Oldal: 1 / 2

"Bennmaradunk" – Így értékelt Horváth Ferenc az első balmazi napok után

Elküldve: 2017.06.25. 11:37
Szerző: nb1.hu12
Budapest – Az új tréner elégedett a Kispesten látottakkal.

"Bennmaradunk" – Így értékelt Horváth Ferenc az első balmazi napok után

Szombaton, a fővárosban lejátszotta első edzőmérkőzését az OTP Bank Liga következő idényére készülő Balmaz Kamilla Gyógyfürdő, amelynek kispadján debütált az új vezetőedző, Horváth Ferenc. A Budapest Honvéd otthonában 2-2-re végződő találkozó után a szakvezető elmondta: a keret még alakul, ám mielőbb véglegesítenék azt.

„A védekezés volt a fő szempont Kispesten is, leginkább ezt gyakoroltunk a héten, pontosabban annak bizonyos elemeit. Amit kértem a játékosaimtól, azokat viszontláttam a pályán, mondhatom, hogy nagyon jól működött a védekezésünk, hiszen mindkét gólt pontrúgásból kaptuk, akcióból pedig nem tudott különösebben veszélyeztetni a Honvéd. Ez mindenképpen pozitívum a jövőre nézve – mondta el az nb1.hu-nak a Bozsik-stadionban látottakkal kapcsolatban Horváth, akinek együttese az első félidőben 2-0-ra is vezetett a bajnokcsapat ellen. – Jó helyre kerültem, Balmazújvárosban adottak az élvonalbeli futballhoz szükséges körülmények a pálya és egyéb dolgok szempontjából is. A játékosok jól állnak a munkához, de természetesen néhány igazolást még kell abszolválnunk. Az első hét így egy edzőmeccsel lezárva teljesen kerek volt” – tette hozzá a feljutó csapat élére alig két hete kinevezett szakember.

Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről - NB1.hu

Átigazolási hírek

Az idő mindenesetre sürgeti a klub történetének első élvonalbeli szezonjára készülő társaságot, hiszen Horváth bemutatása és az NB I-es rajt között mindössze egy hónap áll rendelkezésre a csapatépítésre. A kérdés adott: kész lesz a csapat a július közepén esedékes rajtra? „Egy csapat sosincs kész az én elgondolásom szerint. Megpróbáljuk minél előbb véglegesíteni a keretünket, hiszen sajnos az átigazolásból eddig kicsit kimaradtunk az edzőváltás miatt, ebben van némi hátrányunk, de reméljük, hogy ezt valahogy sikerült kompenzálnunk” – nyilatkozta portálunknak Horváth.

Az új idény egyik nagy kérdése lesz, hogy az abszolút újonc Balmazújváros tudja-e folytatni remek szereplését az első osztályban is, ám sokan már előre „lesajnálják”, biztos kiesőnek könyvelik el a hajdúságiakat. „Mondják csak nyugodtan, s gondolják is ezt, akár ez is lehet a mi fegyverünk. Hogy mit érhetünk el? Annyit biztos, hogy bennmaradunk” – közölte ezzel kapcsolatos felvetésünkre Horváth.

A Balmaz Kamilla Gyógyfürdő - várhatóan július 15-én - a Videoton vendégeként kezdi szereplését az OTP Bank Ligában.

Re: "Bennmaradunk" – Így értékelt Horváth Ferenc az első balmazi napok után

Elküldve: 2017.06.25. 11:51
Szerző: Maradonapoli
Ha nem, birkapörköltetet csináltatok belőled a kilenclyukú híd melletti betyárokkal!

Re: "Bennmaradunk" – Így értékelt Horváth Ferenc az első balmazi napok után

Elküldve: 2017.06.25. 13:01
Szerző: SuperDepor
ha te mondod Feri, akkor ez biztos így lesz

Re: "Bennmaradunk" – Így értékelt Horváth Ferenc az első balmazi napok után

Elküldve: 2017.06.25. 13:08
Szerző: John McClane
Ha sikerül az Virág Aladárnak lesz köszönhető,nem neked.

Re: "Bennmaradunk" – Így értékelt Horváth Ferenc az első balmazi napok után

Elküldve: 2017.06.25. 13:53
Szerző: just
"Annyit biztos, hogy bennmaradunk” - Hát igen..Ezt már tudjuk..a DVTK is csak miattad nem esett ki. Nyilatkozatban teljesen otthon vagy. Ahogy a DVTK-nál is.. De most megmutathatod a szakmai hozzá vagy hozzá nem értésedet.

Re: "Bennmaradunk" – Így értékelt Horváth Ferenc az első balmazi napok után

Elküldve: 2017.06.25. 14:00
Szerző: adrenalin69
Inkább ne!

Re: "Bennmaradunk" – Így értékelt Horváth Ferenc az első balmazi napok után

Elküldve: 2017.06.25. 14:05
Szerző: BlancoAgilon38
Hogyne.

Kipotty lesz ebből Miszter Sál.

Re: "Bennmaradunk" – Így értékelt Horváth Ferenc az első balmazi napok után

Elküldve: 2017.06.25. 14:10
Szerző: SuperDepor
A mögöttünk lévő idény alapján egyértelműen Horváth az az edző, akire semmiképpen nem bíznám rá a csapatomat.

