Oldal: 1 / 1

Majdnem megtréfálta a Gyirmót a Galatasarayt

Elküldve: 2017.07.02. 21:28
Szerző: nb1.hu12
Felvidék - Idén is volt egy nagynevű ellenfele volt a győri csapatnak.

Majdnem megtréfálta a Gyirmót a Galatasarayt


Akárcsak a korábbi években, az idei felkészülés során is pályára lépett egy neves csapat ellen az élvonalból frissen kiesett Gyirmót. Molnár László tanítványai a török Galatasaray ellen léptek pályára, a nézők azonban nem élvezhették a török klasszisok és a magyar játékosok megmozdulásait, biztonsági előírások miatt ugyanis nem vehettek részt a találkozón.



 



Ami a kilencven percet illeti, az első játékrészben többnyire a gyirmótiak térfelén zajlott a játék, amelyet egyértelműen a Galatasaray irányított. A magyarok nagyon lelkesen és sokszor önfeláldozóan védekeztek, de támadásokat nem tudtak vezetni. 



 



Sebők több bravúrt is bemutatott, a 44. percben kettőt is: először egy nagyon gyors bal oldali összjáték után, Gümüs 16 méteres félmagas bombáját védte a kapus, rögtön utána pedig, Garry Rodrigues 22 méteres bombáját is kiöklözte. 



 



A második félidőben lényegesen kiegyenlítettebb volt a játék, mert a törökök második félidőben szereplő gárdája, sokkal kevésbé találta fel magát a felállt gyirmóti védekezés ellen.  



 



Az utolsó percig húzta a magyar csapat, ekkor Recep Gül kapott egy meredek indítást, de Lengyel és  Szőcs elsodorták. A játékvezető, azonnal büntetőt ítélt, pedig a félpályánál állt. A büntetőt, Ryan Donk végezte el és a jobb sarokba gurított. Ezzel nyert a Galatasaray, a játékvezető ugyanis a büntető után azonnal véget vetett a találkozónak.



 



Galatasaray - Gyirmót FC Győr 1 - 0  (0 - 0)



Felkészülési mérkőzés



Samorin, XBS Sportcentrum, Szlovákia



Játékvezető: Presinkski Ladislav



Galatasaray SK - Első félidő: Muslera - Linnes, Maicon, Günter, Carole - Cigerci, Selcuk Inan, Sinan Gümüs- Öztekin, Derdyok, Garry Rodrigues



Második félidő:



 Iscan - Linnes, Serdar, Semih Kaya, Carole - Cigerci, Donk, Bassan - Öztekin, Gümüs, Recep Gül 



Vezetőedző: Igor Tudor



Gyirmót FC Győr: Sebők - Nagy P., Szőcs, Lengyel, Présinger - Varga P. (Lázár 81.) - Szegi (Szalánszki 46.), Kiss M., Stieber (Kőris 86.), Németh Zs. - Máté (Czár 46.)



Vezetőedző: Molnár László


Re: Majdnem megtréfálta a Gyirmót a Galatasarayt

Elküldve: 2017.07.02. 22:45
Szerző: Maradonapoli
Ott egy ufo szállt le a háttérben, észrevettétek?

Re: Majdnem megtréfálta a Gyirmót a Galatasarayt

Elküldve: 2017.07.02. 23:41
Szerző: Cselszky
Maradonapoli írta:Ott egy ufo szállt le a háttérben, észrevettétek?

Jól mondod, fiatal barátom, a bdsrstnt neki!

Re: Majdnem megtréfálta a Gyirmót a Galatasarayt

Elküldve: 2017.07.02. 23:50
Szerző: Maradonapoli
Cselszky írta:
Maradonapoli írta:Ott egy ufo szállt le a háttérben, észrevettétek?

Jól mondod, fiatal barátom, a bdsrstnt neki!

Épphogy lejöttek a légkörből az univerzumban és már hozzák is őket!

Re: Majdnem megtréfálta a Gyirmót a Galatasarayt

Elküldve: 2017.07.03. 04:54
Szerző: manderel
Maradonapoli írta:Ott egy ufo szállt le a háttérben, észrevettétek?

Shhh ez az új titkos projekt része amivel 2 év múlva leigázzuk az NB1-et. Azért estünk ki idén hogy kevésbé legyen feltűnő, de nem számoltak az éles szemeddel hogy még egy felkészülési meccsen is kiszúrod..

Re: Majdnem megtréfálta a Gyirmót a Galatasarayt

Elküldve: 2017.07.03. 07:22
Szerző: RAUL7
Akkor nincs megállás, beveszik Bécset is?