Oldal: 1 / 2
Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek
Elküldve: 2017.06.03. 13:05
Szerző: nb1.hu12
Székesfehérvár - Fejlődött az utóbbi évben a csapat, de...

A csalódást keltő második hely után a Videoton péntek délután szerződést bontott Henning Berggel. Kovács Zoltán a menesztés okairól mesélt a vidi.hu-nak.
„Ahogy azt már többen elmondtuk a klub részéről az elmúlt napokban, összességében csalódás volt a 2016-2017-es szezon. Egyrészt ősszel kiestünk a kupából egy NB III-as ellenféllel szemben, másrészt a bajnokságot sem sikerült megnyerni. A szezon elejétől kezdve azt kommunikáltuk, hogy ismerve a keret erejét és a klub lehetőségeit, az elvárás a bajnoki cím. Igaz, hogy az utolsó mérkőzésig volt esélyünk az aranyéremre, ám ez nem sikerült végül.”
„Véleményem szerint már fordulókkal korábban megnyerhettük volna a bajnokságot, így bármennyire is fejlődött sok tekintetben a csapat az elmúlt egy évben, úgy döntöttünk, hogy megköszönve és elismerve a vezetőedző munkáját, az a legjobb, ha mással folytatjuk. Henning Berg nagyon korrektül állt a tárgyalásokhoz, mindkét fél szerint ez a legjobb döntés ebben a helyzetben, ezért is tudtunk közös megegyezéssel elválni.”
A teljes interjú itt olvasható.
Re: Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek
Elküldve: 2017.06.03. 16:02
Szerző: BlancoAgilon38
"elismerve a vezetőedző munkáját, az a legjobb, ha mással folytatjuk"
Zolikám azt mondtad egy pár sorral fentebb, hogy milyen csalódást okozott. Akkor mit ismersz el a munkájában? Kurva politika.
Re: Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek
Elküldve: 2017.06.03. 16:04
Szerző: Adamek
ki volt az utolsó tévés edző aki egy évadnál tovább húzta?
Re: Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek
Elküldve: 2017.06.03. 16:09
Szerző: Savaria1919
Adamek írta:ki volt az utolsó tévés edző aki egy évadnál tovább húzta?
Gomes, neki másfél jutott.
Re: Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek
Elküldve: 2017.06.03. 16:16
Szerző: Vénaszkenner
BlancoAgilon38 írta:"elismerve a vezetőedző munkáját, az a legjobb, ha mással folytatjuk"
Zolikám azt mondtad egy pár sorral fentebb, hogy milyen csalódást okozott. Akkor mit ismersz el a munkájában? Kurva politika.
Te mekkora egy sztereotípia vagy bazdmeg. Megtestesíted az műveletlen magyar megmondóembert.
Re: Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek
Elküldve: 2017.06.03. 16:28
Szerző: Sub Pop
Vénaszkenner írta:BlancoAgilon38 írta:"elismerve a vezetőedző munkáját, az a legjobb, ha mással folytatjuk"
Zolikám azt mondtad egy pár sorral fentebb, hogy milyen csalódást okozott. Akkor mit ismersz el a munkájában? Kurva politika.
Te mekkora egy sztereotípia vagy bazdmeg. Megtestesíted az műveletlen magyar megmondóembert.
Ha így látod akkor kezet foghattok.
Re: Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek
Elküldve: 2017.06.03. 18:53
Szerző: Mrs.Dolcetti
Érdekes,hogy Dollal szemben végig határtalan a türelem. Berget pedig hamar lapátra tették, pedig ha az egész évet nézzünk jobb unkát végzett.
Re: Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek
Elküldve: 2017.06.03. 19:00
Szerző: Maradonapoli
Mrs.Dolcetti írta:Érdekes,hogy Dollal szemben végig határtalan a türelem. Berget pedig hamar lapátra tették, pedig ha az egész évet nézzünk jobb unkát végzett.
Dolly szerintem ugyanúgy mulatós zenét hallgat, mint Orosz és Kubi, vagyis az idők folyamán haverré vált, így nem fogják könnyen kirúgni, ha nem csinál valami orbitális ökörséget, Berg ott baszta el, hogy közben nem spanolt össze Garancsival, Kokóval - nem kezdett el smúzolni meg hegyeket mászni, túrázgatni stb.
Re: Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek
Elküldve: 2017.06.03. 19:02
Szerző: adrenalin69
Mrs.Dolcetti írta:Érdekes,hogy Dollal szemben végig határtalan a türelem. Berget pedig hamar lapátra tették, pedig ha az egész évet nézzünk jobb unkát végzett.
Csak, hogy az ftc most már a 3. állami eltartott lesz! Amnyira már nem fontos!
Re: Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek
Elküldve: 2017.06.03. 19:05
Szerző: Savaria1919
Mrs.Dolcetti írta:Érdekes,hogy Dollal szemben végig határtalan a türelem. Berget pedig hamar lapátra tették, pedig ha az egész évet nézzünk jobb unkát végzett.
