Oldal: 1 / 1

Vallott a Loki menesztett edzője

Elküldve: 2017.05.24. 11:56
Szerző: nb1.hu12
Debrecen – Pontes sikeresebb jövőt látott

Vallott a Loki menesztett edzője

Az OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulója előtt merész váltásra szánta el magát a kiesés elől menekülő DVSC azzal, hogy menesztette a csapat élére tavaly augusztusban kinevezett vezetőedzőt, Leonel Pontest. A portugál trénerrel a sportnapilap készített interjút.

„A klub döntése volt. A DVSC-nél azt akarták, hogy távozzak. Kimondták a végső szót, utána még meg kellett egyezzünk a részletekben, ami végül is sikerült” – nyilatkozta a csalódott Pontes, aki szerint reálisabb lenne, ha a Debrecen a középmezőnyben állna.

A szakember személyes felelősségét sem vitatja.

„A labdarúgókhoz hasonlóan én is bűnös vagyok a gyenge szereplésben. Amikor az elmúlt évben ide érkeztem, sajnos túl sok időt vett igénybe az akklimatizálódásom, új országba, új közegbe kerültem, nem beszélem a nyelvet, meg kellett ismernem a magyar futballistákat. Az első fél év azzal ment el, hogy próbáltam megismerni a körülményeket, és ennek ára volt.”

Tényleg hívják Eppelt Izraelbe - NB1.hu

Sajtóhírek megerősítik az értesüléseket

Pontes azt is elmondta, hogy ma már valószínűleg másokkal erősítené meg csapatát. Anel Hadzic, Osváth Attila és Justin Mengolo példáját említette: szerinte a nevezetteknek még időre lett volna szükségük ahhoz, hogy újra játékba lendüljenek.

A szakvezető beszélt egy listáról is, amely az általa megfigyelt, már a következő szezonra tervezett erősítések névsorát tartalmazta. Volt köztük alacsonyabb osztályú is…

„Szabadidőmben jártam az alacsonyabb osztályú meccseket. Tíz, tizenöt éve Portugáliában sem járt senki alacsonyabb osztályú találkozókra, manapság Ázsiából és Európa különböző helyeiről áramlanak a megfigyelők a kisebb klubok mérkőzéseire. Én is találtam gyöngyszemeket a magyar harmadosztályban. A mostani keret egy részével, és az újonnan érkezőkkel ott lettünk volna a dobogón.”

A menesztett edző munkáját a 33. játéknapon Herczeg András látja el. Az MTK Budapest paksi győzelme, illetve a DVTK-Debrecen eredményének balszerencsés alakulása esetén akár ki is eshet a Loki.

Re: Vallott a Loki menesztett edzője

Elküldve: 2017.05.24. 12:07
Szerző: Maradonapoli
Pontes mindent bevallott. Azt is, hogy fizetett rendőrspicli volt. Szimától kapta a fizetését.

Re: Vallott a Loki menesztett edzője

Elküldve: 2017.05.24. 12:14
Szerző: Cselszky
Maradonapoli írta:Pontes mindent bevallott. Azt is, hogy fizetett rendőrspicli volt. Szimától kapta a fizetését.

A malomtulajdonos kulákot elhallgatta.

Re: Vallott a Loki menesztett edzője

Elküldve: 2017.05.24. 12:20
Szerző: SuperDepor
Cselszky írta:
Maradonapoli írta:Pontes mindent bevallott. Azt is, hogy fizetett rendőrspicli volt. Szimától kapta a fizetését.

A malomtulajdonos kulákot elhallgatta.

Bíró úr, szeretném módosítani a vallomásomat, Pelikán József is rendőrspicli volt, nekem jelentett.

Re: Vallott a Loki menesztett edzője

Elküldve: 2017.05.24. 12:23
Szerző: Adamek
Maradonapoli írta:Pontes mindent bevallott. Azt is, hogy fizetett rendőrspicli volt. Szimától kapta a fizetését.

te jelentetted fel, Róka?
merthogy '42-ben te jelentetted fel az világos mint egy pofon

Re: Vallott a Loki menesztett edzője

Elküldve: 2017.05.24. 13:18
Szerző: Reginald McFreez
Hát Leó, ezt már sosem tudjuk meg. Jön Bandi, vele megyünk enbékátűbe.

Re: Vallott a Loki menesztett edzője

Elküldve: 2017.05.24. 13:47
Szerző: Vénaszkenner
Mindannyian bűnösök vagyunk.

Re: Vallott a Loki menesztett edzője

Elküldve: 2017.05.24. 19:23
Szerző: challo
Anel Hadzic hogy jön a Lokihoz?

Re: Vallott a Loki menesztett edzője

Elküldve: 2017.05.25. 13:42
Szerző: P22
"A mostani keret egy részével, és az újonnan érkezőkkel ott lettünk volna a dobogón.”

Ha a masáodosztály dobogójára gondolt, akkor mennie kell. Ha az első osztályéra, akkor is. :)

Sok sikert a bentmaradáshoz, habár nekem anno a Kispest másodosztályú idénye kimondottan felüdülés volt. Megnőtt a nézőszám, jó csapat jött össze, és nyertük zsinórban a meccseket. Pl Keller Józsi jött jobbhátvédnek a Fradiból, a bádogember mozgású Budovinszky hatalmas gólokat bikázott be 20m-ről, több néző, jobb hangulat, mi kell még?

Re: Vallott a Loki menesztett edzője

Elküldve: 2017.05.25. 13:49
Szerző: Adamek
P22 írta:"A mostani keret egy részével, és az újonnan érkezőkkel ott lettünk volna a dobogón.”

Keller Józsi balhátvéd volt

Re: Vallott a Loki menesztett edzője

Elküldve: 2017.05.25. 14:00
Szerző: Maradonapoli
Adamek írta:

kegyetlen vagy

Re: Vallott a Loki menesztett edzője

Elküldve: 2017.05.25. 14:03
Szerző: Adamek
Maradonapoli írta:

nem, adamek

Re: Vallott a Loki menesztett edzője

Elküldve: 2017.05.25. 14:05
Szerző: Maradonapoli
Adamek írta:
Maradonapoli írta:
Adamek írta:Keller Józsi balhátvéd volt

kegyetlen vagy

nem, adamek

gondoltam, de nem találtam rá ennyire kifejező magyar szót, szóval kénytelen voltam ezt a ziccert felkínálni