Oldal: 1 / 2

A Fradi ismét megkaphatja a Partizanit – Sorsolnak az Európa-ligában

Elküldve: 2017.06.19. 10:06
Szerző: nb1.hu12
Nyon – A Videoton és az FTC kiemelt, a Vasas nem.

A Fradi ismét megkaphatja a Partizanit – Sorsolnak az Európa-ligában

Az európai szövetség (UEFA) nyoni központjában hétfő délután a BL mellett elkészítik az Európa-liga első selejtezőköreinek sorsolását is. A magyar klubok már az 1. játéknapon bekapcsolódnak a küzdelmekbe.

A legutóbbi idényhez hasonlóan ezúttal is hárman próbálnak szerencsét a kisebbik nemzetközi ligában: idén a bajnoki második Videoton, a bronzérmes Vasas és a kupagyőztes Ferencváros képviselheti Magyarországot. A trióból egyedüliként az európai kupákba 16 év után visszatérő Vasas nem lesz kiemelt, így az angyalföldiek számíthatnak nevesebb ellenfelekre; kaphatják akár az izraeli Maccabi Tel Aviv, a tavaly a Vidit búcsúztató dán Midtjylland vagy a lengyel Lech Ponznan csapatát is, szerencsésebb esetben viszont észt vagy moldovai egyleteket is.

Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről - NB1.hu

Vasárnap 10.21: Összejön nekik? 10.04: Brémában biztos, hogy nem marad! 9.46: Németországból igazolták Szombat 18.29: Hajnal Tamás még egy évig biztosan marad a zöld-fehéreknél. 17.50: Korábbi Vidi-kapus lesz Balajcza utódja. 17.10: Marco Rossi kapust igazolt. 16.37: Alapemberrel hosszabbított a Szpari.

A Videoton és az FTC az összesen 100 gárda közül az UEFA-együtthatók szerint készített besorolás alapján a második 50-hez tartozók közül várja ellenfelét: mások mellett kazah, walesi, lett vagy akár andorrai együttes jöhet szóba ellenfélként. Érdekesség: a mezőny hátsó traktusaiban ott van az albán Partizani Tirana is, amely tavaly a BL-ben búcsúztatta a Ferencvárost…

Az El új idényének első sorsolását 13 órától rendezik, az első mérkőzéseket pedig már június 29-én játszák.

Re: A Fradi ismét megkaphatja a Partizanit – Sorsolnak az Európa-ligában

Elküldve: 2017.06.19. 10:11
Szerző: Cselszky
Vasas: Mladost Podgorica (MNE), Beitar Jerusalem (ISR), Milsami Orhei (MDA), CSKA Sofia (BUL), Vojvodina (SRB)

Vidi: Dinamo Batumi (GEO), Pyunik (ARM), Partizani (ALB), Široki Brijeg (BIH), Balzan (MLT)

Fradi: Jelgava (LVA), B36 Tórshavn (FRO), Connah's Quay Nomads (WAL), Ballymena United (NIR), Prishtina (KOS)

Re: A Fradi ismét megkaphatja a Partizanit – Sorsolnak az Európa-ligában

Elküldve: 2017.06.19. 10:15
Szerző: SuperDepor
Cselszky írta:Vasas: Mladost Podgorica (MNE), Beitar Jerusalem (ISR), Milsami Orhei (MDA), CSKA Sofia (BUL), Vojvodina (SRB)

Vidi: Dinamo Batumi (GEO), Pyunik (ARM), Partizani (ALB), Široki Brijeg (BIH), Balzan (MLT)

Fradi: Jelgava (LVA), B36 Tórshavn (FRO), Connah's Quay Nomads (WAL), Ballymena United (NIR), Prishtina (KOS)

ez milyen lista, ezeket szeretnéd ?

Re: A Fradi ismét megkaphatja a Partizanit – Sorsolnak az Európa-ligában

Elküldve: 2017.06.19. 10:17
Szerző: Cselszky
SuperDepor írta:
Cselszky írta:Vasas: Mladost Podgorica (MNE), Beitar Jerusalem (ISR), Milsami Orhei (MDA), CSKA Sofia (BUL), Vojvodina (SRB)

Vidi: Dinamo Batumi (GEO), Pyunik (ARM), Partizani (ALB), Široki Brijeg (BIH), Balzan (MLT)

Fradi: Jelgava (LVA), B36 Tórshavn (FRO), Connah's Quay Nomads (WAL), Ballymena United (NIR), Prishtina (KOS)

ez milyen lista, ezeket szeretnéd ?