Doll az első fél szezonját leszámítva mindig nyert valamilyen trófeát a Fradival. A Vidi Mezey óta egy alkalommal lett bajnok. Szerintem ez is szerepet játszik. Amellett, hogy ezzel a kerettel a norvégnek legalább akkora különbséggel kellett volna nyernie ezt a szezont, mint előtte a Fradinak.
Re: Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek
Elküldve: 2017.06.03. 19:14
Szerző: Westman
Savaria1919 írta:Mrs.Dolcetti írta:Érdekes,hogy Dollal szemben végig határtalan a türelem. Berget pedig hamar lapátra tették, pedig ha az egész évet nézzünk jobb unkát végzett.
Doll az első fél szezonját leszámítva mindig nyert valamilyen trófeát a Fradival. A Vidi Mezey óta egy alkalommal lett bajnok. Szerintem ez is szerepet játszik. Amellett, hogy ezzel a kerettel a norvégnek legalább akkora különbséggel kellett volna nyernie ezt a szezont, mint előtte a Fradinak.
Itt arról is szól a sztori,hogy nem csak edző bá véleménye számít abban hogy kit vesz meg a Vidi,hanem Kovács Zolika "akarata" is jelentős főszerepet kap,a bukta 50%-a az övé. Én kidobnám Zolikát mint macskát eü sétára.
Re: Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek
Elküldve: 2017.06.03. 19:57
Szerző: Reginald McFreez
Westman írta:Savaria1919 írta:Mrs.Dolcetti írta:Érdekes,hogy Dollal szemben végig határtalan a türelem. Berget pedig hamar lapátra tették, pedig ha az egész évet nézzünk jobb unkát végzett.

Valamit nagyon tud a kopaszgeci (asszertivitás vagy valami), pedig ja, ez a kudarc részben az ő sara is.
Re: Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek
Elküldve: 2017.06.03. 19:59
Szerző: seco
Westman írta:Savaria1919 írta:Mrs.Dolcetti írta:Érdekes,hogy Dollal szemben végig határtalan a türelem. Berget pedig hamar lapátra tették, pedig ha az egész évet nézzünk jobb unkát végzett.
Doll az első fél szezonját leszámítva mindig nyert valamilyen trófeát a Fradival. A Vidi Mezey óta egy alkalommal lett bajnok. Szerintem ez is szerepet játszik. Amellett, hogy ezzel a kerettel a norvégnek legalább akkora különbséggel kellett volna nyernie ezt a szezont, mint előtte a Fradinak.
Itt arról is szól a sztori,hogy nem csak edző bá véleménye számít abban hogy kit vesz meg a Vidi,hanem Kovács Zolika "akarata" is jelentős főszerepet kap,a bukta 50%-a az övé. Én kidobnám Zolikát mint macskát eü sétára.
Sztem nincs igazad. KZ magyar szintén nagyon ütős keretet hozott össze.
Hogy ezt Berg nem használta ki, zéró cserék, szerkezet váltás max sérülés, betegség esetén, nem tudott a meccsekbe "belenyúlni", stb, ez mind az ő korlátait mutatták!
Re: Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek
Elküldve: 2017.06.03. 20:12
Szerző: Reginald McFreez
seco írta:Westman írta:Savaria1919 írta:Doll az első fél szezonját leszámítva mindig nyert valamilyen trófeát a Fradival. A Vidi Mezey óta egy alkalommal lett bajnok. Szerintem ez is szerepet játszik. Amellett, hogy ezzel a kerettel a norvégnek legalább akkora különbséggel kellett volna nyernie ezt a szezont, mint előtte a Fradinak.
Itt arról is szól a sztori,hogy nem csak edző bá véleménye számít abban hogy kit vesz meg a Vidi,hanem Kovács Zolika "akarata" is jelentős főszerepet kap,a bukta 50%-a az övé. Én kidobnám Zolikát mint macskát eü sétára.
Sztem nincs igazad. KZ magyar szintén nagyon ütős keretet hozott össze.
Hogy ezt Berg nem használta ki, zéró cserék, szerkezet váltás max sérülés, betegség esetén, nem tudott a meccsekbe "belenyúlni", stb, ez mind az ő korlátait mutatták!
Az tuti, hogy baró a keretetek, és illett volna vele nyerni. Az kérdés, hogy ez a keret mennyire elégítette ki Berget (nem feltétlen szexuálisan, inkább igényügyileg), mennyit kommunikáltak egymással, milyen viszonyban, hierarchiailag. A másik, meg hogy Kovács milyen szerepet játszott Berg odavitelében. És a fő kérdés, mi lesz, ha egy olyan edzőt sikerül szereznetek, akinek nagyobb a fasza, mint Kovácsnak.
Re: Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek
Elküldve: 2017.06.03. 20:27
Szerző: BlancoAgilon38
Reginald McFreez írta:seco írta:Westman írta:Itt arról is szól a sztori,hogy nem csak edző bá véleménye számít abban hogy kit vesz meg a Vidi,hanem Kovács Zolika "akarata" is jelentős főszerepet kap,a bukta 50%-a az övé. Én kidobnám Zolikát mint macskát eü sétára.
