Négygólos meccsen nyert a Vasas a Haladás ellen

A Beitar Jeruzsálem elleni Európa Liga-selejtezőre készülő Vasas a Szombathelyi Swietelsky-Haladás ellen játszotta utolsó felkészülési mérkőzését, és végig dominálva a mérkőzést, 3-1-re nyert.
A szombathelyieknél különböző okok miatt Wils, Simon, Németh, Grumics, Jancsó és Pinte, Sousa sem volt bevethető, így Mészöly Géza nem sokat láthatott új játékosaiból, illetve a próbázó olasz csatárból.
A 25. percben szerezték meg a vezetést az angyalföldiek: Ádám jobbról ívelt a hosszú oldalra, Remili visszafejelte a labdát, Ristevski pedig szintén fejjel, hét méterről a léc alá fejelt (0-1).
Az első játékrészben nem születet több gól, a szombathelyiek pedig az egész csapatot kicserélték a félidőben. A második 45 percre a Gyurján - Polgár, Schimmer, Varga A., Bosnjak – Kiss B., Overgoor – Mészáros, Tóth M., Medgyes – Bamgboye tizenegy vonult ki a pályára.
Michael Oening tíz perc után váltott, ekkor lejött Risztevszki, Burmeister és Szivacski, bement Király, Debreceni és Czingráber.
A váltás a Vasast zavarta meg kevésbé, a 66. minutumban Saglik a kifutó Gyurjánt kicselezve az üres kapuba passzolt (0-2).
Kilenc perc múlva szépített a Haladás, Medgyes bal oldali beadását a röviden érkező Mészáros hat méterről egy védő szorításában, fejjel a bal kapufára csúsztatta, a kipattanót nyolc méterről a jobb sarokba bombázta (1-2).
A végén mégis kettővel nyert a Vasas, egy baloldali, rövid sarokra tartó szabadrúgást Gyurján éppen Király elé ütött, aki közelről a hálóba továbbított (1-3).
A találkozón látszott, hogy a Haladás első meccsét játszotta a felkészülés során, miközben a Vasasra a jövő héten már éles meccs vár.
<blockquote class="embedly-card"><h4><a href="http://nb1.hu/otp-bank-liga/elo-kozvetites-az-atigazolasi-piac-minden-fejlemenyerol">Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről - NB1.hu</a></h4><p>Átigazolási hírek</p></blockquote>
<script async src="//cdn.embedly.com/widgets/platform.js" charset="UTF-8"></script>
SZOMBATHELYI SWIETELSKY-HALADÁS - VASAS FC 1-3 (0-1)
Bük, 150 néző, játékvezető: Pintér.
Haladás: Király - Tóth D., Jagodics, Devecseri, Németh M. - Kovács L, Tóth B. - Petró, Rácz, Halmosi - Howard.
Vasas: Kamenar - Burmeister, Benes, Ristevski, Hangya - Manjrekar, Vida, Szivacski, Ádám - Pavlov, Remili.