Oldal: 1 / 1

A Vidi, az Újpest és a Puskás Akadémia közül választhat az U-válogatott

Elküldve: 2017.05.25. 14:33
Szerző: nb1.hu12
Gyirmót – Hírek szerint már megvan az új csapata.

A Vidi, az Újpest és a Puskás Akadémia közül választhat az U-válogatott

A Nemzeti Sport információi szerint a labdarúgó NB I-től búcsúzó Gyirmót U-válogatott védője, Tamás Krisztián a bajnoki címért küzdő Videotonnál folytatja pályafutását.

Több csapat, köztük az Újpest és a Puskás Akadémia is szívesen látná soraiban a jelenleg a Gyirmót FC Győrben futballozó Tamás Krisztiánt, ám információnk szerint a januárban az olaszországi Speziától hazatérő bal oldali védő júniustól a Videoton futballistája lesz. Úgy tudni, szóban már megegyezett a fehérváriakkal a 22 éves utánpótlás válogatott labdarúgó.

Az egykor a Milan keretébe tartozó Tamás kölcsönben az olasz Varesében és Speziában, valamint a cseh Slavia Prahában légióskodott a Gyirmót előtt. Korábban úgy tűnt, hogy a futballista ismét külföldre szerződhet – Vörösbaranyi József, a játékost képviselő Stars&Friends Hungary Kft. tulajdonosa szerint már tárgyaltak is külföldi klubokkal –, jelen állás szerint azonban a Vidi lesz a befutó a védő kegyeiért zajló versenyfutásban.

Lehet, hogy Kleinheisler ismét távozik a Werdertől - NB1.hu

A Fradi-kaland sem lett az igazi

Re: A Vidi, az Újpest és a Puskás Akadémia közül választhat az U-válogatott

Elküldve: 2017.05.25. 14:40
Szerző: adrenalin69
Jól látom, hogy marad 3. számú csaptnak az FTC a Vidi és felcsúf mögött?

Re: A Vidi, az Újpest és a Puskás Akadémia közül választhat az U-válogatott

Elküldve: 2017.05.25. 15:46
Szerző: SAW
Az ilyenekből ritkán jövünk ki jól.

Re: A Vidi, az Újpest és a Puskás Akadémia közül választhat az U-válogatott

Elküldve: 2017.05.25. 15:47
Szerző: SAW
adrenalin69 írta:Jól látom, hogy marad 3. számú csaptnak az FTC a Vidi és felcsúf mögött?

Vidéki gyerek maradt, jobban érzi majd ott magát :)

Re: A Vidi, az Újpest és a Puskás Akadémia közül választhat az U-válogatott

Elküldve: 2017.05.25. 15:54
Szerző: Adamek
adrenalin69 írta:Jól látom, hogy marad 3. számú csaptnak az FTC a Vidi és felcsúf mögött?

én a Kövesdet és a Kisjárdát is elénk sorolom a 2017/18-as dzsembori kezdetétől a listán

Re: A Vidi, az Újpest és a Puskás Akadémia közül választhat az U-válogatott

Elküldve: 2017.05.25. 17:02
Szerző: adrenalin69
Adamek írta:
adrenalin69 írta:Jól látom, hogy marad 3. számú csaptnak az FTC a Vidi és felcsúf mögött?

én a Kövesdet és a Kisjárdát is elénk sorolom a 2017/18-as dzsembori kezdetétől a listán

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs bennem csöppnyi káröröm, de tudom, hogy a magyar foci felemelkedését szolgálja kisvárda, soroksár, kövesd, felcsút, paks, stb. nb1-es szereplése!

Re: A Vidi, az Újpest és a Puskás Akadémia közül választhat az U-válogatott

Elküldve: 2017.05.25. 20:10
Szerző: dingo
adrenalin69 írta:

A Paksot én nem bántanám, nem úgy került az első osztályba mint a többi.