A lehetséges ellenfelek listája.

Re: A Fradi ismét megkaphatja a Partizanit – Sorsolnak az Európa-ligában

Elküldve: 2017.06.19. 10:21
Szerző: SuperDepor
Cselszky írta:

Jawohl, én még a teljes listánál tartottam, de most olvasom..

Re: A Fradi ismét megkaphatja a Partizanit – Sorsolnak az Európa-ligában

Elküldve: 2017.06.19. 10:24
Szerző: Adamek
Cselszky írta:
SuperDepor írta:
Cselszky írta:Vasas: Mladost Podgorica (MNE), Beitar Jerusalem (ISR), Milsami Orhei (MDA), CSKA Sofia (BUL), Vojvodina (SRB)

Vidi: Dinamo Batumi (GEO), Pyunik (ARM), Partizani (ALB), Široki Brijeg (BIH), Balzan (MLT)

Fradi: Jelgava (LVA), B36 Tórshavn (FRO), Connah's Quay Nomads (WAL), Ballymena United (NIR), Prishtina (KOS)

ez milyen lista, ezeket szeretnéd ?

A lehetséges ellenfelek listája.

ezek szerint csak akkor kaphatjuk meg ismét a partizánokat, ha Vidi néven indulunk?

Re: A Fradi ismét megkaphatja a Partizanit – Sorsolnak az Európa-ligában

Elküldve: 2017.06.19. 10:26
Szerző: SuperDepor
Adamek írta:
Cselszky írta:
SuperDepor írta:ez milyen lista, ezeket szeretnéd ?

A lehetséges ellenfelek listája.

ezek szerint csak akkor kaphatjuk meg ismét a partizánokat, ha Vidi néven indulunk?

igen
http://www.csakfoci.hu/magyar-foci/1005 ... -az-el-ben

Re: A Fradi ismét megkaphatja a Partizanit – Sorsolnak az Európa-ligában

Elküldve: 2017.06.19. 10:29
Szerző: Adamek
SuperDepor írta:
Adamek írta:
Cselszky írta:A lehetséges ellenfelek listája.

ezek szerint csak akkor kaphatjuk meg ismét a partizánokat, ha Vidi néven indulunk?

igen
http://www.csakfoci.hu/magyar-foci/1005 ... -az-el-ben

úgy érzem idén új mumus születik

Re: A Fradi ismét megkaphatja a Partizanit – Sorsolnak az Európa-ligában

Elküldve: 2017.06.19. 10:31
Szerző: SuperDepor
Adamek írta:
SuperDepor írta:
Adamek írta:
ezek szerint csak akkor kaphatjuk meg ismét a partizánokat, ha Vidi néven indulunk?

igen
http://www.csakfoci.hu/magyar-foci/1005 ... -az-el-ben

úgy érzem idén új mumus születik

lett, feröeri, walesi, északír vagy koszovói mumus, az albán csapat ezektől erősebb, de mindegy, az idén úgyis a Vasas nyeri az EL-t

Re: A Fradi ismét megkaphatja a Partizanit – Sorsolnak az Európa-ligában

Elküldve: 2017.06.19. 10:34
Szerző: Adamek
SuperDepor írta:
Adamek írta:

úgy érzem idén új mumus születik

lett, feröeri, walesi, északír vagy koszovói mumus, az albán csapat ezektől erősebb, de mindegy, az idén úgyis a Vasas nyeri az EL-t

én még azért reménykedek a 4 magyar elődöntősben is, igaz ehhez balszerencsés kiesés kell majd a Honvédtól a BL csoportkör végén decemberben

Re: A Fradi ismét megkaphatja a Partizanit – Sorsolnak az Európa-ligában

Elküldve: 2017.06.19. 10:37
Szerző: laller89
Honvéd Fradi sima 1-kör kiesés

Videoton tavalyi hoz hasonlo 2-3 kör szerencsével.

Vasas 2 kör szerncsével.

Fradit es a vidit volt szerencsém megnézni baratsagos mecsen, vasas- honvéd nem tudom jelenleg hol tartanak.

