Bőle Lukács első interjúja Fradi mezben

nb1.hu12
Toborzórajáró
Hozzászólások: 0
Csatlakozott: 2012.03.10. 16:00

Bőle Lukács első interjúja Fradi mezben

HozzászólásSzerző: nb1.hu12 » 2017.06.13. 07:37

Budapest - A ballábas középpályás Romániából tért haza a zöld-fehérekhez.

Bőle Lukács első interjúja Fradi mezben


Priskin Tamás és Fernando Gorriaran után újabb kiváló labdarúgóval erősít az FTC: Bőle Lukács idén nyártól a Ferencvárosban folytatja pályafutását – számol be róla fradi.hu!



 



Bőle Lukács 1990. március 27-én született Marcalin. Junior pályafutását a Marcali Focisuliban, az MTK-ban valamint a Rákóczi Utánpótlás Egyesületben töltötte.



 



Profi pályafutását 2009-ben az NB I-ben szereplő Kaposvári Rákóczi FC csapatában kezdte. Első idényében nyolc bajnokin, valamint tíz Ligakupa-mérkőzésen kapott szerepet. Megfordult a Rákóczi NB III-ban szereplő második csapatában is, ahol 17 mérkőzésen négy gólt is szerzett.



 



Ugyanebben az évben, decemberben az Arany Ászok Kupa kispályás teremlabdarúgó-tornán a mezőny legjobb játékosának választották, míg csapata a bronzérmet szerezte meg.



 



Öt éven át, 2009 és 2014 között erősítette a Kaposvárt, ahol 54 mérkőzésen egy gólt szerzett. 2014-ben, a Rákóczi élvonalból való kiesése után igazolt a román első osztályban szereplő CSMS lasi csapatához.



 



A FRADI.HU ELSŐ INTERJÚJA BŐLÉVEL





<iframe width="560" height="315" src="https://www.youtube.com/embed/oypNPv17YqE" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>



 



Bőle meghatározó tagja lett a román csapatnak, több európai klub figyelmét is felkeltette. Együttesével elérte az Európa-liga selejtezőiben való indulás jogát, ahol bár pályára lépett, csapata egy kör után búcsúzott a sorozattól.



 



A CSM lasi alapembereként Bőle a 2016/2017-es szezont két góllal kezdte, de két gólt szerzett december 10-én, az FC Botosani elleni bajnokin is, nagyban hozzájárulva csapata 3-1-s győzelméhez. A középpályás összesen 90 mérkőzésen lépett pályára a románok színeiben, ezeken a találkozókon 14 gólt szerzett, és 13 gólpasszt is kiosztott. 



 



<blockquote class="embedly-card"><h4><a href="http://nb1.hu/otp-bank-liga/elo-kozvetites-az-atigazolasi-piac-minden-fejlemenyerol">Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről - NB1.hu</a></h4><p>Átigazolási hírek</p></blockquote>


 



<script async src="//cdn.embedly.com/widgets/platform.js" charset="UTF-8"></script> 






A 27 esztendős támadó felfogású ballábas játékos legkedveltebb pozíciója a középpálya bal oldala, de tud játszani középen, illetve a jobb szélen is.


Vissza: “www.nb1.hu”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 48 vendég