Re: A Vidi, az Újpest és a Puskás Akadémia közül választhat az U-válogatott

Elküldve: 2017.05.25. 20:30
Szerző: Savaria1919
dingo írta:
adrenalin69 írta:
Adamek írta:én a Kövesdet és a Kisjárdát is elénk sorolom a 2017/18-as dzsembori kezdetétől a listán

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs bennem csöppnyi káröröm, de tudom, hogy a magyar foci felemelkedését szolgálja kisvárda, soroksár, kövesd, felcsút, paks, stb. nb1-es szereplése!

A Paksot én nem bántanám, nem úgy került az első osztályba mint a többi.

Ráadásul színmagyar csapatuk van, fiatalok is kapnak lehetőséget bőven.

Re: A Vidi, az Újpest és a Puskás Akadémia közül választhat az U-válogatott

Elküldve: 2017.05.25. 21:49
Szerző: SAW
dingo írta:
adrenalin69 írta:
Adamek írta:én a Kövesdet és a Kisjárdát is elénk sorolom a 2017/18-as dzsembori kezdetétől a listán

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs bennem csöppnyi káröröm, de tudom, hogy a magyar foci felemelkedését szolgálja kisvárda, soroksár, kövesd, felcsút, paks, stb. nb1-es szereplése!

A Paksot én nem bántanám, nem úgy került az első osztályba mint a többi.

Igen és egész hitelesen hozták a kiscsapat fílinget éveken keresztül az MVM százmillióival a hátuk mögött,Tökölivel, Lisztessel stb.
Álszent banda.

Re: A Vidi, az Újpest és a Puskás Akadémia közül választhat az U-válogatott

Elküldve: 2017.05.26. 13:17
Szerző: dingo
SAW írta:
dingo írta:
adrenalin69 írta:Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs bennem csöppnyi káröröm, de tudom, hogy a magyar foci felemelkedését szolgálja kisvárda, soroksár, kövesd, felcsút, paks, stb. nb1-es szereplése!

A Paksot én nem bántanám, nem úgy került az első osztályba mint a többi.

Igen és egész hitelesen hozták a kiscsapat fílinget éveken keresztül az MVM százmillióival a hátuk mögött,Tökölivel, Lisztessel stb.
Álszent banda.

Tényleg mekkora köcsögség hogy az MVM annak a városnak a csapatát támogatja ahonnan az áramtermelése 70 %-a származik.

Re: A Vidi, az Újpest és a Puskás Akadémia közül választhat az U-válogatott

Elküldve: 2017.05.26. 14:10

Tessék értelmezni amit írtam!
Nem azzal van a baj, hogy kaptak pénzt, hanem azzal a hazug mítosszal, amit mint kiscsapat húztak magukra, miközben dőzsöltek és sokszoros válogatottakat csábítottak magukhoz.

Re: A Vidi, az Újpest és a Puskás Akadémia közül választhat az U-válogatott

Elküldve: 2017.05.26. 14:29
Szerző: Savaria1919
SAW írta:
dingo írta:
SAW írta:Igen és egész hitelesen hozták a kiscsapat fílinget éveken keresztül az MVM százmillióival a hátuk mögött,Tökölivel, Lisztessel stb.
Álszent banda.

Tényleg mekkora köcsögség hogy az MVM annak a városnak a csapatát támogatja ahonnan az áramtermelése 70 %-a származik.

Tessék értelmezni amit írtam!
Nem azzal van a baj, hogy kaptak pénzt, hanem azzal a hazug mítosszal, amit mint kiscsapat húztak magukra, miközben dőzsöltek és sokszoros válogatottakat csábítottak magukhoz.

Levezető sokszoros válogatottakat. Az MVM meg már régebb óta nem támogatja őket. Félreértés ne essék, nekem sem a szívem csücske a Paks, de jóval rokonszenvesebb az, ami most folyik ott (magyar, fiatal csapat), mint mondjuk Mezőkövesden. Vagy az egyéb felfuttatott Fidesz-csapatoknál.

Re: A Vidi, az Újpest és a Puskás Akadémia közül választhat az U-válogatott

Elküldve: 2017.05.26. 17:03
Szerző: MindigÚjpest
SAW írta:Az ilyenekből ritkán jövünk ki jól.
Inkább úgy mondanám,hogy sosem.