Oldal: 1 / 2

Hamarosan megnevezheti új edzőjét a Balmazújváros

Elküldve: 2017.06.12. 13:24
Szerző: nb1.hu12
Balmazújváros – A napokban kezdi a felkészülést a hajdúsági csapat.

Hamarosan megnevezheti új edzőjét a Balmazújváros


Miután a Merkantil Bank Liga utolsó fordulóját követően története során először feljutott a Balmazújváros az NB I-be, a klubvezetés váratlan problémával szembesült, ugyanis csapat vezetőedzője, Feczkó Tamás átigazolt az MTK Budapesthez. Dr. Tiba István, az egyesület elöljárója nem tartotta tisztességesnek trénere távozását, ám a hét közepére megoldást remél.



 



„Több helyen is lenyilatkoztam az elmúlt napokban, hogy nem is azzal van nekem elsősorban problémám, hogy elment, hanem ahogyan elment a korábbi vezetőedzőnk” – nyilatkozta a balmazfoci.hu-nak dr. Tiba István, a klub elöljárója. – Már egy hónappal ezelőtt – bízva abban, hogy a bajnokság végén odaérünk, ahova végül sikerült is – még együtt abban gondolkodtunk, hogy hogyan, hol kell erősítenünk a keretünkön az NB I-hez. Semmi jele nem volt annak, hogy esetleg nélküle kell nekivágnunk az elsőosztálynak. Azóta barátok, ismerősök, menedzserek számos magyar és külföldi szakembert ajánlottak a figyelmembe – tette hozzá.



 



A sportnapilap információi szerint akár Selymes Tibor, Horváth Ferenc vagy Szanyó Károly is jelölt lehet az egyelőre „gazdátlan” balmazi kispadra, ám dr. Tiba azt mondta, ezeket a neveket csak „bedobták”.



 



A klub első embere szerint e hét közepén kezdi a felkészülést az NB I-re az együttes, s „remélhetőleg addig minden nyitott kérdés megválaszolásra fog kerülni.”



 




Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről - NB1.hu



Átigazolási hírek




Re: Hamarosan megnevezheti új edzőjét a Balmazújváros

Elküldve: 2017.06.12. 18:56
Szerző: raab
HF lesz a befutó.

Re: Hamarosan megnevezheti új edzőjét a Balmazújváros

Elküldve: 2017.06.12. 19:00
Szerző: moti77
raab írta:HF lesz a befutó.

azt rebesgetik itt Balmazban

Re: Hamarosan megnevezheti új edzőjét a Balmazújváros

Elküldve: 2017.06.12. 19:00
Szerző: ManBat
raab írta:HF lesz a befutó.

kurvára remélem hogy nem, Balmaz nem érdemli meg, hogy egy ekkora fasz vezesse őket, HF meg nem érdemel fizetést olyan munkáért amit nem végez

Re: Hamarosan megnevezheti új edzőjét a Balmazújváros

Elküldve: 2017.06.12. 19:01
Szerző: Adamek
moti77 írta:
raab írta:HF lesz a befutó.

azt rebesgetik itt Balmazban

de ki lesz a másik kieső?

Re: Hamarosan megnevezheti új edzőjét a Balmazújváros

Elküldve: 2017.06.12. 19:02
Szerző: SuperDepor
pedig ide valami hazai nagyágyú lesz a befutó a klasszikusok közül

Re: Hamarosan megnevezheti új edzőjét a Balmazújváros

Elküldve: 2017.06.12. 19:04
Szerző: moti77
ManBat írta:
raab írta:HF lesz a befutó.

kurvára remélem hogy nem, Balmaz nem érdemli meg, hogy egy ekkora fasz vezesse őket, HF meg nem érdemel fizetést olyan munkáért amit nem végez

Tényleg azt duruzsolják itt, hogy, HF lesz. Remélem, hogy, cáfolják a hírt. Másról, pedig, nem hallani.

Re: Hamarosan megnevezheti új edzőjét a Balmazújváros

Elküldve: 2017.06.12. 19:04
Szerző: moti77
Adamek írta:
moti77 írta:
raab írta:HF lesz a befutó.

azt rebesgetik itt Balmazban

de ki lesz a másik kieső?

hát ti lesztek!!!! :D

Re: Hamarosan megnevezheti új edzőjét a Balmazújváros

Elküldve: 2017.06.12. 19:05
Szerző: raab
Adamek írta:
moti77 írta:
raab írta:HF lesz a befutó.

azt rebesgetik itt Balmazban

de ki lesz a másik kieső?


ha Lanza elmegy akkor a Honvéd

Re: Hamarosan megnevezheti új edzőjét a Balmazújváros

Elküldve: 2017.06.12. 19:06
Szerző: Adamek
moti77 írta:
Adamek írta:
moti77 írta:azt rebesgetik itt Balmazban

de ki lesz a másik kieső?

hát ti lesztek!!!! :D

benne van a pakliban

Re: Hamarosan megnevezheti új edzőjét a Balmazújváros

Elküldve: 2017.06.12. 19:11
Szerző: SuperDepor
ha Tóth Bálint lesz akkor el fogok járni Balmaz meccsekre, ha itthon vagyok és nem ütközik a DVTK-val, Istenem de csodás lenne

Re: Hamarosan megnevezheti új edzőjét a Balmazújváros

Elküldve: 2017.06.12. 19:58
Szerző: Cselszky
Leonel Pontes.

Re: Hamarosan megnevezheti új edzőjét a Balmazújváros

Elküldve: 2017.06.12. 20:06
Szerző: Kooliver
Remélem Storck lesz az.

Re: Hamarosan megnevezheti új edzőjét a Balmazújváros

Elküldve: 2017.06.12. 20:26
Szerző: nyúl
Nyalókás Pajkos. Ő egyébként is helybeli.

Re: Hamarosan megnevezheti új edzőjét a Balmazújváros

Elküldve: 2017.06.12. 20:34
Szerző: Wegry
remélem kiesnek a getszibe

Re: Hamarosan megnevezheti új edzőjét a Balmazújváros

Elküldve: 2017.06.12. 20:48
Szerző: ManBat
Wegry írta:remélem kiesnek a getszibe

sajnos ez lesz nagy valószínűséggel, bár kapásból több ténylegesen szurkoló szurkolójuk van, mint a Kövesd-Felcsút duónak együtt

Re: Hamarosan megnevezheti új edzőjét a Balmazújváros

Elküldve: 2017.06.12. 20:54
Szerző: Adamek
ha Krémer Károly lesz az ígérem minden szünetre megpróbálok kinézni

Re: Hamarosan megnevezheti új edzőjét a Balmazújváros

Elküldve: 2017.06.12. 21:07
Szerző: Savaria1919
Ha Szentes Lázár lesz, akkor ha épp ott játszik a Hali, mindenképp elutazok arra a meccsünkre.

Re: Hamarosan megnevezheti új edzőjét a Balmazújváros

Elküldve: 2017.06.12. 21:22
Szerző: Reginald McFreez
raab írta:HF lesz a befutó.

akkor télleg balfaszújvárosiak

Re: Hamarosan megnevezheti új edzőjét a Balmazújváros

Elküldve: 2017.06.12. 21:35
Szerző: Adamek
Reginald McFreez írta:
raab írta:HF lesz a befutó.

akkor télleg balfaszújvárosiak

egyébként megvannak Horst Fuchsnak a szükséges engedélyei a kispadhoz?