Oldal: 1 / 1

Hivatalos: Megvan a City első nyári igazolása

Elküldve: 2017.05.28. 17:59
Szerző: nb1.hu12
A Man City a BL egyik meglepetéscsapatának nagyágyújával erősít

Hivatalos: Megvan a City első nyári igazolása


Mint arról korábban beszámoltunk José Mourinho, a Manchester United zseniális trénerének kívánságlistáján is szerepelt a honfitársa a ballábas szélső, Bernardo Silva. Ám az ősi rivális City hivatalos honlapján jelentette be nemrégiben, hogy szerződtette a játékost.



2014 óta futballozott az AS Monaco csapatában. Az elmúlt szezonban 58 tétmérkőzésen szerepelt a hercegségieknél, ezeken 11 gólt szerzett és 12 gólpasszt adott.



A portugál játékos hivatalosan július elsejétől csatlakozik a Manchester City gárdájához. A 20-as mezszámot kapta meg, azt viszont egyelőre nem tudni, hogy hány évre kötelezte el magát.



Megérkezett Manchesterbe és már nyilatkozott is a City weboldalának:





„Guardiola a világ egyik legjobb edzője. Ha az embernek alkalma adódik, hogy ő eddze, arra nem lehet nemet mondani. Mindannyian tudjuk, hogy mit ért el a Barcelonával és a Bayern Münchennel és itt is trófeákat várnak tőle. Örülök, hogy együtt dolgozhatunk majd. Őszintén szólva, a City a világ egyik legjobb csapata. Remek érzés ehhez a klubhoz tartozni. Szerencsés vagyok, hogy itt lehetek és minden tőlem telhetőt meg fogok tenni azért, hogy segítsem a csapatot a céljaink elérésében” – fogalmazott Bernardo Silva.



A 22 éves portugál válogatott futballista repülőgépe csütörtök este szállt le Manchesterben, pénteken pedig átesett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon. Bár az átigazolási díjat egyelőre nem lehet tudni, becslések szerint a manchesteriek 50 millió euró körüli összeget fizettek Bernardo Silváért.



A Manchester Citynél nagy átalakulás várható a nyár folyamán. Gaël Clichy, Pablo Zabaleta (West Ham Unitedhez igazolt), Willy Caballero, Jesús Navas és Bacary Sagna biztosan máshol folytatja pályafutását a klub honlapján tőlük el is köszöntek a legszebb pillatanaikat bemutató videókkal, de mellettük további távozók is várhatóak. Ami az érkezőket illeti, Bernardo Silva egykori csapattársának, Benjamin Mendynek a megszerzésére szintén jó esély van.


Re: Hivatalos: Megvan a City első nyári igazolása

Elküldve: 2017.05.28. 18:43
Szerző: Maradonapoli
elvileg nagyon jó vétel, de mivel latino kérdéses mennyire fog megélni az ángilusoknál

Re: Hivatalos: Megvan a City első nyári igazolása

Elküldve: 2017.05.28. 19:28
Szerző: Reginald McFreez
Maradonapoli írta:elvileg nagyon jó vétel, de mivel latino kérdéses mennyire fog megélni az ángilusoknál

Eppár latino már egész jól megélt arrafelé.

Re: Hivatalos: Megvan a City első nyári igazolása

Elküldve: 2017.05.28. 19:30
Szerző: Maradonapoli
Reginald McFreez írta:
Maradonapoli írta:elvileg nagyon jó vétel, de mivel latino kérdéses mennyire fog megélni az ángilusoknál

Eppár latino már egész jól megélt arrafelé.

de ő gondolom nem mosogatni fog

Re: Hivatalos: Megvan a City első nyári igazolása

Elküldve: 2017.05.28. 19:33
Szerző: Reginald McFreez
Maradonapoli írta:
Reginald McFreez írta:
Maradonapoli írta:elvileg nagyon jó vétel, de mivel latino kérdéses mennyire fog megélni az ángilusoknál

Eppár latino már egész jól megélt arrafelé.

de ő gondolom nem mosogatni fog

Cristiano Ronaldo sem mosogatott.

Re: Hivatalos: Megvan a City első nyári igazolása

Elküldve: 2017.05.28. 19:34
Szerző: Maradonapoli
Reginald McFreez írta:
Maradonapoli írta:
Reginald McFreez írta:Eppár latino már egész jól megélt arrafelé.

de ő gondolom nem mosogatni fog

Cristiano Ronaldo sem mosogatott.

jófannacsakkötekedtem

Re: Hivatalos: Megvan a City első nyári igazolása

Elküldve: 2017.05.28. 19:40
Szerző: ManBat
Reginald McFreez írta:
Maradonapoli írta:
Reginald McFreez írta:Eppár latino már egész jól megélt arrafelé.

de ő gondolom nem mosogatni fog

Cristiano Ronaldo sem mosogatott.

nincs is már ott

Re: Hivatalos: Megvan a City első nyári igazolása

Elküldve: 2017.05.29. 07:50
Szerző: Pető
nagy fogás :O

Re: Hivatalos: Megvan a City első nyári igazolása

Elküldve: 2017.05.29. 08:12
Szerző: cain
a következő éderson lehet a benficából.

Re: Hivatalos: Megvan a City első nyári igazolása

Elküldve: 2017.05.29. 08:23
Szerző: Robi90
Olcsó Sándor Gyuri imitátor....