Játszadozva nyert a Kisvárda ellen a Debrecen

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Játszadozva nyert a Kisvárda ellen a Debrecen

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.07.01. 18:49

Debrecen - Bemutatkozott a héten igazolt felvidéki hálóőr.

Játszadozva nyert a Kisvárda ellen a Debrecen

Debrecen – Kisvárda 3-0

Könyves góljával szinte a középkezdés után vezetést szerzett a Debrecen a Kisvárda elleni edzőmeccsen, amelynek külön érdekessége volt, hogy ellenfélként tért vissza korábbi csapatához a Kisvárdiak új edzője, Kondás Elemér.

A Herczeg András dirigálta hazaik a korai gól után is domináltak, és Jovanovic valamint Vidmar fejesgóljaival végül 3-0 arányban nyertek.

A várdaiak részéről csak kapufára futotta. A találkozón látszott, hogy mindkét csapat a felkészülés elején jár, mint ahogy az is, hogy a keretek átalakulóban vannak.

Debrecenben bemutatkozott a DAC és a bécsi Rapid korábbi kapusa, Novota János is.

Mezőkövesden nyert Horváth Ferenc csapata - NB1.hu

Horváth Ferenc nem a levegőbe beszélt, alakul a Balmaz

A kezdőcsapatok:

Debrecen: Nagy S. – Kuti, Kinyik, Mészáros, Barna – Jovanovics, Filip, Tőzsér, Sós – Holman, Könyves

Kisvárda: Molnár – Vezsdel, Rjasko, Vermes Fodor – Hei, Lucas, Oltean, Cseri – Horváth, Gosztonyi

Gólszerzők: Könyves, Jovanovic, Vidmar

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 98755
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Játszadozva nyert a Kisvárda ellen a Debrecen

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2017.07.02. 10:58

Nem tudom, honnan veszik a baromságokat. Vidmar nem fejelt, hanem 16-ról bebombázta. Meg mi az, hogy a felkészülés elején járunk? Két hét múlva bajnoki...
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Avatar
moti77
Sztár
Hozzászólások: 3936
Csatlakozott: 2012.02.15. 00:34
Tartózkodási hely: Hóm Offísz

Re: Játszadozva nyert a Kisvárda ellen a Debrecen

HozzászólásSzerző: moti77 » 2017.07.02. 11:40

Holman, nem kellett a kis tesóknak?

Cselszky
Aranylabdás
Hozzászólások: 98755
Csatlakozott: 2006.07.21. 12:19
Tartózkodási hely: Budapest (Debrecen)

Re: Játszadozva nyert a Kisvárda ellen a Debrecen

HozzászólásSzerző: Cselszky » 2017.07.02. 12:26

moti77 írta:Holman, nem kellett a kis tesóknak?

Beintett nekik.
GARAMVÖLGYI LAJOS (1952-2008) :( Köszönet mindenért, Gara! MIKLÓS FEHÉR (1979 - PARA SEMPRE) Tóth Móni, nyugodj békében! :( Soha nem feledünk! R.I.P. Baldj! :( DVSC-TEVA!

Avatar
nyúl
Kincstári Főegerész
Hozzászólások: 47761
Csatlakozott: 2005.09.14. 13:36

Re: Játszadozva nyert a Kisvárda ellen a Debrecen

HozzászólásSzerző: nyúl » 2017.07.02. 12:54

moti77 írta:Holman, nem kellett a kis tesóknak?

Pintér kiabál. Itt ugyanolyan jó pénzért sétálgathat egy udvarias "edzőbát", s mindenkit megvezetve.

John McClane
Aranylabdás
Hozzászólások: 60364
Csatlakozott: 2009.04.02. 18:29
Tartózkodási hely: Szombat

Re: Játszadozva nyert a Kisvárda ellen a Debrecen

HozzászólásSzerző: John McClane » 2017.07.02. 13:13

Edzőmeccs,nem kell vele foglalkozni
Cech-Ivanovic,Terry,Dragoner,Szkukalek-Lampard,Wedgbury-Kriston,Gera,Hazard-Drogba
Edzo:Jose Mourinho
Dibusz-Stockley,Gyepes,Carvalho,Ashley Cole-Essien,Lipcsei-Seydi,Lisztes,Podolski-Elding
Edzo:Kondas Elemer

Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 54492
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Játszadozva nyert a Kisvárda ellen a Debrecen

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.07.02. 13:15

John McClane írta:Edzőmeccs,nem kell vele foglalkozni

Mi ez a szerénység?
Burnsley FC, Borussia Münchengladbach

Avatar
nyúl
Kincstári Főegerész
Hozzászólások: 47761
Csatlakozott: 2005.09.14. 13:36

Re: Játszadozva nyert a Kisvárda ellen a Debrecen

HozzászólásSzerző: nyúl » 2017.07.02. 16:00

Maradonapoli írta:
John McClane írta:Edzőmeccs,nem kell vele foglalkozni

Mi ez a szerénység?
"Ha valamit szeretek magamban, az a szerénység. " (Bástya elvtárs)

Avatar
Maradonapoli
Aranylabdás
Hozzászólások: 54492
Csatlakozott: 2006.01.30. 20:52

Re: Játszadozva nyert a Kisvárda ellen a Debrecen

HozzászólásSzerző: Maradonapoli » 2017.07.02. 16:03

nyúl írta:
Maradonapoli írta:
John McClane írta:Edzőmeccs,nem kell vele foglalkozni

Mi ez a szerénység?
"Ha valamit szeretek magamban, az a szerénység. " (Bástya elvtárs)

MICSODAH?!!?! HOGY ÁLL?!?!?!? VIGYÁZZ!!!!!
Burnsley FC, Borussia Münchengladbach

Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: Mech valamint 2 vendég