Storck nagyon szép gesztussal kedveskedik a drukkereknek
Elküldve: 2017.06.16. 18:18
Magyarország - A kapitány tudja, hogyan lehet kikászálódni a gödörből.
Az m4sport.hu cikkét változtatás nélkül közöljük.
A német szakember egy nappal azután nyilatkozott a közszolgálati sportcsatornának, hogy az MLSZ-től kapott egy második esélyt. Mint arról korábban beszámoltunk, az Andorra ellen elszenvedett kínos vereséget követően a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége csütörtök délután meghallgatta a német szakember beszámolóját és úgy döntött, Bernd Storck szövetségi kapitányként és sportigazgatóként is folytathatja munkáját.
A kapitány az interjúban bejelentette, úgy kíván köszönetet mondani a támogatásért, hogy az andorrai meccsre elutazott drukkerek belépőinek árát kifizeti a soron következő két hazai vb-selejtezőre. A magyar válogatott augusztus 31-én Lettországot, szeptember 3-án Portugáliát fogadja. Az érintett szurkolóknak a következő hetekben ad a részletekről tájékoztatást az MLSZ.
Bernd Storck elmondta, őt is sokkolta az andorrai vereség, de leginkább a szurkolókat sajnálja. „Meg kell találnunk az utat, hogy kikerüljünk ebből, és azt is tudom már, hogy hogyan. Meg vagyok győződve arról, hogy a hajót a megfelelő irányba fogjuk tudni forgatni. Jó játékosaink vannak, csak sajnos voltak olyan körülmények – és ez nem magyarázkodás, hanem tény –, amelyek ilyen nehéz helyzetbe sodortak minket.”
A csütörtöki MLSZ-elnökségi döntéssel kapcsolatban a tréner úgy fogalmazott, hogy bizalmat kapott a testülettől. „Bíznak bennem, azt gondolják, hogy én vagyok a megfelelő személy. Meg tudtam győzni őket, hogy ez a megfelelő út, sőt, ez az egyetlen út, aminek nincs alternatívája, ezt kell folytatni. Megmutattuk, hogy sikeresen tudunk együttműködni. Most ugyan van egy olyan fázis, amikor nem mennek olyan jól a dolgok, ezt ki kell bírni, aztán jön a következő lépés.”
Storck szerint jó játékosaink vannak, bízni kell bennük, de felelősségteljesebb játékot kell tőlük követelni.
A szövetségi kapitány megerősítette, hogy az andorrai vereség után felajánlotta a lemondását Csányi Sándor MLSZ-elnöknek, a múlt vasárnapi interjút pedig éppen azért mondta le az M4 Sporton, mert először az elnökkel szerette volna ezt megbeszélni.

Ennyibe került volna Bernd Storck elküldése - NB1.hu
Ennyibe került volna Bernd Storck elküldése

Bernd Storck érzései pozitívak - NB1.hu
Bernd Storck nyilatkozata