Oldal: 1 / 1

Bücs Zsolt: Már észrevehető valami változás a DVSC-nél

Elküldve: 2017.05.24. 19:47
Szerző: nb1.hu12
Debrecen - Más típusú foglakozásokat tartanak mint Pontesék.

Bücs Zsolt: Már észrevehető valami változás a DVSC-nél


Mint ismert, hétfőn menesztették a Loki kispadjáról Leonel Pontes vezetőedzőt, akinek helyére Herczeg András ugrott be. Az ideiglenes stáb Bücs Zsolttal és Györky Gáborral egészül ki. Rájuk vár az a feladat, hogy benntartsák a Debrecent az első osztályban.



 



– Természetesen meglepett a felkérés, hiszen egy fordulóval a bajnokság vége előtt nem szokták lecserélni a szakmai stábot. Ám Debrecenben most egyértelművé vált, hogy ez az egyetlen megoldás arra, hogy kirángassák az apátiából a csapatot – mondta el a haon.hu-nak Bücs Zsolt, aki pályaedzőként segíti a DVSC-t a héten.



 



– Sok szép sikert éltünk meg a Lokival, szép emlékeim vannak a gárdáról, így ha hívják, szívesen jön az ember segíteni, ugyanakkor az tény, hogy nem könnyű a feladat. Sorsdöntő összecsapás vár ránk szombaton a DVTK ellen, a lényeg, hogy pontot szerezzünk! Már a hétfői tréninget is mi tartottuk, próbáljuk felrázni a fiúkat, más típusú foglalkozásokat tartunk, mint Pontesék. Úgy látom, jót tesznek a csapatnak az új impulzusok, már észrevehető némi változás. Egy hét alatt nem lehet csodát tenni, felkészülünk a Diósgyőrből, de a lényeg most az, hogy a srácok fejben rendben legyenek – fogalmazott Bücs.





Győzelemmel kozmetikázna a szezonján az Újpest - NB1.hu



Balogh szerint 110 százalék kell a rivális ellen







Bücs Zsolt az elmúlt idényben az NB III-as Ajka együttesét irányította, és épp múlt héten döntött úgy, itt az ideje a váltásnak. 2007 és 2010 között szintén pályaedzőként tevékenykedett a piros-fehéreknél, és ő is nagy szerepet vállalt abban, hogy a cívisvárosiak feljutottak a Bajnokok Ligája főtáblájára.


Re: Bücs Zsolt: Már észrevehető valami változás a DVSC-nél

Elküldve: 2017.05.24. 20:07
Szerző: Libritor
A tökéletes helyzet megalapozása látszik itt is: ha bennmaradás, akkor az az ő sikerük, ha kiesés lesz, akkor az Pontes sara az idő rövidsége miatt.

Re: Bücs Zsolt: Már észrevehető valami változás a DVSC-nél

Elküldve: 2017.05.25. 20:03
Szerző: Trinidad
Zsolt nem kellene ez a duma. Milyen apatia??? Vlt egy manipulalt meccsunk, ennyi!!! 5. a csapat a tavaszi tablazaton. Inkabb ki kellene a lapokat teregetni es tisztazni mi is tortant a Honved meccsen! Jo nagy Baromsag volt Pontest MOST elkuldeni. A jobb jatekosok nagy resze lelep majd, tuti csod a kovetkezo ideny igy. Egyesek mar ellehetetlenitettek a Varga Joci-fele oslokistakat, igy ok mar regen leleptek. Ki fog idejonni ezek utan? Tragedia az egesz...

Re: Bücs Zsolt: Már észrevehető valami változás a DVSC-nél

Elküldve: 2017.05.26. 07:22
Szerző: MindigÚjpest
Szerintem is,most már nem a bajnoki címért harcolnak,hanem a kiesés ellen.

Re: Bücs Zsolt: Már észrevehető valami változás a DVSC-nél

Elküldve: 2017.05.26. 17:33
Szerző: nyúl
Trinidad írta:Zsolt nem kellene ez a duma. Milyen apatia??? Vlt egy manipulalt meccsunk, ennyi!!! 5. a csapat a tavaszi tablazaton. Inkabb ki kellene a lapokat teregetni es tisztazni mi is tortant a Honved meccsen! Jo nagy Baromsag volt Pontest MOST elkuldeni. A jobb jatekosok nagy resze lelep majd, tuti csod a kovetkezo ideny igy. Egyesek mar ellehetetlenitettek a Varga Joci-fele oslokistakat, igy ok mar regen leleptek. Ki fog idejonni ezek utan? Tragedia az egesz...
Értelmetlen, a vezetőség önfelmentésre játszó döntése volt, de a kétségbeesés néha váratlan jót is szülhet.
Bücs Zsoltot gyerekkorom óta kedvelem. Kisiskolásként, mint eszes középpályást a csetlő-botló Lokiban, később pályaedzőként már felnőtt fejjel. Elengedni se lett volna szabad.
Most nincs itt az ideje a szennyes kiteregetésének. Csak a holnapi meccs után.

Re: Bücs Zsolt: Már észrevehető valami változás a DVSC-nél

Elküldve: 2017.05.26. 18:21
Szerző: SuperDepor
Kiszámíthatatlan mérkőzés, ebben most tényleg minden benne van. Ugyanúgy el tudom képzelni azt, h harminc perc után vezetünk 2:0-ra, mint azt, h lekopírozzuk a Kövesd elleni meccset és a 20. percben 2:0 lesz a Lokinak. A Paksban bízok, elképesztő, h az MTK győzelem oddsza 2,50-ről 1,50-re esett