Re: A Fradi ismét megkaphatja a Partizanit – Sorsolnak az Európa-ligában

Elküldve: 2017.06.19. 10:41
Szerző: RC
Cselszky írta:Vasas: Mladost Podgorica (MNE), Beitar Jerusalem (ISR), Milsami Orhei (MDA), CSKA Sofia (BUL), Vojvodina (SRB)

Vidi: Dinamo Batumi (GEO), Pyunik (ARM), Partizani (ALB), Široki Brijeg (BIH), Balzan (MLT)

Fradi: Jelgava (LVA), B36 Tórshavn (FRO), Connah's Quay Nomads (WAL), Ballymena United (NIR), Prishtina (KOS)

Hogyhogy a Vasas erősebb csapatokat kaphat? Úgy tudtam, a kupagyőzelem felülírja a bajnoki helyezést.

Re: A Fradi ismét megkaphatja a Partizanit – Sorsolnak az Európa-ligában

Elküldve: 2017.06.19. 10:45
Szerző: Adamek
RC írta:

ja, de a 86-os kupagyőzelmet már viszonylag szarul számolják be

Re: A Fradi ismét megkaphatja a Partizanit – Sorsolnak az Európa-ligában

Elküldve: 2017.06.19. 11:02
Szerző: _carlos_
Amilyen szerencséje van a Fradinak megkapják a koszovóiakat, csak hogy kísértsen a balkán. Amúgy papíron mindegyik nagyon gyenge ellenfél. Papíron..

Re: A Fradi ismét megkaphatja a Partizanit – Sorsolnak az Európa-ligában

Elküldve: 2017.06.19. 11:06
Szerző: SuperDepor
Adamek írta:
SuperDepor írta:
Adamek írta:úgy érzem idén új mumus születik

lett, feröeri, walesi, északír vagy koszovói mumus, az albán csapat ezektől erősebb, de mindegy, az idén úgyis a Vasas nyeri az EL-t

én még azért reménykedek a 4 magyar elődöntősben is, igaz ehhez balszerencsés kiesés kell majd a Honvédtól a BL csoportkör végén decemberben

a Honvédnak most jó a sorsolása, a lehetséges ellenfelek közül a moldáv csapat csak 3 millió euroval ér többet, a Hapoel értéke duplája a Kispestnek, az Astana, Bate kb négyszer, a Koppenhága és a Rijeka ötször ér többet, ez előrevetíti a jövőt, persze a futballban minden lehetséges, kivéve ha magyar csapat játszik europa kupat

Re: A Fradi ismét megkaphatja a Partizanit – Sorsolnak az Európa-ligában

Elküldve: 2017.06.19. 11:21
Szerző: zodd
Honvéd - Köbenhavn

Vasas - CSKA Sofia

Vidi - Široki Brijeg

Fradi - Prishtina

Re: A Fradi ismét megkaphatja a Partizanit – Sorsolnak az Európa-ligában

Elküldve: 2017.06.19. 11:35
Szerző: Space
Honvéd-FK Asztana
FTC-Prishtinavagy Jelgava
Vasas-Vojvodina
Vidi-Dinamo Batumi

Re: A Fradi ismét megkaphatja a Partizanit – Sorsolnak az Európa-ligában

Elküldve: 2017.06.19. 11:47
Szerző: MindigÚjpest
Adamek írta:
SuperDepor írta:
Adamek írta:
ezek szerint csak akkor kaphatjuk meg ismét a partizánokat, ha Vidi néven indulunk?

igen
http://www.csakfoci.hu/magyar-foci/1005 ... -az-el-ben

úgy érzem idén új mumus születik
Magyar csapatoknak mindenki mumus,de leginkább maga a sportág.

Re: A Fradi ismét megkaphatja a Partizanit – Sorsolnak az Európa-ligában

Elküldve: 2017.06.19. 11:48
Szerző: MindigÚjpest
Adamek írta:
RC írta:
Cselszky írta:Vasas: Mladost Podgorica (MNE), Beitar Jerusalem (ISR), Milsami Orhei (MDA), CSKA Sofia (BUL), Vojvodina (SRB)

Vidi: Dinamo Batumi (GEO), Pyunik (ARM), Partizani (ALB), Široki Brijeg (BIH), Balzan (MLT)

Fradi: Jelgava (LVA), B36 Tórshavn (FRO), Connah's Quay Nomads (WAL), Ballymena United (NIR), Prishtina (KOS)

Hogyhogy a Vasas erősebb csapatokat kaphat? Úgy tudtam, a kupagyőzelem felülírja a bajnoki helyezést.

ja, de a 86-os kupagyőzelmet már viszonylag szarul számolják be
:D

Re: A Fradi ismét megkaphatja a Partizanit – Sorsolnak az Európa-ligában

Elküldve: 2017.06.19. 13:01
Szerző: Reginald McFreez
Na mi van? Nincs még eredmény?