Oldal: 1 / 1

Lovrencsics: A csapat sikere a legfontosabb

Elküldve: 2017.05.07. 18:02
Szerző: nb1.hu12
Budapest – A Fradi célja a győzelmi sorozat folytatása

Lovrencsics: A csapat sikere a legfontosabb


Harmincnégy tétmérkőzést és három gólpasszt követően szombat este véget ért egy széria: Lovrencsics Gergő betalált az MTK ellen vendégként 3-1-re megnyert OTP Bank Liga meccsen, így megszerezte első találatát a Ferencvárosban. Amint a csapata második gólját jegyző játékos gólöröménél is látható volt, Lovrencsics és az együttes számára is fontos gól született a Bognár István beadásából kapura tűzött lövésből.



„Eddig kifelé pattantak a lövéseim, most viszont szerencsére befelé, s ezzel hozzá tudtam járulni a csapat sikeréhez. Nagyon boldog vagyok, de a legfontosabb, hogy jól és eredményesen játszottunk” – mondta az nb1.hu-nak a címvédőhöz a tavaly nyári Európa-bajnokság után szerződő válogatott játékos, aki arról is beszélt a mérkőzést követően, frusztrálta-e a gólnélküli periódus. „Bosszantott valamilyen szinten, de most, hogy jobbhátvédet játszok, elsősorban nem az a feladatom, hogy gólokat szerezzek, hanem hogy minél stabilabban megoldjam a védekezést, illetve amikor lehetőségem van, helyzetbe hozzam a csatárokat, gólpasszokat adjak. Ezúttal viszont egy jó lekészítés után úgy éreztem, lőnöm kell.”



A félidőben 3-0-ra vezető, ennek megfelelően a második játékrészben kevésbé kezdeményező FTC tehát hamar eldöntötte a pontok sorsát az örökrangadón, amely így a Budafok elleni kupaelődöntővel együtt négymeccsesre duzzasztotta győzelmi sorozatát. S nem utolsósorban – a vereséget szenvedő Vasast megelőzve – előlépett a harmadik helyre.




NB1.hu



OTP Bank Liga 2016/2017




A zöldekre a bajnokság hajrájában három presztízsmeccs vár (sorrendben a Debrecen, a Videoton és Újpest ellen, a trónkövetelő székesfehérváriakkal szemben ráadásul Felcsúton – a szerk.), plusz a második mérkőzés a Magyar Kupában, majd vélhetően a hazai kupasorozat döntője is. Négy siker után akár a hibátlan mérleg megőrzése is lehet a célkitűzés? – tettük fel a kérdést Lovrencsics Gergőnek. „Ez a cél. Ha más lenne, akár abba is hagyhatnánk a játékot. Meg kell nyernünk a hátralévő mérkőzéseket. A kupadöntő előtt azért még vár ránk egy visszavágó, ahol a 8-0-s első mérkőzés ellenére sem szabad kiengedni, győznünk kell. Mostantól a Debrecen elleni mérkőzésre koncentrálunk, amely biztosan nagyon nehéz mérkőzés lesz, hiszen ők az életükért küzdenek” – mondta el a 28 éves futballista.


Re: Lovrencsics: A csapat sikere a legfontosabb

Elküldve: 2017.05.07. 22:41
Szerző: BlancoAgilon38
Leépültél mint magos Déva várában Kőművesné.

Re: Lovrencsics: A csapat sikere a legfontosabb

Elküldve: 2017.05.08. 09:58
Szerző: MindigÚjpest
BlancoAgilon38 írta:Leépültél mint magos Déva várában Kőművesné.
Az beépült. :P

Re: Lovrencsics: A csapat sikere a legfontosabb

Elküldve: 2017.05.08. 10:30
Szerző: Vénaszkenner
Engem is csak a CSAPAT érdekel és akit más is az mind migránssímogató náci! Thomasz Doll, Thomasz Doll, Böde pápa lőj gólt! Éljen, éljen május elseje!

Re: Lovrencsics: A csapat sikere a legfontosabb

Elküldve: 2017.05.08. 11:13
Szerző: Savaria1919
Vénaszkenner írta:Engem is csak a CSAPAT érdekel és akit más is az mind migránssímogató náci! Thomasz Doll, Thomasz Doll, Böde pápa lőj gólt! Éljen, éljen május elseje!

13. Böde pápa. Klasszikust csak pontosan!

Re: Lovrencsics: A csapat sikere a legfontosabb

Elküldve: 2017.05.08. 11:42
Szerző: BlancoAgilon38
MindigÚjpest írta:
BlancoAgilon38 írta:Leépültél mint magos Déva várában Kőművesné.
Az beépült. :P

Először. Aztán meg végleg le.

Re: Lovrencsics: A csapat sikere a legfontosabb

Elküldve: 2017.05.08. 15:51
Szerző: Maradonapoli
Kétszer lepődtem meg vele kapcsolatban. Először hogy hazajött, amikor jó pár külföldi kérője volt, köztük állítólag a Deportivo is.
Másodszor amikor meg hazatért és hogy mekkora fos teljesítményt nyújt(ott).
Rejtély ez az ember.

Re: Lovrencsics: A csapat sikere a legfontosabb

Elküldve: 2017.05.08. 15:55
Szerző: ManBat
Maradonapoli írta:Kétszer lepődtem meg vele kapcsolatban. Először hogy hazajött, amikor jó pár külföldi kérője volt, köztük állítólag a Deportivo is.
Másodszor amikor meg hazatért és hogy mekkora fos teljesítményt nyújt(ott).
Rejtély ez az ember.

Szerintem az utóbbi az előbbiből következett.