Oldal: 1 / 2

Storck külön megdicsérte az egyik hibázó játékosát

Elküldve: 2017.06.06. 07:05
Szerző: nb1.hu12
Budapest – A kapitány szerint megfizettünk a hibáinkért.

Storck külön megdicsérte az egyik hibázó játékosát

Mint ismeretes, három újonc játékosunk hibája is kellett ahhoz, hogy tegnap sima, 3-0-s vereséget szenvedtünk Oroszországtól. A lefújás után Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya így értékelte a látottakat.

Bernd Storck: „Természetesen minden elvesztett mérkőzés fájdalmas, de a mai vereség különösen bosszantó. Leginkább figyelmetlenségekből és gyakorlatilag a semmiből kaptuk a gólokat, miközben próbáltunk támadni, uralni a játékot. Az, hogy a félidőre nulla kettő lett az állás, nagyon bosszantó volt. Ebből mindenképp tanulnunk kellA fiatal játékosaink kipróbálhatták magukat, kis tapasztalatot szerezhettek. Ellenfelünk nagyon erős volt, a végén pedig túl nyitottá váltunk, és még egy gólt kaptunk. Sok fiatal játékossal, köztük újoncokkal léptünk ma pályára, ebben pedig sajnos benne volt, hogy figyelmetlenségekből kapjuk a gólokat. Ezt a csapatot nem lehet összehasonlítani azzal, amelyik Portugália vagy Svájc ellen lépett pályára. Ez távlati együttes volt, ki akartuk próbálni a fiatalokat, illetve kompromisszumokat is kötöttünk: az európai kupákban induló magyar csapatok játékosai közül ezúttal nem mindenkit hívtam be, ezzel is visszaadva valamit az összetartások miatt elvett időből. Összességében így is erős csapattal álltunk ki, de a figyelmetlenségekért megfizettük a tanulópénzt. Emeljük ki a másodosztályból érkező Márkvárt Dávidot, aki nagyon jól szerepelt. Az oroszok a BL-ben és az El-ben edződnek, nem hibáztathatjuk a mieinket, hogy most nem sikerült ellenük.”

Újoncok hibái kellettek az oroszoknak a laza sikerhez - NB1.hu

Magyar-orosz 0-3

Re: Storck külön megdicsérte az egyik hibázó játékosát

Elküldve: 2017.06.06. 07:10
Szerző: Adamek
nagyon helyes, ahogy a megrendelő kéri
remélem Mákvirág csak az első fecske a tehetséggyárból

Re: Storck külön megdicsérte az egyik hibázó játékosát

Elküldve: 2017.06.06. 07:16
Szerző: BlancoAgilon38
Adamek írta:nagyon helyes, ahogy a megrendelő kéri
remélem Mákvirág csak az első fecske a tehetséggyárból

Úgy volt, hogy elkapcsolok, de megnéztem a második félidőt is. Nem a vereség a gond, tudtam, hogy a FIFA-ranglista marhaság, azt is, hogy a ruszkik nem bravúrcsapat: teszik a dolgukat, sok mozgás, pontos passzok, trükk nuku, de ezt jól csinálják. Mi viszont olyan vérszegény produkciót toltunk, ami igencsak elkeserítő. Volt két-három megmozdulásunk, ami emlékeztetett futballra, semmi több, és ez nagyon kevés kilencven perc alatt.
Nem vagyok szakértő, de az nálam nem futball, hogy nagyon szépen tartjuk hátul a labdát. Szépen, a középpályások nem segítettek sokat hátul, és néha bizony centiken múlt, hogy nem tudott valamelyik Putyin-huszár meglódulni Gula kapuja felé.

Re: Storck külön megdicsérte az egyik hibázó játékosát

Elküldve: 2017.06.06. 07:21
Szerző: Adamek
BlancoAgilon38 írta:

talán egy Sándor Gyuri stabilitást adott volna a középpályán, esetleg a kreatív Szakály tesókat kipróbálhatná a májesztró

Re: Storck külön megdicsérte az egyik hibázó játékosát

Elküldve: 2017.06.06. 07:26
Szerző: Mrs.Dolcetti
Csak az első félórát láttam.Ez alapján Dzsudzsit el kéne egy időre felejteni.Csak amíg nem igazol egy normális bajnokságba.
Egy normális lövése nem volt,sokszor még a labdaátvétel is gondot okozott neki.Szóval nem kell a tapasztalatlan fiatalokra hivatkozni.

