Oldal: 1 / 1

Tajti Mátyást felvitték a Málaga első csapatához

Elküldve: 2017.06.20. 11:37
Szerző: nb1.hu12
Málaga – Az edző a magyartól is el van ájulva.

Tajti Mátyást felvitték a Málaga első csapatához


Spanyol lapértesülés szerint Míchel, a spanyol élvonalban tizenegyedik helyen végző Málaga vezetőedzője felfigyelt az andalúz klubnál pallérozódó, 19 esztendős Tajti Mátyásra – írta az nso.hu.



 



Két fiatal középpályás, José Carlos és Tajti Mátyás – vagy ahogy a helyi sajtó hívja, Maty – a felnőttcsapattal kezdheti meg a nyári felkészülést – írja a Diario Sur. Állítólag a márciusban kinevezett Míchel le van nyűgözve a Málaga utánpótlásában található tehetségektől, s kérésére José Carlos és Tajti a felnőttekkel tréningezhet a következő szezontól.



 



A cikk megjegyzi, Tajti Mátyás sokat fejlődött azóta, hogy tavaly nyáron az FC Barcelonától a Málagába szerződött, a bajnokságban 21 mérkőzésen lépett pályára, ebből 13-szor kezdőként.



 



Tajtiról azt írja a lap, hogy inkább a támadásokban jeleskedik, mintsem a védekezésben, nagyszerűen hozza helyzetbe társait, s legnagyobb erőssége – José Carloshoz hasonlóan – a dinamizmusa, lendületessége.




Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről - NB1.hu



Átigazolási hírek