Csak tíz napot pihenhetnek a kupadöntő után a Vasas játékosai

Az Európa Liga 2017/18-as kiírásában már az első selejtezőkörben érdekelt a Vasas, amelynek első mérkőzését június 29-én, csütörtökön játssza, míg a visszavágót július 6-án – írja a vasasfc.hu.
Az Európa Liga első selejtezőkörének sorsolását 2017. június 19-én, hétfőn tartják.
Amennyiben sikerrel vesszik az első akadályt, akkor a 2. fordulót július 13-án és 20-án játsszák le.
A 2017/18-as Európa Ligához a 2016-os UEFA-együtthatót használták, amely az országok csapatainak teljesítményét tükrözi a 2011/12-es szezontól a 2015/16-osig. Az 55 európai ország listáján hazánk csapatait a 33. helyre sorolták be.
Az 1. fordulóban 102 csapatot sorsolnak össze. A 2016/17-es kiírás sorsolásakor a csapatok aktuális UEFA-együtthatója alapján sorba rendezték az akkori 96 résztvevőt, majd a földrajzi elhelyezkedésük alapján 8 darab ötös és 2 darab négyes csoportba sorolták, majd a csoportokon belül minden kiemelthez egy-egy kiemelés nélkülit párosítottak.
<blockquote class="embedly-card"><h4><a href="http://nb1.hu/otp-bank-liga/szovetsegi-kapitany-is-a-gyirmot-uj-edzoje">Szövetségi kapitány is a Gyirmót új edzője - NB1.hu</a></h4><p>Már dolgozott Magyarországon</p></blockquote>
<script async src="//cdn.embedly.com/widgets/platform.js" charset="UTF-8"></script>
„Szívesen elkerülnénk a kazahsztáni túrát, a mintegy 4.000 kilométeres távolság, a csaknem 5 órás repülőút és az ezzel járó tetemes költségek miatt. De egy andorrai, luxemburgi, liechtensteini, vagy san marinói kirándulás a kívánságlistánkra kerülhet.” – írják.
Az 51 továbbjutóhoz társul a 2. fordulóban 15 csatlakozó, kiemelt együttes. A selejtező 2. fordulója július 13-án, míg a visszavágója 20-án, egyaránt csütörtökön lesz.
Ez azt is jelenti, hogy a Vasasnak a május 31-i kupadöntő után, mindössze 10 nap pihenése lesz és várhatóan, június 12-én hétfőn elkezdődik a felkészülés, a június 29-i Európa Liga elsőselejtezőkörének mérkőzésére.