Re: Storck külön megdicsérte az egyik hibázó játékosát

Elküldve: 2017.06.06. 07:38
Szerző: BlancoAgilon38
Mrs.Dolcetti írta:Csak az első félórát láttam.Ez alapján Dzsudzsit el kéne egy időre felejteni.Csak amíg nem igazol egy normális bajnokságba.
Egy normális lövése nem volt,sokszor még a labdaátvétel is gondot okozott neki.Szóval nem kell a tapasztalatlan fiatalokra hivatkozni.

30+ a gyerek, neki már nem lesz normális bajnokság. Szarrá keresi még magát ott, ahol van, aztán Fradi.

Re: Storck külön megdicsérte az egyik hibázó játékosát

Elküldve: 2017.06.06. 09:11
Szerző: adrenalin69
Adamek írta:nagyon helyes, ahogy a megrendelő kéri
remélem Mákvirág csak az első fecske a tehetséggyárból

Ennyi volt a Strók mágia! Ezért kár annyit fizetni és szabad kezet adni neki! Ezt bármelyik tólódásos, mágnestáblás, szolgalelkű is produkálná!

Re: Storck külön megdicsérte az egyik hibázó játékosát

Elküldve: 2017.06.06. 09:22
Szerző: Cselszky
adrenalin69 írta:
Adamek írta:nagyon helyes, ahogy a megrendelő kéri
remélem Mákvirág csak az első fecske a tehetséggyárból

Ennyi volt a Strók mágia! Ezért kár annyit fizetni és szabad kezet adni neki! Ezt bármelyik tólódásos, mágnestáblás, szolgalelkű is produkálná!

Nem tudom. A VB-kijutás teljesen reménytelen lett volna bárkivel, azért nem baszlatnám. De elbeszélgetnék vele, mert vannak érthetetlen dolgai.
Az EB-re csak kurva jól felkészítette a csapatot, igaz, kellett hozzá vagy 30-35 nap összetartás. Nem hiszem, hogy elfelejtette a szakmát.

Re: Storck külön megdicsérte az egyik hibázó játékosát

Elküldve: 2017.06.06. 09:23
Szerző: BlancoAgilon38
Cselszky írta:

A beszélgetés nem fog ártani, de én sem rúgnám ki.

Re: Storck külön megdicsérte az egyik hibázó játékosát

Elküldve: 2017.06.06. 09:38
Szerző: Adamek
adrenalin69 írta:
Adamek írta:nagyon helyes, ahogy a megrendelő kéri
remélem Mákvirág csak az első fecske a tehetséggyárból

Ennyi volt a Strók mágia! Ezért kár annyit fizetni és szabad kezet adni neki! Ezt bármelyik tólódásos, mágnestáblás, szolgalelkű is produkálná!

szerintem azok ennyit sem produkálnának, ettől függetlenül jár neki a picsázás mert beállni látszik egy bizonyos sorba, benne van a pakliban, hogy végleg meghülyült

Re: Storck külön megdicsérte az egyik hibázó játékosát

Elküldve: 2017.06.06. 10:06
Szerző: adrenalin69
Cselszky írta:
adrenalin69 írta:
Adamek írta:nagyon helyes, ahogy a megrendelő kéri
remélem Mákvirág csak az első fecske a tehetséggyárból

Ennyi volt a Strók mágia! Ezért kár annyit fizetni és szabad kezet adni neki! Ezt bármelyik tólódásos, mágnestáblás, szolgalelkű is produkálná!

Nem tudom. A VB-kijutás teljesen reménytelen lett volna bárkivel, azért nem baszlatnám. De elbeszélgetnék vele, mert vannak érthetetlen dolgai.
Az EB-re csak kurva jól felkészítette a csapatot, igaz, kellett hozzá vagy 30-35 nap összetartás. Nem hiszem, hogy elfelejtette a szakmát.

