.07.04. 13:37
Szerző: nb1.hu12
Budapest – Hamarosan honosítanák is Lubos Kamenárt.

Szlovák kapust igazolt a Vasas


Az egykoron élvonalbeli Győri ETO korábbi kapusával, Lubos Kamenárral erősítette meg keretét a Beitar Jeruzsálem elleni Európa-liga selejtező visszavágójára és az NB I új idényére készülő Vasas – jelentette be kedden a klub honlapja. Hároméves kontraktust írtak alá a felek.



 



„Lubossal erősödött a keretünk, és mivel jól ismertük korábbról a képességeit, így nem volt ’zsákbamacska’ a leszerződtetése” – utalt az egyszeres magyar, kétszeres szlovák bajnok kapuvédő győri időszakára az aláírást követően nyilatkozó Vancsa Miklós.  – Szeretettel köszöntjük a Vasas-családban és eredményes éveket kívánok neki! Mivel Lubos rendelkezik magyar felmenőkkel, így nem lesz akadálya a honosításának, vagyis hamarosan nem számít már külföldinek, ami szintén előnyös mindkét fél számára! – tette hozzá a Vasas FC ügyvezető igazgatója.



 



Kamenár pályafutása során szerepelt még hazája klubjaiban, a Spartak Tranavában és a Petrazalkában is, emellett pályára léphetett a Nantes és a Celtic együttesében is. Legutóbb a Slask Wroclaw kapuját védte.


Re: Szlovák kapust igazolt a Vasas

Elküldve: 2017.07.04. 14:44
Szerző: Cselszky
Plexinek reszeltek?

Re: Szlovák kapust igazolt a Vasas

Elküldve: 2017.07.04. 14:47
Szerző: Savaria1919
Cselszky írta:Plexinek reszeltek?

Visszament Békéscsabára.

Re: Szlovák kapust igazolt a Vasas

Elküldve: 2017.07.04. 14:57
Szerző: Cselszky
Savaria1919 írta:
Cselszky írta:Plexinek reszeltek?

Visszament Békéscsabára.

Köszi. Pedig jól indult a Vasasnál, kár a sérülésért. Azt néztem, hogy a Graz elleni edzőmeccset még védett, de ezek szerint nem akartak rizikózni vele.

Re: Szlovák kapust igazolt a Vasas

Elküldve: 2017.07.04. 16:41
Szerző: Savaria1919
Cselszky írta:
Savaria1919 írta:
Cselszky írta:Plexinek reszeltek?

Visszament Békéscsabára.

Köszi. Pedig jól indult a Vasasnál, kár a sérülésért. Azt néztem, hogy a Graz elleni edzőmeccset még védett, de ezek szerint nem akartak rizikózni vele.

Kamenár jobb kapus szerintem, meg fiatalabb is. Plusz ott van még Nagy is.

Re: Szlovák kapust igazolt a Vasas

Elküldve: 2017.07.04. 16:44
Szerző: Cselszky
Savaria1919 írta:
Cselszky írta:
Savaria1919 írta:Visszament Békéscsabára.

Köszi. Pedig jól indult a Vasasnál, kár a sérülésért. Azt néztem, hogy a Graz elleni edzőmeccset még védett, de ezek szerint nem akartak rizikózni vele.

Kamenár jobb kapus szerintem, meg fiatalabb is. Plusz ott van még Nagy is.

Nagyban a Vasas-szurkolók sem igazán bíznak.

Re: Szlovák kapust igazolt a Vasas

Elküldve: 2017.07.04. 17:14
Szerző: just
Cselszky írta:
Savaria1919 írta:
Cselszky írta:Köszi. Pedig jól indult a Vasasnál, kár a sérülésért. Azt néztem, hogy a Graz elleni edzőmeccset még védett, de ezek szerint nem akartak rizikózni vele.

Kamenár jobb kapus szerintem, meg fiatalabb is. Plusz ott van még Nagy is.

Nagyban a Vasas-szurkolók sem igazán bíznak.

Ügyes,tehetséges srác. De vannak hajmeresztő dolgai. Néhány meccs elment rajta..ahogy néhányat hozott is.