Hazatért és feljutáshoz segítheti csapatát a legendás csatár

Hadnagy Attila, a székelyföldi város drukkereinek első számú kedvence 2015 decemberében még azt nyilatkozta, reméli, hogy Sepsiszentgyörgyön fejezi be a karrierjét. Azóta nagyot fordult a világ, hiszen a Sepsi drukkerei hallani sem akarnak erről. Sőt az egész város felháborodna, ha a csapat első számú góllövője, a feljutásra esélyes csapat vezére bejelentené, hogy szögre akasztja a futballcsukáját. Hadnagy a tavaly nyáron ugyanis hazatért a szülővárosa csapatába, és mint azt az eredmények is bizonyítják, nemcsak levezetni. A Sepsinek van ugyanis a legtöbb esélye arra, hogy megszerezze a második, még feljutást érő helyet a román másodosztályban, és a város történelmében először a román élvonalban szerepeljen.
Hadnagy a Sepsiszentgyörgyi Olt csapatában sajátította el a labdarúgás alapjait, ahol 75 hivatalos mérkőzésen 51-szer volt eredményes. Remek teljesítményére felfigyeltek a Petrolul Ploiesti-nél is, ahol 28-szor zörgette meg az ellenfelek hálóját. Remek teljesítménye után sztárként igazolt „majdnem haza”, hiszen a Brassói FC csapatához szerződött, amely csapattal sikerült kivívnia az élvonalbeli tagságot. Brassóból a Botosani FC-hez vezetett az útja, utóbbi csapattal szintén élvonalba jutott. A gólokkal sehol sem maradt adós, mint ahogy ebben a szezonban Szentgyörgyön sem. A szezonja azonban akkor lesz igazán teljes, ha sorozatban a harmadik csapatával kerül fel az élvonalba. Nemrég azt írtuk, ha ez megtörténik, legendává válik Székelyföldön, mire egy kommentben kijavítottak bennünket: nem válhat azzá, mert már az. Így kijelentjük, hogy a Székelyföld legendás gólvágójával beszélgettünk, aki kihagyta a Chindia elleni idegenbeli meccset, így most mindenki azért aggódik, játszhat-e a hétvégén.
Kezdjük a legfontosabbal: hogy van a sérülésed?
Sokkal jobban. Hátratörött a nagylábujjam, így Targovisten nem tudtam játszani, de már két hete elkezdtem az edzéseket, így remélem, hogy Suceáván száz százalékos állapotban leszek, és győzelemhez tudom segíteni a csapatot.

A bajnokság hajrájához közeledve miként látod, meglesz a feljutás?
Nagyon remélem, hogy igen. Még négy mérkőzésünk van hátra, és ha azokon tíz pontot szerzünk, akkor biztosan. Úgy vélem, hogy az UTA és mi leszünk azok, akik között eldőlhet majd a második hely. Jó pozícióban van a Mioveni is, de velük itthon játszunk az utolsó fordulóban, így azt a meccset meg kell nyernünk. Ennyi év tapasztalattal a hátam mögött kijelenthetem, hogy amilyen elszántsággal készül a csapat, minden esélyünk megvan a feljutásra.
Nyáron az újonc csapathoz szerződtél haza Botosani-ból, most pedig a feljutásért küzdöttök. Erre azért kevesen gondoltak... Mi a Sepsi sikerének a titka?
Őszintén be kell vallanom, hogy a román bajnokság színvonala nagyot csökkent az utóbbi években. Abban az esetben, ha van egy stabil háttered, egy viszonylag jó kereted és két-három jobb képességű focistád, már eredményt érhetsz el a másodosztályban. Az elnökünknek, Diószegi Lászlónak köszönhetően nálunk mindez adott, így remélem, hogy az utolsó bajnoki után örömünnep lesz a városban.
26 góllal a második vagy a góllövőlistán. Korábban már voltál gólkirály, összejöhet ebben az évben is?
Ez egy elég érdekes kérdés. Volt idő, mikor fölényesen vezettem, erre a legfőbb üldözőm az egyik meccsen hat gólt lőtt. Na ennek a tisztességessége elég kérdőjeles számomra. Láttam azt a meccset és szembetűnő volt, hogy mire megy ki a játék. De ez Románia, ez ellen nem tudunk mit tenni. Azt azért hozzátenném, hogy még edzésen is nehéz öt-hat gólt lőni, nem pedig egy bajnoki meccsen.
A jelenleg Diósgyőrben légióskodó Fülöp Istvánnal együtt játszottál Botosani-ban. Szerinted mire viheti a magyar élvonalban?
Eddig még nem sokat mutatott abból amit tud, de nem is sokat játszott. Még fiatal, hiszen csak 26 éves, és úgy vélem, ha megkapja a folyamatos játéklehetőséget, húzóembere lehet majd a csapatnak. Az biztos, hogy többre képes az eddigi teljesítményénél.
<blockquote class="embedly-card"><h4><a href="http://nb1.hu/hazai-labdarugas/laszlo-csaba-verfrissitest-akar-a-dac-nal">László Csaba vérfrissítést akar a DAC-nál - NB1.hu</a></h4><p>Még nincs új szerződése</p></blockquote>
<script async src="//cdn.embedly.com/widgets/platform.js" charset="UTF-8"></script>
A téli szünetben több magyarországi szakemberrel is erősödött a Sepsi, hiszen Árki Gábor, Sándor István és Nagy Sándor is a csapathoz került. Mennyit segített ez nektek?
Árki Gábor az elnök, vele nem túl sok dolgom akadt, hiszen nekem a góllövés a feladatom, neki pedig az, hogy megteremtse elnökként ehhez a körülményeket. Azonban Pista bácsi és Nagy Sanyi is sokat lendített rajtunk a tapasztalatával.
A Sepsi drukkerei már a második ligában is országos ismeretségre tettek szert. Lesz lehetőségük bizonyítani az élvonalban is?
Nagyon remélem. Valóban fantasztikus szurkolótáborunk van, akik mindenhova elkísérnek bennünket, és végig búzdítják a csapatot. Nagyon remélem, hogy a Mioveni elleni meccs után ők, a csapat és az egész város egy több napos ünneplésbe kezdhet majd, jövőre pedig már az első osztályban folytatjuk ezt a sikersztorit.