Irreleváns,hogy volt-e remény vagy sem! Ferröert nem lehet megmagyarázni vagy a tegnapi válogatást! A meccsről kár is beszélni!
Mellesleg, mit beszélgetnél vele? És ki legyen aki elbeszélgetne vele? piCsányi szól majd neki pl., hogy de kérlek alásan, miért raksz be a felcsúfi noném emberkéket?

Re: Storck külön megdicsérte az egyik hibázó játékosát

Elküldve: 2017.06.06. 10:08
Szerző: Ferencváros // Man Utd
BlancoAgilon38 írta:
Mrs.Dolcetti írta:Csak az első félórát láttam.Ez alapján Dzsudzsit el kéne egy időre felejteni.Csak amíg nem igazol egy normális bajnokságba.
Egy normális lövése nem volt,sokszor még a labdaátvétel is gondot okozott neki.Szóval nem kell a tapasztalatlan fiatalokra hivatkozni.

30+ a gyerek, neki már nem lesz normális bajnokság. Szarrá keresi még magát ott, ahol van, aztán Fradi.

Inkább Debrecen.

Re: Storck külön megdicsérte az egyik hibázó játékosát

Elküldve: 2017.06.06. 10:12
Szerző: Vénaszkenner
Nagyon hasonlított a svédek elleni meccsre. Lassú és kiszámítható volt a játékunk. Storck mániája, hogy birtokolni kell a labdát, így a biztonságos passzokat preferáljuk. Dominálnunk kell, így csak szökőévente tudunk kontrázni.

Labda nélküli játékunk egy káosz. Könnyen szétnyílunk. Végünk van, ha egy nálunk labdabiztosabb válogatottal találkozunk, ami mind az orosz, mind a svéd csapatra igaz.

Hátvédsorunkat rendkívül könnyen lehet zavarba hozni letámadással. Bonyolítja a problémát, hogy Kádár az egyetlen védőnk aki képes támadásokat indítani, azaz a középpályásokhoz eljuttatni a labdát. Lang életveszély, míg Vinicius lassú és körülményes.

Dzsudzsák nagyon-nagyon leépült. Fejben lassú. Futógyorsaságát teljesen elvesztette.

Mégsem a játékoshelyzet a leginkább aggasztó. Tetszik vagy nem tetszik, vissza kell találni a Dárdaival elkezdett biztonságos játékhoz. Itt a labda nélküli játék kell hogy legyen a kiindulópont. Zsákutca a jelenlegi játékunk, nincs hozzá játékosanyag.

Apropó játékosanyag: abban biztosak lehetünk, hogy Márkvárt nem válogatott szint, ahogy csapatából más sem. Egyáltalán beválogatni a magyar másodosztályból játékosokat nonszensz. Az elsőosztályból is nagyon necces. Lehet hogy korábban nem akartuk látni, elhinni, tudomásul venni, de a Fidesz lobbi igenis nagy befolyással van Storck keret kijelöléseire. Ez baj.

Re: Storck külön megdicsérte az egyik hibázó játékosát

Elküldve: 2017.06.06. 10:13
Szerző: BlancoAgilon38
Ferencváros // Man Utd írta:
BlancoAgilon38 írta:
Mrs.Dolcetti írta:Csak az első félórát láttam.Ez alapján Dzsudzsit el kéne egy időre felejteni.Csak amíg nem igazol egy normális bajnokságba.
Egy normális lövése nem volt,sokszor még a labdaátvétel is gondot okozott neki.Szóval nem kell a tapasztalatlan fiatalokra hivatkozni.

30+ a gyerek, neki már nem lesz normális bajnokság. Szarrá keresi még magát ott, ahol van, aztán Fradi.

Inkább Debrecen.

Ha meg tudják fizetni.