Sztem nincs igazad. KZ magyar szintén nagyon ütős keretet hozott össze.
Hogy ezt Berg nem használta ki, zéró cserék, szerkezet váltás max sérülés, betegség esetén, nem tudott a meccsekbe "belenyúlni", stb, ez mind az ő korlátait mutatták!
Az tuti, hogy baró a keretetek, és illett volna vele nyerni. Az kérdés, hogy ez a keret mennyire elégítette ki Berget (nem feltétlen szexuálisan, inkább igényügyileg), mennyit kommunikáltak egymással, milyen viszonyban, hierarchiailag. A másik, meg hogy Kovács milyen szerepet játszott Berg odavitelében. És a fő kérdés,
mi lesz, ha egy olyan edzőt sikerül szereznetek, akinek nagyobb a fasza, mint Kovácsnak.
Klopp nem eladó!
Re: Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek
Elküldve: 2017.06.03. 23:02
Szerző: Maradonapoli
BlancoAgilon38 írta:Reginald McFreez írta:seco írta:Sztem nincs igazad. KZ magyar szintén nagyon ütős keretet hozott össze.
Hogy ezt Berg nem használta ki, zéró cserék, szerkezet váltás max sérülés, betegség esetén, nem tudott a meccsekbe "belenyúlni", stb, ez mind az ő korlátait mutatták!
Az tuti, hogy baró a keretetek, és illett volna vele nyerni. Az kérdés, hogy ez a keret mennyire elégítette ki Berget (nem feltétlen szexuálisan, inkább igényügyileg), mennyit kommunikáltak egymással, milyen viszonyban, hierarchiailag. A másik, meg hogy Kovács milyen szerepet játszott Berg odavitelében. És a fő kérdés,
mi lesz, ha egy olyan edzőt sikerül szereznetek, akinek nagyobb a fasza, mint Kovácsnak.
Klopp nem eladó!
A Klopp nem eladó mozgalom! - emlékszem, rájuk szavaztam legutóbb
Re: Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek
Elküldve: 2017.06.03. 23:50
Szerző: BlancoAgilon38
Maradonapoli írta:BlancoAgilon38 írta:Reginald McFreez írta:Az tuti, hogy baró a keretetek, és illett volna vele nyerni. Az kérdés, hogy ez a keret mennyire elégítette ki Berget (nem feltétlen szexuálisan, inkább igényügyileg), mennyit kommunikáltak egymással, milyen viszonyban, hierarchiailag. A másik, meg hogy Kovács milyen szerepet játszott Berg odavitelében. És a fő kérdés, mi lesz, ha egy olyan edzőt sikerül szereznetek, akinek nagyobb a fasza, mint Kovácsnak.
Klopp nem eladó!
A Klopp nem eladó mozgalom! - emlékszem, rájuk szavaztam legutóbb
Vörös zászló leng, lengeti a szél...
Re: Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek
Elküldve: 2017.06.04. 00:04
Szerző: Maradonapoli
BlancoAgilon38 írta:Maradonapoli írta:BlancoAgilon38 írta:Klopp nem eladó!
A Klopp nem eladó mozgalom! - emlékszem, rájuk szavaztam legutóbb
Vörös zászló leng, lengeti a szél...
A csaták bíbor hajnalán?
Re: Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek
Elküldve: 2017.06.04. 07:11
Szerző: Sub Pop
Maradonapoli írta:BlancoAgilon38 írta:Maradonapoli írta:A Klopp nem eladó mozgalom! - emlékszem, rájuk szavaztam legutóbb
Vörös zászló leng, lengeti a szél...
A csaták bíbor hajnalán?
Csatok Bíbor Hajnalkán.
Re: Kovács Zoltán elmondta, miért kellett távoznia Bergnek
Elküldve: 2017.06.04. 09:21
Szerző: cain
Westman írta:Savaria1919 írta:Mrs.Dolcetti írta:Érdekes,hogy Dollal szemben végig határtalan a türelem. Berget pedig hamar lapátra tették, pedig ha az egész évet nézzünk jobb unkát végzett.
Doll az első fél szezonját leszámítva mindig nyert valamilyen trófeát a Fradival. A Vidi Mezey óta egy alkalommal lett bajnok. Szerintem ez is szerepet játszik. Amellett, hogy ezzel a kerettel a norvégnek legalább akkora különbséggel kellett volna nyernie ezt a szezont, mint előtte a Fradinak.
Itt arról is szól a sztori,hogy nem csak edző bá véleménye számít abban hogy kit vesz meg a Vidi,hanem Kovács Zolika "akarata" is jelentős főszerepet kap,a bukta 50%-a az övé. Én kidobnám Zolikát mint macskát eü sétára.
ja, erre való a sportigazgató. újat mondtam?