Re: "Bennmaradunk" – Így értékelt Horváth Ferenc az első balmazi napok után

Elküldve: 2017.06.25. 14:22
Szerző: BlancoAgilon38
SuperDepor írta:A mögöttünk lévő idény alapján egyértelműen Horváth az az edző, akire semmiképpen nem bíznám rá a csapatomat.

:D

Re: "Bennmaradunk" – Így értékelt Horváth Ferenc az első balmazi napok után

Elküldve: 2017.06.25. 14:27
Szerző: Maradonapoli
SuperDepor írta:A mögöttünk lévő idény alapján egyértelműen Horváth az az edző, akire semmiképpen nem bíznám rá a csapatomat.

ha valami csoda folytán én lennék hipp-hopp a felcsút sportigazgatója, tuti őt hívnám nyugat -európai élklub fizuval 5+1 éves atombiztos szerződéssel

Re: "Bennmaradunk" – Így értékelt Horváth Ferenc az első balmazi napok után

Elküldve: 2017.06.25. 14:38
Szerző: ManBat
SuperDepor írta:A mögöttünk lévő idény alapján egyértelműen Horváth az az edző, akire semmiképpen nem bíznám rá a csapatomat.

na igen
szomorú, hogy az amígélekénes jómadaraknak (is) köszönhetően tavaszig mindenki beszopta, hogy ő jó edző, csak a teljes csapat szar

Re: "Bennmaradunk" – Így értékelt Horváth Ferenc az első balmazi napok után

Elküldve: 2017.06.25. 14:42
Szerző: Maradonapoli
ManBat írta:
SuperDepor írta:A mögöttünk lévő idény alapján egyértelműen Horváth az az edző, akire semmiképpen nem bíznám rá a csapatomat.

na igen
szomorú, hogy az amígélekénes jómadaraknak (is) köszönhetően tavaszig mindenki beszopta, hogy ő jó edző, csak a teljes csapat szar

mer gondolom lebratyizott velük

Re: "Bennmaradunk" – Így értékelt Horváth Ferenc az első balmazi napok után

Elküldve: 2017.06.25. 14:48
Szerző: ManBat
Maradonapoli írta:

nyilván, elpuffogtatta a négy-öt közhelyét négyszemközt is, és máris azt hitték, hogy micsoda komoly egy ember

Re: "Bennmaradunk" – Így értékelt Horváth Ferenc az első balmazi napok után

Elküldve: 2017.06.25. 15:38
Szerző: Maradonapoli
ManBat írta:
Maradonapoli írta:
ManBat írta:na igen

Kedvenc szloták csapatunk a Kosice nem indulhat az elsőligában licencproblémák miatt, tudsz róla? :((((

Re: "Bennmaradunk" – Így értékelt Horváth Ferenc az első balmazi napok után

Elküldve: 2017.06.25. 15:43
Szerző: ManBat
Maradonapoli írta:
ManBat írta:
Maradonapoli írta:mer gondolom lebratyizott velük

nyilván, elpuffogtatta a négy-öt közhelyét négyszemközt is, és máris azt hitték, hogy micsoda komoly egy ember

Kedvenc szloták csapatunk a Kosice nem indulhat az elsőligában licencproblémák miatt, tudsz róla? :((((

már megint??? :( :(
az első vonalból is ezért lettek kizárva

Re: "Bennmaradunk" – Így értékelt Horváth Ferenc az első balmazi napok után

Elküldve: 2017.06.25. 15:43
Szerző: Cselszky
SuperDepor írta:ha te mondod Feri, akkor ez biztos így lesz

Még sosem ejtett ki csapatot. :)

Re: "Bennmaradunk" – Így értékelt Horváth Ferenc az első balmazi napok után

Elküldve: 2017.06.25. 15:47
Szerző: Cselszky
ManBat írta:
Maradonapoli írta:
ManBat írta:na igen
szomorú, hogy az amígélekénes jómadaraknak (is) köszönhetően tavaszig mindenki beszopta, hogy ő jó edző, csak a teljes csapat szar

mer gondolom lebratyizott velük

nyilván, elpuffogtatta a négy-öt közhelyét négyszemközt is, és máris azt hitték, hogy micsoda komoly egy ember

Bódogtól is azonnal elaléltak. Jó indulás után a csapata és ő is megzuhant a végére.

Re: "Bennmaradunk" – Így értékelt Horváth Ferenc az első balmazi napok után

Elküldve: 2017.06.25. 16:20
Szerző: _carlos_
ez most hanyadik nb1-es kispadja?

Re: "Bennmaradunk" – Így értékelt Horváth Ferenc az első balmazi napok után

Elküldve: 2017.06.25. 16:37
Szerző: nyúl
A Lokival és a Mezőkövesddel lesznek harcban a 10. helyért.

Re: "Bennmaradunk" – Így értékelt Horváth Ferenc az első balmazi napok után

Elküldve: 2017.06.25. 16:41
Szerző: Maradonapoli
_carlos_ írta:ez most hanyadik nb1-es kispadja?

6.