Re: Storck külön megdicsérte az egyik hibázó játékosát

Elküldve: 2017.06.06. 10:13
Szerző: Maradonapoli
vagy elborult az agya a fickónak - ahogy hallani lehetett elég öntörvényű faszi - vagy elkezdett politikai megrendeléseket végrehajtani esetleg a kettő együtt
bármelyik is igaz, ha nem állít magán, takaroggyon

Re: Storck külön megdicsérte az egyik hibázó játékosát

Elküldve: 2017.06.06. 10:34
Szerző: Cselszky
BlancoAgilon38 írta:
Ferencváros // Man Utd írta:
BlancoAgilon38 írta:30+ a gyerek, neki már nem lesz normális bajnokság. Szarrá keresi még magát ott, ahol van, aztán Fradi.

Inkább Debrecen.

Ha meg tudják fizetni.

Extra igényeket biztosan nem tudunk. Nem ikon ő Debrecenben, 2-3 évet focizott az A-ban. Nekem nem fájna, ha másfelé venné az irányt. Nem Dombi Tibi, de nem is egy Böőr Zoli. Ha haza akar igazolni, de pénzt is akar keresni, akkor menjen a Fradiba, Vidibe vagy Csútra.

Re: Storck külön megdicsérte az egyik hibázó játékosát

Elküldve: 2017.06.06. 10:37
Szerző: Cselszky
Maradonapoli írta:vagy elborult az agya a fickónak - ahogy hallani lehetett elég öntörvényű faszi - vagy elkezdett politikai megrendeléseket végrehajtani esetleg a kettő együtt
bármelyik is igaz, ha nem állít magán, takaroggyon

Ha tényleg megrendelésre dolgozik, akkor valóban húzzon a faszba. Egyelőre érdemei elismerése mellett tehetné meg, később már nem biztos.

Re: Storck külön megdicsérte az egyik hibázó játékosát

Elküldve: 2017.06.06. 10:40
Szerző: BlancoAgilon38
Cselszky írta:
BlancoAgilon38 írta:
Ferencváros // Man Utd írta:Inkább Debrecen.

Ha meg tudják fizetni.

Extra igényeket biztosan nem tudunk. Nem ikon ő Debrecenben, 2-3 évet focizott az A-ban. Nekem nem fájna, ha másfelé venné az irányt. Nem Dombi Tibi, de nem is egy Böőr Zoli. Ha haza akar igazolni, de pénzt is akar keresni, akkor menjen a Fradiba, Vidibe vagy Csútra.

Igaz. Attól tartok, hogy az igények nem fognak egy szint alá menni, szóval én a debreceni levezetésben nem igazán hiszek. Az utóbbi évek nem sikerültek neki sportszakmailag úgy, ahogy akár sikerülhettek volna. Az EB előtti pár meccsen és az EB-n is öröm volt nézni a játékát, előtte, utána nem.

Re: Storck külön megdicsérte az egyik hibázó játékosát

Elküldve: 2017.06.06. 10:45
Szerző: adrenalin69
Cselszky írta:
Maradonapoli írta:vagy elborult az agya a fickónak - ahogy hallani lehetett elég öntörvényű faszi - vagy elkezdett politikai megrendeléseket végrehajtani esetleg a kettő együtt
bármelyik is igaz, ha nem állít magán, takaroggyon

Ha tényleg megrendelésre dolgozik, akkor valóban húzzon a faszba. Egyelőre érdemei elismerése mellett tehetné meg, később már nem biztos.

Na az biztos,hogy nem lesz! Attól várod,hogy észhez térítse vagy kibassza, aki a rendszer maga! Aki a rendszer működtetője és haszonélvezője? Láthattuk, hogy Pintért, már vagy 100-szor is kompenzálták, a csúfos tolódás miatt! Az eb. óta, két meccsen kellett volna,hogy villantson! Feröer ellen és most! Az eredmény ismert! Kérdem én tisztelettel, hogy ha tegnap nem az oroszok, ha nem egy spanyol válogatottal játszunk, megússzuk-e egy sima 3-assal?

Re: Storck külön megdicsérte az egyik hibázó játékosát

Elküldve: 2017.06.06. 10:50
Szerző: seco
nb1.hu12 írta:Bernd Storck: „...Emeljük ki a másodosztályból érkező Márkvárt Dávidot, aki nagyon jól szerepelt...

na ez a mondat mindent elmond...