Oldal: 1 / 1

Nem lesz többé Szuperkupa?

Elküldve: 2017.06.08. 14:00
Szerző: nb1.hu12
Budapest – Megkérdezték az MLSZ-t a témakörről.

Nem lesz többé Szuperkupa?


Az elmúlt napokban több szurkolói fórumon is téma volt, hogy ebben a szezonban nem rendezik meg (a versenykiírásban sem szerepel) a bajnok és a kupagyőztes összecsapását a Szuperkupáért. A Nemzeti Sport Online ennek okairól a Magyar Labdarúgó-szövetséget kérdezte.



 



„A klubok évekkel ezelőtt jelezték, nem támogatják a Szuperkupa-meccset, mert nem illeszkedik a nemzetközi porondon szereplő csapataink felkészülésébe, és a helyszínválasztás is minden évben problémákat okozott” – mondta el kérdésünkre Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője. „Sokakban ezzel együtt úgy él, hogy mivel tavaly a Ferencváros nyerte el a bajnoki címet és a Magyar Kupát is, ezért nem volt 2016-ban Szuperkupa-meccs, ám valójában az MLSZ elnöksége – a klubok korábbi kérését meghallva – már tavaly törölte a mérkőzést a versenyprogramból, s mivel szeretjük, ha kiszámítható a lebonyolítási rendszer, idén sem változtattunk a határozaton. Öröm ugyanakkor, hogy a Szuperkupa-mérkőzés gondolata június elején előkerül, hiszen ez annak a jele, hogy szurkolók már most, röviddel a bajnokavatás után nagyon várják az újrakezdést” – tette hozzá a Sipos Jenő.




Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről - NB1.hu



Átigazolási hírek




Re: Nem lesz többé Szuperkupa?

Elküldve: 2017.06.08. 15:45
Szerző: Mrs.Dolcetti
"sokakban ezzel együtt úgy él, hogy mivel tavaly a Ferencváros nyerte el a bajnoki címet és a Magyar Kupát is, ezért nem volt 2016-ban Szuperkupa-meccs, ám valójában az MLSZ elnöksége – a klubok korábbi kérését meghallva – már tavaly törölte a mérkőzést a versenyprogramból, s mivel szeretjük, ha kiszámítható a lebonyolítási rendszer, idén sem változtattunk a határozaton. "

Akkor a Fradi miért tartja magát a 2016-os szuperkupa győztesének?Ott van a honlapjukon.
Egyébként meg jó lett volna egy Szuperkupa döntő,nem értem miért nem fért el az az egy meccs.

Re: Nem lesz többé Szuperkupa?

Elküldve: 2017.06.08. 15:50
Szerző: Gunners
Nem mintha nagy dolog lenne ez a kupa, de az szerintem kurva nagy kamu hogy már tavaly sem rendezték volna. :D

Re: Nem lesz többé Szuperkupa?

Elküldve: 2017.06.08. 16:04
Szerző: Adamek
Mrs.Dolcetti írta:"sokakban ezzel együtt úgy él, hogy mivel tavaly a Ferencváros nyerte el a bajnoki címet és a Magyar Kupát is, ezért nem volt 2016-ban Szuperkupa-meccs, ám valójában az MLSZ elnöksége – a klubok korábbi kérését meghallva – már tavaly törölte a mérkőzést a versenyprogramból, s mivel szeretjük, ha kiszámítható a lebonyolítási rendszer, idén sem változtattunk a határozaton. "

Akkor a Fradi miért tartja magát a 2016-os szuperkupa győztesének?Ott van a honlapjukon.
Egyébként meg jó lett volna egy Szuperkupa döntő,nem értem miért nem fért el az az egy meccs.


passz, talán nincs rá idő az előselejtezők előtt vagy nem tom

Re: Nem lesz többé Szuperkupa?

Elküldve: 2017.06.08. 16:11
Szerző: John McClane
Nem is volt semmi értelme Magyarországon.

Re: Nem lesz többé Szuperkupa?

Elküldve: 2017.06.08. 16:16
Szerző: MindigÚjpest
A szokásos faszságuk,nem tudják eldönteni,hogy legyen vagy ne. Pedig ez csak egy meccs. Nem fér bele a nagyon sűrű programba. A bajnoki lebonyolítással is variáltak már párszor,kíváncsi vagyok a jelenlegi lebonyolítás meddig marad,mondjuk szarnak elég szar.

Re: Nem lesz többé Szuperkupa?

Elküldve: 2017.06.08. 16:18
Szerző: gw
"Sokakban ezzel együtt úgy él, hogy mivel tavaly a Ferencváros nyerte el a bajnoki címet és a Magyar Kupát is, ezért nem volt 2016-ban Szuperkupa-meccs, ám valójában az MLSZ elnöksége – a klubok korábbi kérését meghallva – már tavaly törölte a mérkőzést a versenyprogramból, ... "

ezzel szemben most ott van a kiirasa a honlapotokon.

Re: Nem lesz többé Szuperkupa?

Elküldve: 2017.06.08. 16:19
Szerző: ManBat
Szvsz a Ligakupával ellentétben ennek legalább volt valami értelme, meg adott egy kis meccsélményt a bajnokság előttre. Na meg ez tényleg csak egy meccs, nincs az az Isten, hogy ne férne bele a naptárba.

Re: Nem lesz többé Szuperkupa?

Elküldve: 2017.06.08. 16:34
Szerző: Cselszky
Soha nem hordozott értéket, élményt sem nyújtott. Szvsz teljesen felesleges.

Re: Nem lesz többé Szuperkupa?

Elküldve: 2017.06.08. 16:36
Szerző: Ferencváros // Man Utd
"s mivel szeretjük, ha kiszámítható a lebonyolítási rendszer"

Hahhahahaha :)

Re: Nem lesz többé Szuperkupa?

Elküldve: 2017.06.08. 18:24
Szerző: Mrs.Dolcetti
Cselszky írta:Soha nem hordozott értéket, élményt sem nyújtott. Szvsz teljesen felesleges.

Ne mondj ilyet! Mi örültünk volna ha most játszhatunk érte a Fradival. És egyszer ellenetek is játszottunk Siófokon,előtte óriási vihar volt az is élmény maradt :)